Ugrás a tartalomra
Egy gyermek születésekor látjuk, hogy egy hús-vér emberke kiharcolja magát az anyaölből, de hogy honnan jött, nem tudjuk. Fogalmunk sincs. Ma már ezt nem is kérdezzük. Meggyőzött minket a tudomány, hogy két öntudatlan sejt addig osztódott, míg egy ember lett belőlük. Amikor pedig meghal, látjuk, hogy itt hagyja a szánalmasan elaggott testét - de hogy hová ment, nem tudjuk. A mai ember úgy néz a halottra, mint egy autóra, mely nem mûködik már; a nagypapa olyan, mint egy öreg Trabant: leállt, mert nem lehet már hozzá alkatrészt kapni. Csodálkozol, hogy ilyen szemlélettel az életünk értelmetlen, a lelkünk szorongó és a szívünk boldogtalan?
Kapcsolódó idézetek
-
Kívülről is látszik: a gyerek elhasználja a szüleit, elnyüvi az idegeiket, erejüket, életüket - mindent önmagára használ, s amint semmi sem maradt belőlük, egyszerûen elhajítja a szemétbe a kiürült papát és mamát, és kész. Belülről nem így néz ki: nem felfal, hanem magába szív. És nem sárga ürülékké, nem bélsárrá változik minden perc, amit vele töltesz. Tévedtem. Minden óra benne marad, ezernyi sejtté változva. Látod minden vele töltött idődet, minden erőfeszítésedet benne - tessék, itt van, nem tûnt el. A gyerek belőled lesz, és minél többet adsz neki magadból, annál drágább neked.
Dmitry Glukhovsky
-
Amikor a köldökzsinór elszakad, a vérkörök kettéválnak, a véráram megpördül, és a magzat, aki eddig az anya szívével élt, most önálló szívet kap, saját, maszek létcentrumot, amely innen kezdve fáradhatatlanul veri az Élet ritmusát. Az új lény, mint egy kis autó, leszalad a Teremtés futószalagjáról. Innen kezdve hol hevesen, hol békésen dobogó szívvel, felpörgetve vagy alapjáraton, de egyedül is üzemel - a misztérium megtörtént. Élet született.
Müller Péter
-
Hogyha a lélek halhatatlan természete fönnáll,
S így születésünk percében jut csak be a testbe,
Mért nem bírunk emlékezni előbbi korára,
S mért nem látjuk semmi nyomát sem múlt idejének?
S hogyha a lélek lényege annyira átalakult, hogy
Minden múlt esemény emléke kihullt tudatából,
Hát a haláltól akkor sem járt messze szerintem,
Mert el kell ismernünk azt, hogy előbbeni lénye
Elpusztult, és most mint új lény jött a világra.
Titus Lucretius Carus
-
Az élet rendje. Születünk, meghalunk. De vajon tényleg az az igazi halál, amikor megáll a szívünk? Amikor nem pumpál több vért az ereinkbe? Vagy vannak, akik addigra már régen meghaltak?! Mert olyan üresek, kiégettek, kiábrándultak belülről, hogy egyszerûen nincs már bennük semmi emberi?
-
Amíg fiatal az ember, lányom, magában álló dolognak lát mindent, akármi történik. Tudom én ezt, emlékszem. Neked gyereked lesz, lányom, s ezt te magában látod, mindentől külön. Fájni fog a szülés, de az a fájás is valami magányos, különálló dolog lesz, s ez a sátor is magányosan áll a világban. (...) Elkövetkezik a változás ideje, s amikor ez az idő eljön, akkor a halál csak egy darabja minden halálnak, a terhesség csak egy darabja minden terhességnek, s a terhesség és a halál két darabja ugyanannak a dolognak. Akkor aztán a dolgok nem magányosak többé.
John Steinbeck
-
A fák ismerik és értik a folytonosságot. Könnyû nekik, hiszen hosszan élnek, és ha ki is dönti őket a szél, sokszor még a gyökerükről is képesek újra kihajtani. Mi emberek, itt lenn a földön, anyagba zárva, nem tudjuk, hogy nekünk is hosszú az időnk. Egy életnyi időtartamban gondolkozunk. A testünk valóban olyan sérülékeny és esendő. Meghalunk és elporladunk, ha lejár a kiszabott időnk. Szerintem a legtöbb ember el sem tudja képzelni, hogy más perspektívában is nézhetnénk a dolgokat. Nem látunk rá az életek láncolatára. De annyi történet van, ami csak akkor nyer értelmet, ha feltesszük, hogy nem a születéssel vagy a fogantatással kezdődött.
Réczey Kata
-
- Szerinted létezik lélek, vagy nem?
- Szerintem létezik. Szerintem ez lenne az a része az embernek, ami olyankor hiányzik belőle, amikor már meghalt. Erre leginkább nagypapám halálakor jöttem rá. Valahogy rettenetesen idegen volt őt halottként látni. Mintha a lényegét tekintve minden eltûnt volna belőle, amitől korábban ő volt a nagypapám. Ott már csak egy személytelen hulla volt ő is a ravatalon, akinek semmi köze nem volt a korábbi saját magához. Ami ottanra eltûnt belőle, az volt valahogyan a lelke, legalábbis én azt hiszem. Talán a nagypapám lényegének tudnám nevezni, de nincs erre igazán jó szó.
-
Időnként meghal bennünk valaki, és valaki más megszületik. Ami elmúlt, annak múlttá kell válnia, s ha nem akar, akkor tudatos munkával azzá kell tenni. Maga az idő nem teszi azzá - segíteni kell neki. Hogy miért? Mert csak a testnek van ideje - a léleknek nincs.
Müller Péter
-
Ahhoz, hogy megértsük a halált, a születést kell néznünk. (...) Míg a méhben vagyunk, abban a létezésben élünk, igaz? Fogalmunk sincs róla, hogy a következő életünk csupán centikre van. Talán a halál ugyanolyan. Talán csak a következő élet. Néhány centinyire.
-
Az emberi élet - úgy érzem - csak kívülről nézve hat egyenes vonalnak, mely a bölcsőtől a sírig vezet s ott megszakad. Pontosabban: a fizikai halál nem azonos a valódi halállal. Úgy érzem, mindannyiszor meghalunk, amikor valóban élünk: amikor "belehalunk" egy fölismerés, egy igazság, egy öröm vagy akár egy nagy bánat átélésébe. Amikor megfeledkezünk önmagunkról, s mégis végtelenszer megsokszorozva visszakapjuk önmagunkat.
Pilinszky János