Lelkünk soha sincs olyan közel a valósághoz, mint a temetőben. Itt vége az őrületnek és a hazugságnak. A lét éppolyan meztelenné válik, mint a születésünk pillanatában. Nincs már gazdag, szegény, ellenség, barát - az önzés falai leomlanak, és megszûnik az esztelen rohanás.

Kapcsolódó idézetek

1. A gyászban sok szépség van. S az átváltozásban, a búcsúban, a fájdalomban mindig megérzem a magasabb világ jelenlétét. Lelkünk soha sincs olyan közel az örök Valósághoz, mint a temetőben. Itt vége az őrületnek, a káprázatnak és a hazugságnak, és a lét éppen olyan meztelenné válik, mint a megszületés pillanatában. Nincs már gazdag és szegény, ellenség és barát - a falak leomlanak, és megszûnik az esztelen loholás. Müller Péter
2. Amikor meghalunk, a lelkünk egyik testből a másikba költözik. Ezért a halál voltaképpen nem is létezik. Nincs menny, amire várjunk, és nincs pokol, amitől rettegjünk. Elif Safak
3. Amikor meghalunk, egyszerûen szétszóródunk a semmiben, függetlenül attól, hogy mennyi fájdalmat, félelmet vagy megaláztatást kellett elviselnünk életünk során, hogy mennyi szomorúságot vagy gyászt kellett átélnünk. Bátorrá tesz a tudat, hogy a végén tiszta lapot kapok. Az ember egy pillanatra tudatra ébred, hogy azt csináljon vele, amit akar, aztán az visszakerül a világegyetemhez. Nem vagyok vallásos, de még én is el tudom fogadni, hogy ez a legmagasabb szintû megváltás. Nem kell félni az elmúlástól; elképzelni sem tudom, hogy ennél közelebb lehetne kerülni a bûnök alóli feloldozásához.
4. A temetés a legszebb dolog az ember életében. (...) Itt is van olyankor, meg ott is; egy hídon áll, ami összeköti az életet a halállal, a létet a nemléttel, a bizonyost a bizonytalannal. Az elhunyt elnyeri végső helyét az emlékek között, cselekvésre képtelen immár, a múlt passzív szereplője lesz, egy árnyék a ködben, melyre már nem figyel senki sem. Jelen időből múlt idő. Veres Attila
5. Minden csak nyomorúság, bánat, szerencsétlenség és halál? Mindenki csal, hazudik, szenvedést és könnyeket hoz? Hol találhatunk valamelyes nyugalmat és örömet? Bizonyára egy másik létben. Amikor a lélek megszabadul a földi megpróbáltatásoktól. A lélek! Guy de Maupassant
6. Minő öröm volna valahol másutt, a csillagok között, újrakezdeni az életet rokonainkkal, barátainkkal. Milyen könnyû volna a haláltusa, ha az ember tudná, hogy elvesztett szeretetteihez indul, minő csókolózás volna a találkozásnál, minő gyönyörûség együtt élni örökké, halhatatlanul! (...) A vallások e kegyes hazugsága (...) könyörületesen eltakarja a rettentő igazságot a gyengék elől. Nem, nem: a halállal mindennek vége, érzelmeink nem élednek fel, a búcsú örökre szól. Örökre! Émile Zola
7. Meg kell tanulnunk elviselni, hogy az ember nem központ a világban. A kicsinységünk tudatát. Azt, hogy nincs több életünk, érted, hogy mindenki egyszer születik, és egyszer hal meg. Egyszer, és soha többé. Hogy akit eltemettek, az porrá válik, és öntudatlan része lesz az anyagnak. Hogy a bûnt nem tudod már jóvátenni, az elmulasztott örömet nem tudod már visszahozni, hogy akitől elbúcsúztál, az nem jön még egyszer vissza, hogy egyetlen élete van mindenkinek, (...) és mindenkié ugyanolyan szent és ugyanolyan egyszeri. Fehér Klára
8. Lelkünk úgy mûködik, mint az örvény. A szélén veszedelmesen kavarog, ott a sok szemét, és fölkavart, iszapos rossz gondolat, negatív érzés, szorongás és félelem - de a legközepén csend van és nyugalom. És biztonság. Itt lakik az igazi valód. És itt van az öröm forrása is. Müller Péter
9. Merülj magadba és légy tudatos - másra nincs szükség. Emlékezz mindig önmagadra, úgy kísérjen ez az emlékezés, mint a lélegzés. Elég, ha mindig észben tartod, hogy a múlt értéktelen, eldobnivaló - akkor a jövő is megy vele. A kapu: az itt-most. Az itt-most-on keresztül átléphetsz a világból Isten országába; a külsőből a belsőbe. És akkor hirtelen, akár a piactér kellős közepén, alászáll a kegy temploma: a menny megnyílik, és te feltöltődsz Isten áldásával. Ez bárhol megtörténhet veled. Minden hely szent, minden hely áldott, ha felnyílt a szemed, ha éber vagy, ha éretté váltál. Osho
10. Ha egyszer feltárult előttünk az igazság látványa, rettenetesen sekélyesnek fog feltûnni addigi világunk. Abban a látványban se logikus nincsen, se logikátlan. Se jó, se rossz. Minden eggyé van benne olvadva. És a fúziónak mi magunk is részesei vagyunk. Túllépünk a testünk szabta kereteken, létezésünk metafizikaivá válik. Intuíció lesz belőlünk. És miközben ez csodálatos érzés, bizonyos értelemben reménytelen is. Mégpedig azért, mert szinte a legeslegvégén megvilágosodik előttünk, mennyire jelentéktelen, mennyire mélységet nélkülöző volt eddigi életünk. És elborzadunk, hogy miként voltunk képesek egyáltalán elviselni. Murakami Haruki