Müller Péter

Szívvel, tapintással, ösztönnel, szaglással, ihlettel és bölcs teljességtudattal is látni kell. Egy jó szó, egy időben nyújtott segítség vagy egy őszinte csók értékesebb lehet, mint egy tudományos értekezés, és valódibb is.

Mindenkinek van egy hétköznapi arca, amely olyan, amilyen: látható. Van egy igazi arca, amely csak ritkán látható, még önmaga számára is.

Aki igazán hisz önmagában: szerény. Nincs szüksége semmiféle külső megerősítésre. Inkább bírálja magát, semhogy dicsőítené. Miért? Mert tudja, hogy hiába jó - de nem egészen jó. Lehetne sokkal jobb is.

A szerelemnél nincs több. Nem valaki másért szeretlek, hanem magadért és önmagamért. A szerelmünkért szeretlek.

Akit az ember szeret, abban följebb néz. Nemcsak azt látja, aki - hanem azt is, akivé lennie kell. (...) Ez a tekintet, vagyis a szeretet szeme a bölcs emberé, aki meglátja a másikban a szebbik, igazi arcát. Meglátja a hernyóban a lepkét. Benne van, csak meg kell szülnie még. Le kell tépnie magáról a hernyóságát, s ki kell bontania a színes szárnyait. Látni a párodban vagy a gyerekedben a "lepkét" - ez a szeretet szeme. És nem csak bennük: önmagadban is! Te sem vagy készen. Te sem vagy jó "úgy, ahogy vagy". Magadon is szüntelenül dolgoznod kell. Magadat is meg kell szülnöd még. Kívül-belül.

Ha valamire az ember nagyon vágyódik, rendszerint nem kapja meg. Csak amikor már elengedi a vágyódást - akkor jön a beteljesedés. Amikor nem akarsz, és nem követelsz már. Amikor minden tőled telhetőt megteszel - és utána rábízod az egészet az Istenre, a Természetre, nevezd, ahogy akarod. Ez a mágia titka: megvágyni - és elengedni.

Egy nő ad a külsejére, mert tudja, hogy az igazi arca nem az ápolatlan hajnali képe, hanem amikor kihozza belőle a legtöbbet. Amikor kifesti magát, kezd hasonlítani arra a "lepkére", aki benne él. (Nagy kultúrák szakrális szertartásaihoz a férfiak is kifestették magukat, hogy lássák az istenek: ilyenkor többek, mint akik. Van egy ünnepi ruhánk és egy ünnepi lelkünk is.) Így vagyunk, nemcsak magunkkal, de másokkal is.

Ha jól figyelsz, rájössz arra, hogy a legtöbb értelmi magyarázat: utólagos. Amikor kitört a láva, és felbuggyant a mélyből az irracionális erő, akkor kezded érteni és rendszerezni az egészet. Az ész általában vesztes marad. Kialakított egy rendet, csakhogy az élet rendetlen. Ésszel: átláthatatlan.

A "Nekem így vagy jó, ahogy vagy" - nem a szeretet szavai. A kertedet sem fogadod el, ha gazos, a kutyádat sem, ha loncsos, mert ha szeretsz bárkit, bármit, gondozod. Önmagadat is.

A szív szemével följebb nézünk a másikban - és magunkban is. A szív szemének kettős látása van. Egyrészt könyörtelenül látja, milyen vagy. Látja a hibáidat. Másrészt azt is, hogy milyennek kellene lenned! A kócos hajat félresimítja a homlokodon, és rád szól, ha valakivel tapintatlan vagy durva voltál, és örül, ha szép szemet festesz magadnak. Még azt is kedveli, ha mûszempillák ékesítenek, s nem csipásan hunyorogsz rá. Itt nemcsak arról van szó, hogy a "szív szeme" idealizál - hanem arról, hogy egy magasabb valóságot is lát. Valahol tényleg több vagy, és szebb, és jobb, és nemesebb, és szeretetreméltóbb.

Néha egy szó segítene, de nem kapom meg. Vagy azért, mert nem figyelnek rám, vagy azért, mert nem is sejtik, hogy hiányzik nekem, vagy azért, mert nem tudják, mi az a szó, ami feloldja a bajomat.

Ha szeretsz az élet dolgain gondolkodni, még azt is figyeld meg, hogy mindig a lényeg van meg először, s csak utána a részletek. Hiába stimmelnek a részletek: abból a lényeg sohasem áll össze! Szeress! Szeressen! A többit majd megoldjátok. Vagy elviselitek.

