Müller Péter

Csupán a szeretet - ha nem párosul a másik lényének mély megértésével - nem elég. Csak az lesz a tiéd, akit értesz is. Akit nem, az elvehető, elveszthető, el is felejthető. Nem lesz lelked és életed része.

Az ember szívesen elteszi magának, amit kap. Az enyém! Pedig nem csak a tiéd. Örülhetsz, neki, boldog lehetsz tőle, arcod sugározhat, és vidáman ébredhetsz, de ha ezt az adományt nem osztod széjjel, garantáltan el fogod veszteni.

Lelkünk soha sincs olyan közel a valósághoz, mint a temetőben. Itt vége az őrületnek és a hazugságnak. A lét éppolyan meztelenné válik, mint a születésünk pillanatában. Nincs már gazdag, szegény, ellenség, barát - az önzés falai leomlanak, és megszûnik az esztelen rohanás.

Ha gyakran nézel önmagadba, tudod, hogy a sokféle gondolatod és zavaros érzésed közül a legtöbb nem is a tiéd: idegen programok, alattomos eszmék, erőszakos reklámok, kordivatok, újsághírek, önvédelmi reflexek, önáltatások, vakhitek. Valamennyien egy beteg világ hipnózisában élünk. Amikor először van egy saját gondolatod, az olyan, mint a fölébredés. Az önismeret ott kezdődik, amikor fölismerem, hogy szüntelen hazugságban élek, és önáltatásaimat minden nap és minden órában igyekszem leleplezni.

Sohase mondd, hogy késő! Hanem azt, hogy eljött az ideje.

Az emberi élet legnagyobb élményeit nem szabad csakis magáncélokra hasznosítani. Örömből, szeretetből, boldogságból, jókedvből másoknak is kell juttatni. Tovább kell adni a fényt, mert akkor tovább is tart.

Egy vödörben ugyanaz a víz lehet, mint a tengerben. Ami hiányzik belőle - az a végtelenség.

Egy gyermek születésekor látjuk, hogy egy hús-vér emberke kiharcolja magát az anyaölből, de hogy honnan jött, nem tudjuk. Fogalmunk sincs. Ma már ezt nem is kérdezzük. Meggyőzött minket a tudomány, hogy két öntudatlan sejt addig osztódott, míg egy ember lett belőlük. Amikor pedig meghal, látjuk, hogy itt hagyja a szánalmasan elaggott testét - de hogy hová ment, nem tudjuk. A mai ember úgy néz a halottra, mint egy autóra, mely nem mûködik már; a nagypapa olyan, mint egy öreg Trabant: leállt, mert nem lehet már hozzá alkatrészt kapni. Csodálkozol, hogy ilyen szemlélettel az életünk értelmetlen, a lelkünk szorongó és a szívünk boldogtalan?

Aki igazán ad, nem tudja, hogy ad. Nincs igazán tudatában annak, mit tesz, mert amit ad, azt nem önmagából tépi ki.

Ami nem fölfelé repül, az lefelé zuhan. És az emberi lélek, ha ráébred önmagára: repül. Ha rossz kedvem van, ne figyelj rám, mert tévedésben élek. Csak azokat a szavaimat fogadd el, amiket örömmel mondok.

Egyszerre nem lehet félni és nevetni is. Amikor nevetsz, nem félsz. S azt érzed, valamitől megszabadulsz. (...) Eloszlik a szorongás. Nem tudatosul benned, de azért nevetsz, mert rájössz, hogy az élet győzött a halál felett. És a halhatatlanság a mulandóság felett.

Az egész-ség, ahogy a szó üzeni, azt jelenti, hogy "egész" vagy, teljes. Önmagaddal és a világgal egységben élsz. Harmóniában van a tested a lelkeddel, lelked a szellemeddel. Gondolataid és érzéseid segítik a szerveid és sejtjeid mûködését. Egész lényed harmóniában, vagyis szeretetben él a többi emberrel és az egész természettel. Alapvető létélményed ilyenkor a boldogság.

Fogd meg erősen a saját kezedet, adj erőt magadnak, és éreztesd zaklatott, boldogtalan és félelmektől gyötört lelkeddel, hogy van egy igazi barátja: önmagad.

A lélek önmaga útján jár, s ezért nincs olyan helyzet, amiért ne lenne felelős. Ha nem látod az okát, keresd a múltadban vagy a régmúltadban - de tudd, hogy olyan fa gyümölcsét is megeszed, melyet régen ültettél. Lelked nem tegnap született.

Az ember, ha jól él, tudja, hogy változásban él. És nem fél a változástól. Mint akit sodor az idő folyója, s nem kapaszkodik oldalt az ágakba, kövekbe, hanem hagyja sodorni magát. Bízik benne, hogy jó felé megy.

A szeretetben fedésbe kerül az eszményi és a reális. Behunyod a szemed, s őt látod. Kinyitod, s őt látod. Elalszol, s vele álmodsz. (...) Azt mondják rád, hogy káprázatokban élsz, elvarázsoltad magad. Igaz ez? Nem! Az igazság az, hogy nem azzal a szemeddel nézel, mint ők. Kinyílt a másik szemed. A szíved szeme. Bárkire ránézel ezzel a szemmel, azonnal másképp látod.

Ha szerelmes vagy, még álmodni sem tudsz magadnak valakit, akit jobban, mélyebben és erősebben szeretsz, mint őt. Ha álmodnál, csakis őt álmodnád. Az igazi szeretetben ugyanis az élet valósága és a lélek valósága egybeesik.

Nem mindig könnyû. Lehetünk bajban, rossz helyzetben, tartósan nehéz helyzetben is. De egy új nap mégis új nap! És ahogy a földi Nap is minden reggel fölkel és eloszlatja a sötétséget, úgy föl kell hozni a belső napunkat is. Magától nem mindig jön fel. A világ, amelybe születtünk, ritmusra jár. Reggel föltámad, nappal kibomlik és él.

Az érett lélek jele a sírni tudás képessége.

Minden reggel, amikor fölkelsz, keresd meg magadban azt a gondolatot vagy érzést, amiért érdemes élni.