Ugrás a tartalomra
Idézetem
Témák
Szerzők
Kedvenceim
0
×
Témák
Szerzők
Kedvenceim
0
Szerző
Müller Péter
A tartósság titka a folyamatos megújulás.
Ha egy negatív gondolatot első felvillanásának pillanatában elcsípsz, nem tud gyökeret verni. "Látom! Tudom az okát! Megszüntetem..." Ha már másodszor és harmadszor is felbukkan, otthont teremt benned, elural, lelki szokásoddá válik, melytől igen nehéz megszabadulni. Jellemeddé fagy. Jellem: a sokszor megismételt érzés és gondolat. Jobb egyszer megijedni, mint félős emberré válni.
Egy nő, ha jól éli meg a magányát, több szeretetet és boldogságot tud adni, mint egy olyan, aki félbetépetten, szerencsétlenül és örökös hiányban él.
Aki nem lát fölfelé, azt a bajok tönkreteszik. Aki fölfelé lát, ott lesz erős, ahol eltört, és ott legyőzhetetlen, ahol sokat vesztett. Kudarcaiból hajtóanyag lesz, vereségeiből diadal - tragédiái érlelik naggyá.
Egy jó zenekarban szeretni kell egymást a zenészeknek - legalábbis addig, amíg játszanak. Lehet, hogy a koncert előtt és után utáljuk egymást - de amíg játszanak, kb. két órán át, együtt kell, hogy legyenek egymással, mint a szerelmesek. Ne becsüld le a két órát! Az is nagy adomány.
Az élet nem bûn, hanem heroikus vállalkozás. Olyan küzdelem és háborúság és gyönyörûséges kaland, amiben az emberi szellemnek győzelmet kell aratnia, elsősorban önmaga káosza és sötétsége felett.
Egy jó élet: nemesedik, ne feledd! Egy rossz élet romlik, vacak marad. Nem akar "megszépülni", nem bontja ki magából, amit hozott. Igazán jó pillanatainkban érezzük, hogy szépülünk.
A tanítás csak információt tölt a fejekbe, de a nevelés: növel. Nem mennyiséget ad, hanem minőséget. Segít egy rózsának igazi rózsává válni. És egy gyereknek megtalálni és kibontani önmagát.
Igazi vezér ódzkodik a csatától, de ha megtámadják, verhetetlen.
Valódi viszály csak egyetlen van: az önmagaddal való meghasonlás. Ha magaddal egységben vagy, könnyen kezelsz minden külső viszályt.
Ha valamit nagyon akarsz, nem kapod meg. A szüntelen akarásoddal elrontod az érlelődés folyamatát. Ami a tiéd, megkapod idejében. Amit nem kapsz meg, nem a tiéd.
Ha valakiben a lélektudat felébred, ha szenved is - boldog, mert tudja, hogy minden elvehető tőle, csak az élet és a jövendő mindennél erősebb szeretete nem.
A véletlen olyan esemény, melyet nem "véltél" volna. Mert nem az emberi, hanem az isteni igazság rendszerében mûködik. Törvényszerûen.
Az élet mûvésze sohasem a végletek, mindig a közép felé tájékozódik. Inkább kiegyezik, minthogy háborúzzon. Inkább előbb megáll, minthogy túllépjen. Még a legszenvedélyesebb szerelmében is megáll saját lényének telekhatáránál, és bevárja, míg a másik odaér. Nem gázol a birtokára. És nem rántja át magához.
Aki nem önmaga lámpása: sötétben jár. Ami pedig a boldogságot illeti: boldog az ember csak akkor lehet, ha szabad. És csakis az igazság tudja szabaddá tenni. Az igazság pedig az, hogy valamennyien önmagunk lámpásai vagyunk.
A hétköznapi dolgok csak nyugtalanítják az embert, de az igazi benső feszültséget, kielégületlenséget - egyszóval a boldogtalanságot - mindig az okozza, hogy még nem vagyunk azok, akiknek lennünk kéne.
Gyûlölettel nem lehet győzni. Csatáját megnyerheti a gyûlölködő, de a háborúját elveszti.
A jó tengerész, bármilyen veszélyes vizeken hajózik is, emeletes hullámok dobálják hajóját, és el akarják nyelni - mégsem tekinti ellenségnek a tengert. A tenger a hajós lételeme, szerelme, anyja, mindene! Az Élet mûvésze sohasem tekinti ellenségének a világot, még akkor sem, ha a világ annak tekinti őt.
Erő és lágyság, adás és elfogadás, férfiasság és nőiesség egy harmonikus emberben felváltva mûködik. Az Élet mûvészének titka, hogy mindent a megfelelő időben tesz.
Jövőd nincs "készen" - hanem szüntelenül készülőben van. És mindig van egy "áldott" és egy "átkozott" verzió. Minden igazi mester azt tanácsolja, hogy válaszd az áldottat. Ez a nehezebb út. Ma kevesen járják.
« Előző
1
…
6
7
8
9
10
…
68
Következő »