Müller Péter

Minden nap és minden óra: megújulás! Az Igaz Ember ebben a végtelen folyamatban él: ezért marad örökké fiatal!

Megismerni csak akkor tudlak, ha részt veszek benned, ha belülről éllek meg. Ha nem csak látlak és tudok rólad, de érezlek is - ha "én" minden idegszálammal megtapasztalom milyen "te"-nek lenni. Ezt nem lehet kívülről, csakis belülről. A megismerés a "jártál bennem" - "jártam benned" kölcsönös élménye. Ismerem a titkos utcáidat, lelkedet és tested rezdüléseit, érzékenységed, magányodat, vadságodat vagy félelmedet - azt, hogy mersz-e szeretni egyáltalán. Tudsz-e adni s elfogadni? - most derül ki valójában. Mert amit adsz, most azt magadból adod. A titkaid adod - amit féltesz, amit rejtesz, azt adod - és azt fogadod el tőlem is.

Önmagunkat szeretni azt jelenti, hogy fölfedezed magadban azt, AKI téged örökké szeret, feltétlenül, ha hibázol, akkor is, és nem hagy el téged soha.

A szeretetben sajátos rend van. Éppúgy, mint a zenében. Az érzéseknek is rendjük van. Nem habzanak túl, és megadják másoknak a szabadságot. Zenészek, lehet, hogy az életben nem szeretik egymást, de amíg játszanak, muszáj, különben nem jön létre szép muzsika.

Ahhoz, hogy elengedj bárkit is, neked kell megváltoznod. A régi lelkedet le kell vetkőzni, és az új lelkedbe szépen beleöltözni. És ő ott marad az emlékezeted ruhatárában, a fogason, mint egy ruha, amit kinőttél már.

Mindenünk, amink van, amit szeretünk és akit szeretünk, minden, ami a "miénk", belénk épül. A pénzed nem a bankban van, hanem elsősorban a lelkedben. És mindenki, akit ragaszkodva szeretsz, a lelkedben van. Ott él benned, lényed része, hozzád szervült, benned él. Nem kívül van már, hanem benned. Ha valakibe például szerelmes vagy, már nem egészen te vagy, mert ő is benned van - csak vele együtt érzed magad teljes egésznek. Csak vele együtt éled át, hogy "én vagyok".

Benned is sokan kiabálnak, zaj van, vagy süketség. Nem szereted magad. Ebben a külső-belső hangzavarban senki sem tanít meg arra, hogy rendszeresen föl kell hangolnod a lelkedet. Ha ez sikerül, azt érzed, hogy szereted magad. Más szóval: amíg hangolt vagy, jó élni. És másoknak is jó élni körülötted, mert belső zenéd áthangolja az ő rezgésüket is.

Csúnya zajban élünk. Feszültségben, veszekedésben, indulatokban, csikorgó közönyben és zenétlen, kellemetlen lármában.

Ahogy a füled képtelen hozzászokni a disszonanciához, sőt, kifejezetten bántja, úgy a lelked sem tud szeretet nélkül élni. Boldogtalan a közönyben és a másokkal való együttrezgés hiányában.

Ha szeretetre vágysz: szeretned kell! Ha társra vágysz, alkalmassá kell válnod a társulásra.

Légy önmagad. És tiszteld a másikban, hogy ő is önmaga. Csakis akkor szerethetsz igazán. Ha nem így szeretsz, az nem találkozás, hanem karambol.

Akármilyen szerelmes vagy, és akármennyire szeretsz valakit, sohase mondd, még gondolatban sem, hogy "tiéd a szívem!", mert ha így lenne, nem élhetnél tovább.

Ha szerelmes vagy, minden táncról azt képzeled, hogy igazi. Nem az! Vannak szép táncok, örömteli táncok, pillanatnyi boldogságot, kéjt és önfeledtséget adó táncok - de nem igaziak. Az igaz tánc kibírja a távolságot. Kibírja az öregedést. Kibírja az elengedést. Kibírja, hogy sokáig nem látom, nem ölel, nincs mellettem, máshol jár, messze jár, nem is gondol rám... de a közös zenét mégis hallja, s ha eljön az ideje, visszatér hozzám, és együtt forgunk tovább.

Vágyaid olyanok, mint egy felbukkanó madárraj a házad felett. Elsuhannak. De ha fészket vernek az ereszed alatt, s ott élnek, ezért már te felelsz. Befogadtad őket!

Van egy pillanat, amikor te döntesz! Beleszeretni valakibe egy "pillanat mûve", de ebben a pillanatban te döntesz! És ugyanez van a megkívánásnál, a kísértéseknél, az első ciginél, narkónál, italnál, de még a dühbe gurulásnál is: belemenjek, vagy sem? Ez a másodperc a tied! Még szabad vagy. De ha már döntöttél: nem! Ha már "fészket vertek benned a vágyak s ott szaporodnak", azért már felelsz. És amilyen könnyû belemenni, annyira nehéz kijönni.

Mindig van egy tizedmásodperc, amikor bölcs vagy. Amikor még kezedben a sorsod. Használd ki! Ha látod, hogy jó: menj! Ha látod, hogy nem jó: állj, egy lépést se tovább!

Ahol már nem szeretnek téged, vagy te nem tudsz szeretni, onnan tényleg tovább kell menni, mert a kapcsolat nem mûködik tovább. De ha csak egyetlen élő szeretet-szál él még, képes a legnehezebb emberi természetet is elviselhetővé tenni.

Minden emberben van valami szerethető. Ha ezt megtaláljuk, mint a mágnes összevonz vele, s minden más zavaró és taszító elfelejthető.

Néha a legszebb és legkifejezőbb szemek mögött van a legnagyobb üresség. És egy vaksi, hunyorgó tekintetből árad a lelki gazdagság és a jóság.

Akit a tenger vár, annak minden akadály kicsi. Még a hegyet is megkerüli. Vagy lyukat váj benne, és idővel föloldja még a köveket is. Tanulj a víztől, nem lehet legyőzni. (...) Ezt a szót, hogy "akadály", nem ismeri.