Mi, mai emberek ritkán tudunk megvalósítani valamit. Bármiről lehet szó: jó párkapcsolatról, hivatásbeli sikerről, pénzkeresetről vagy a Himalája megmászásáról. Először minden belül történik meg. Nem amikor vágysz rá - az még könnyen megy. Hanem akkor, amikor átlátod: mit kell tenned érte, és megtalálod magadban azt a kérlelhetetlen Varázslót, aki meg is teszi. Bármilyen nehéz, bármennyi kudarccal jár, és bármennyi időbe kerül.

Csak azt érted meg, akit szeretsz. Ha van egy ugatós, ugrálós és harapós kutyád, vidáman élsz vele - ha szereted. Tudod, hogy ilyen: ugatós, ugrálós, harapós - ezzel együtt szereted. Nem jó, hogy ilyen - mégis szereted. De ha van egy férjed, aki nem ugatós, nem ugrálós és harapós, de néha lehamuzza a szőnyeget, máris a plafonon vagy, s azt mondod: nem lehet élni veled! Miért? Mert nem szereted. Ha szeretsz valakit, elfogadod, hogy olyan, amilyen. Jobb lenne, ha más lenne, de így sem olyan nagy baj.

Sohasem egy külső problémát kell megoldani - hanem mindig önmagunkat.

A legtöbb problémád azért keletkezett, mert olyan voltál, amilyen. Ahhoz, hogy túllépj valamin, meg kell változnod. Nem maradhatsz ugyanolyan, mert akkor a gondod is megmarad annak, ami volt. Ismételed, szüntelenül.

Ha ez a tekintet hiányzik egy párkapcsolatból - vagyis a szív tekintete -, akkor nincs ami "felülírja" a másik hibáit. Akkor jön a kívánságlista: Ne hamuzd le a szőnyeget! Ne cigarettázz! Add rám a kabátot! Légy figyelmesebb, udvariasabb! Osszuk be, ki mosogat, ki megy a gyerekért! Ne bámuld állandóan a televíziót! Néha hallgasd meg, mit mondok neked!... stb. Mindent megtehet a másik, ha nem szereted, hiába, és ha ő nem szeret, akkor is hiába. Ha nem a szív szemével látjátok egymást - minden hiába. Fölösleges minden lélektani trükk, szolgálati szabályzat, nevelés, kérés, könyörgés, parancs, alkalmazkodás (...), mûveltség, jóakarat, igyekezet. A lényeget semmi sem tudja pótolni. A lényeg pedig mindent pótol. Sok éven át porszívózod a lehamuzott szőnyeget, bosszúsan és morogva ugyan, de mégis - mert szereted! Ha meghal, azt gondolod: "Bárcsak visszajönne, és elszívna még egy cigarettát, és lehamuzná, sőt, kiégetné a szőnyeget! A legboldogabb pillanatom lenne!"

Az élet tengerét mélyben lévő áramlatok mozgatják, amelyekhez nincs köze a felszíni tudatosságnak. Az embernek fogalma sincs arról, hogy léteznek, azt hiszi, csak az van, amit ő tud és ért. Csak az első jéghegynél veszi észre, hogy a hajója nem oda megy, ahová gondolta.

A rendkívül értelmes és okos ember csak egyet nem ért, hogy a dolgok miért nem úgy alakulnak, ahogy ő gondolja! Ez az okos emberek nagy csapdája. Mindent tudnak, csak egyet nem: a valóságot. Azt ugyanis nem a józan ész mozgatja. Ösztönök, előítéletek, örökölt programok, érzések és indulatok formálják az életünket, és sajnos nem a hitünk, hanem a hiedelmünk - ezek a lelkünk mélyén lévő láthatatlan és tudattalan erők. De léteznek láthatatlan erők a magasban is. Sorstörvények, események, amelyeknek meg kell történniük, és amik nem rajtad, vagy nemcsak rajtad múlnak, hanem a párodon, a gyerekeden, a munkatársadon, a szomszédon is, és a világon, amelyben élsz.

Jóval erősebb vagy, mint gondolod. Ezt ne feledd! Honnan tudom? Onnan, hogy ezzel mindenki így van. Én is. Az emberben van egy hétköznap mûködő gőzkazán - és van egy atomkohó. A kazánt ismerjük, és tudjuk kezelni magunkban. Alatta azonban hatalmas, isteni erők rejlenek - egy atomkohó. Az akkor kezd mûködni, ha vész van, ha nagy próbatétel előtt állsz. Ha fel tudod szabadítani magadban ezt a rejtett energiát, a legsúlyosabb betegségből is meggyógyulsz, a legnagyobb sorscsapásból is felállsz. Nem ver le kudarc, csőd, válás, betegség, még halálos családi tragédia sem.