Müller Péter

A nem akarásnak és a túlakarásnak a gyökere ugyanaz. Az én-uralt ember nem tud bízni. Nem hisz abban, hogy van az életben olyasmi, aminek eléje kell menni, s van olyan, amit várni kell. Mert jön. Nem veszi észre, hogy mindenért meg kell dolgoznia ugyan, de amire igazán vágyik, az ajándék.

Aki a szerelmet nem ismeri, nem tudhatja azt sem, mi az, hogy szeretet.

Hétköznapi életünkben először vagyunk szerelmesek, s - jó esetben - csak utána szeretünk. A tûzből parázs lesz. De ez nem a hétköznapok útja. A józan, földi élet útja. Az öregedés útja. Hogy először lángolok érted, aztán parázzsá szelídülök - és végül kihûlök. Ahogy öregszünk, úgy válik a forróságunk meleggé, langyossá, majd végül hideggé.

Ne tartozz azok közé, akik semmiből sem tanulnak. Se szenvedésből, se sorscsapásból, sem tengernyi vérből, világháborúból, százszor megismételt kudarcból, tévedésből, sem a nyilvánvaló, sokszoros lelepleződésből. Ne légy mai ember!

Bármi lehet két ember között: összeveszhetnek, szakíthatnak, megbánthatják egymást. Néha a megcsalás is előfordulhat. Egy nem fér bele: ha nem fölfelé néznek rád, hanem közönyösek, vagy lefelé tekintenek.

Amíg szeret valaki, többnek lát, mint amilyen vagy. Szebbnek, okosabbnak, kedvesebbnek, kívánatosabbnak. Fölfelé néz rád. Nagyobb értéknek vél, mint amilyen vagy.

Csak az nem gázol bele a másik életébe, aki önmagával rendben van. Aki időnként ki tud lépni aggodalmainak, szorongásainak és indulatainak elektromos árammal töltött viharfelhőiből, és meg tudja teremteni, ha kívül nem is, legalább önmagában, hogy kisüssön a Napja.

Mint minden ember, te is külön Mindenség vagy. A szeretet néha összeköt másokkal - de lazán. Saját Napod körül forogsz. Ha így van - márpedig így van! -, fontos, hogy figyelj a Napodra.

A jó párkapcsolat titka a jó magány. A jó családi élet titka sem a szüntelen zûrzavar, hanem az a tapintat, amelyben tisztelik egymás magányos perceit.

Egymásban lakni még akkor is nehéz, ha szeretjük egymást. Az "együtt" még így is börtönné válhat. Egyetlen pillanat alatt - ha megtörik a varázs.

A szeretet gyakran úgy mûködik bennünk, mint egy féllábúban a fantomfájdalom: tudjuk, hogy lélekben két lábunk van, mert az a normális, de mégsem tudunk végtagot növeszteni, és ha élni akarunk, meg kell tanulnunk féllábon járni.

Amíg nem találok rád, én se vagyok egészen. Tudod, hogy így van. Sokszor tapasztaltad már, és lehet, hogy most is éppen ezt éled meg: szeretet nélkül félemberek vagyunk.

A másikhoz vezető híd önmagadon át vezet. Neked kell alkalmassá válni arra, hogy szeretet-képes légy. Rá kell hangolódnod. Szeretni kell önmagadat - félemberként is. A szeretet hullámhosszán hirtelen azt tapasztalod majd, hogy igen sok idegen ember alkalmas arra, hogy mélyen megszeresd. Nem is gondoltad volna - lehangolt állapotodban -, hogy mennyi. Akit eddig észre sem vettél, idegennek tartottál, most rájössz arra, hogy "ismerős". Ha a Szeretet Világában élnél, rádöbbennél, hogy mennyi emberrel tudnád boldogan leélni az életedet. Most még azzal az eggyel sem, akit néked szánt a sors, mert nem vagy szeretetre hangolva - és persze ő sem.

Ugye tudod, hogy a hitben is hinni kell?! (...) Hideg világ van, és mindenkit vonz az élő tûz melege - melyet te teremtettél. Látod, társaid is lettek egyszerre. A hitedből. Amelyben - minden csőd és kudarc és nehézség ellenére - hittél. A sok "nem megy" után - ha hiszel a Hitben - egyszer csak menni fog!

Nem "férfiasnak" kell lenned, mert az önbizalom nem férfitulajdonság. Hanem az örök Emberé, melytől a nőket évezredeken át megfosztották. Van női méltóság.

A mai férfi törékeny, szorongó és sok tekintetben nem nőtt fel a gyerekkorából. Kívül ez nem látszik rajtunk. Nem azért, mert ügyesen palástoljuk, hanem mert magunk sem tudunk róla.

Az erőt a nőktől várjuk. Lehetőleg úgy, hogy észre se vegyük. Finoman, okosan, ravaszul, tapintatosan adjatok erőt nekünk - ne sérüljön a gőgünk és a felsőbbrendûség-tudatunk. Így élünk, sajnos.

A méltóságod, a tartásod, az önállóságod, az, hogy bármennyire is szereted a társadat, de a centrum benned van - elengedhetetlen létfeltétele a mai nő sorsának. Meg kell tanulnod két lábon állni, önmagadban bízni, és a saját szívedre hallgatni. Nem csak magad miatt. A párod miatt is. Nekünk nemigen kell egy gyenge, önállótlan nő. Tudod, miért? Mert valahol gyengék vagyunk, és régóta nem vagyunk már igazán a magunk urai.

Bárhová mehet, kalandozhat, kóborolhat, öregedhet, vénülhet, változhat, másokkal is próbálkozhat - de visszatér. Az Igazi Szeretet nem térben és időben van. Ezért szabad.

Az önhitt: erőszakos, beképzelt, görcsös, hiú, állandóan hangoztatja a saját magasrendûségét. Folyton pumpálja magát, és sajnos másokat is. Mindenkit föl akar tölteni hittel, erővel, mert azt hiszi, hogy önbizalmat kívülről is lehet adni. Úgy véli, az ember olyan, mint egy luftballon: felfújható. Téved.