Mikszáth Kálmán

Keveset beszélj, fiam, vagy semmit. Ha valamit elhallgatsz, amit el kellene mondani, azt még mindig elmondhatod, de ha valamit elmondasz, amit el kellett volna hallgatnod, azon többé nem segíthetsz.

Az ember rendesen arra vágyik, amitől legmesszebb áll.

Szent isten, micsoda forradalom az, ha a szerelem megjelenik. Mindenik érzék el akarja csikarni a többi négynek is a hatalmát. A szem tapintani mer, a kéz ízlelni tud, a száj látni akar, a szív hallani próbál. És ebben a káoszban, mikor mind az öt érzék megbomlik, elszilajodik, egymás tetejére ágaskodik, előjön fenséges ködben, a csodálat foszlányaiban a hatodik érzék, mely mindent tud, mindent lát, mindent megérez...

A magyar ember szereti keresni az igazságot. De nem szereti megtalálni.

Oly csúnya a halál... és az a rettenetes, hogy a többi ember élve marad.

A szívnek bajos parancsolni. A szívnek jogai vannak (...). Te nem ismered a szívet. A szív mennydörgős jószág (...). Könnyen megtörik!

Olyan gyönyörû, mintha nem is anyától lett volna, mintha maga szülte volna a költők szilaj, csapongó képzelete, mely átröpül a mindenség fölött, tündérvilágoktól válogat színeket az archoz és ajkhoz, a mennybolttól kölcsönzi a homlok alakját, a suhogó nádtól a termet délcegségét, gyémánttól a szemek ragyogását, mandolától az alakjukat, sötét éjszakától a színüket és ami szépet kölcsönkér a rózsától, a rubinttól, a harmattól, napsugártól, mindazt vétkes vakmerősséggel öt betûvel fejezi ki "ideál"-nak.

Nem mindenre a természet, az anyaföld tanít-e minket? A földnek szíve van. Aki ráborul s fülét odaszorítja közös tápláló anyánk barna testéhez, rejtélyes dobogást hall alant, mintha egy óriási kalapács tompa ütései volnának, száz mérföldnyire mélyen belsejében; a szíve dobogása az. A föld gondolkozik is. Gondolatai a virágok. (...) És ha gondolkozik, ha szíve van, éreznie is kell tudnia, bánatának, örömének kell lennie. Nagy szárazság idején keble fölrepedezik s mint a szenvedő anya emlőin a gyermek, növényzete elsínylik, elsatnyul, míg ellenben harmatos hajnalon egész valója vidám mosoly.

Ritka nap, hogy most is ne jusson eszébe a felesége, s meg ne emlékezzék a mulandóságról, mikor egyszer csak ő is majd kifeslik az életből, csendes, mozdulatlan halott lesz, szépen elszólítják innen a temetőbe, és sohasem fogja többé látni a Brezinát, sem a veres aklot, sem a kilenc vezérkost, sem a száz bársonyürüt, miknek nincsen másuk széles e világon. És a nap azután is csak így fog sütni, mint most, s az erdő akkor is oly rejtelmesen fog susogni, mint ma, a fû nőni fog tavasszal, a patak vize fölenged meg befagy, új báránynemzedék vígan ugrándozza körül az ismerős bokrokat - csak ő nem lesz itt soha többé.

Aki az erdő fáitól, a sziklától, a zuhogó pataktól és a vándorló felhőktől kéri kölcsön a gondolatokat, az nem is fogy ki soha belőlük.

Nemrég még csak néma tekintetekben nyilvánult a szerelem, olyanok voltak e tekintetek, mintha milliárd hangya mászkálna az ember testén; égetők, de tüzük édes zsibongást okoz; azután a kézérintés jött, a "költészet kapcsa", kéz kezet fog, mintha két puha fészek tapadna egymáshoz... milyen csodálatos villanysodrony szívtől szívhez. Most már a csókoknál vannak. A mama a másik szobában (...), akkor aztán meg van engedve a lopás. Hiszen a szerelem maga lánc, s ha már valaki úgyis láncon van, hadd legyen legalább igazi tolvaj.

A szerelem a legboldogítóbb, ha titkos s mégis keresi a módokat, hogy világosságra jöhessen!

Aki egy egész méztengerben úszkál, azt nem hozza ki sodrából egy-két csöpp keserûség.

A népszerû emberek végzetes természete, hogy többre becsülik azt, ami nincs még meg, mint ami már megvan.

Nem szabad a gyereknek minden kívánságát betölteni, mert megszokja. Márpedig az apa után az Élet következik, s az nem olyan bolond, hogy mindent elővarázsoljon a kirakatból, ami valakinek megtetszik.

Akármilyen sorrendben lett is csinálva a világ - az isten azt jól megcsinálta. Hanem amit aztán az emberek csináltak hozzá, arról másképp lehet beszélni. Õk csinálták a pedagógiát, csinálták a pénzt. Mihelyt a pénz meglett, fiacskám, az egy csomó ördögöt szabadított fel.

Én úgy szeretném felosztani a hátralévő napjaimat, hogy minden száz évben fölkeljek a síromból egy napra, és átröpüljek hazám fölött. Mert vágyom ugyan már a pihenésre, de az örökös elmúlás nem lenne olyan kellemetlen, ha apróbb dózisokra osztaná a gondviselés. Egyszerre megsemmisülni borzadályos, részletekben ellenben mulatságos lenne.

A könyv olyan, mint a gomba, amilyen jóízû, tápláló az egyik, épp úgy valóságos émelygő méreg a másik.

A ponyvairodalom olyan, mint a tiszta búzában a konkoly, de hát az ostoba ember, aki még posztót sem látott, könnyen hiszi el a darócról, hogy selyem-bársony.

Nem vagyok barátja a bornak. Elhibázta az öreg Noé, mert mielőtt az első szőlőtőkét elültette volna, megáztatá egy oroszlán, egy majom, egy disznó és egy bárány vérében. Azért aztán vagy oroszlánná vagy majommá vagy éppen báránykává, esetleg disznóvá válhat tőle az ember.