Müller Péter

A jellem nem más, mint a sokszor megismételt cselekvések és megszokások szerves beépülése a lélekbe-testbe.

Olvass el naponta néhány igaz szót, bölcs gondolatot, szép verset. Olyant, amit neked írtak. Hallgass olyan zenét, melyet nem a káosz, hanem egy magasabb rend szült. Könnyû megkülönböztetni, mert az utóbbi szép. Hozd helyre magad naponta. A légkör, amelyben élsz, szennyes. Tele van negatív adással, fullasztó, boldogtalan, koszos gondolattal. De te nézz a magasba, s hangold magad a nap sugarára. És ne felejts el esténként fölnézni az égre, hogy újra és újra eszedbe jusson: a végtelen gyermeke vagy.

"Az ember, ha már nem tud szeretni: menjen tovább!" Semmiért nem kár, csakis a szeretetért. Az pedig - ha valóban volt - elveszíthetetlen.

Mást teszünk, mint amit mondunk, mást mondunk, mint amit gondolunk, és mást érzünk, mint amit józan eszünkkel tudunk... És hogy ezek a lelki rétegek szétcsúsztak bennünk, mint egy vulkán fölött a talaj, arról fogalmunk sincs.

Amit az ember magára hagy, amivel nem törődik, az bekoszolódik... Ez a lelkünkkel is így van. És a kosz a koszt vonzza. Sötét gondolat a sötétséget, félelem a félelmet, hiúság a hiúságot, önzés az elvakultságot és a halált. Amire hangolod magad, azt fogadod magadba. Annak leszel médiuma, eszköze, tettestársa és megvalósítója. Ez a törvény a láthatatlan világra is vonatkozik. Jó pillanatainkban angyalok vannak körülöttünk. Ha nem is látjuk, de érezzük őket.

Kapcsolatban vagyunk a látható és láthatatlan világgal. Egyszerre vagyunk adók és vevők. Ha az agyadat elborítja egy gyilkos indulat, médiumává válsz a világ összes gyilkos, pusztító erőinek.

Én-tudatunk nem egyéb, mint egyetlen hullám a tengeren, mint egy falevél az Életfán - mint valami isteni Egésznek a része. A Lélek csak ebben a határtalan összefüggésben érthető.

Minden emberen van egy jelmez és egy maszk, melyet mohó ambícióval és ravasz önvédelemből visel. És ami a lényeg: fogalma sincs róla, hogy rajta van! Nem tud róla. Ez nem csak kellemetlen, de roppant vicces is. Magára hazudja, de olyan hipnotikus erővel, hogy elfelejti, hogy ő egyáltalán nem az, akinek hiszi magát. Ezért nem is érdemes vele sem hitről, sem eszméről, sem világnézetről vitatkozni, mert úgysem azt éli. Õ valami egészen mást él, és másban hisz, mint amiről azt hiszi, hogy hiszi. És nincs veszedelmesebb dolog, mint figyelmeztetni valakit, hogy hazugságban él.

A gyászban sok szépség van. S az átváltozásban, a búcsúban, a fájdalomban mindig megérzem a magasabb világ jelenlétét. Lelkünk soha sincs olyan közel az örök Valósághoz, mint a temetőben. Itt vége az őrületnek, a káprázatnak és a hazugságnak, és a lét éppen olyan meztelenné válik, mint a megszületés pillanatában. Nincs már gazdag és szegény, ellenség és barát - a falak leomlanak, és megszûnik az esztelen loholás.

Ha jó állapotban vagyok, úgy élek, mint a részegek. Szemmel nem láthatóan és mûszerrel kimutathatatlanul, de egy kicsit a föld felett lebegek. Szeretek létezni.

Hagyományunkból hiányzik a humor. A kacagás. Az önfeledt derû. Lelkünk a bajokra van hangolódva. A gyászra, a szenvedésre, a komor tragédiákra. A gyûlöletre, a bosszúra, a keserûségre. Újabban pedig a száraz, rideg, okoskodó, szívtelen, józan észre.

Minket rosszul neveltek. Szenvedésre, gyászra, vérre, tragédiára. Keleten az istenek mosolyognak. A mi templomainkban sok a rettenetes kép, a vér, a kín és az elviselhetetlen gyötrelem.

Egy lényeges dologra felhívom a figyelmedet. Szeretni csak fölfelé lehet. Nem lefelé, csakis fölfelé. Senkit sem szeretünk azért, mert buta, gonosz, aljas, csúnya, büdös, kellemetlen, gyenge, gyáva - hanem azért, mert okos, jó, szép, kellemes, erős, bátor. Még akkor is, ha nem ilyen - ha szeretjük, belelátjuk vagy beleképzeljük mindezeket az értékeket. Ha azt mondod: "olyannak szeretlek, amilyen vagy", nem igaz! Mert ha valóban szeretsz, többnek látsz, mint amilyen vagyok. Ha szeretsz valakit, fölfelé nézel rá, minőségileg többnek látod. Mai kifejezéssel azt mondhatnánk, hogy a szeretet nem objektíven lát. Aki szeret, az nem a szemével, hanem a szívével lát.

"Szívvel látni" nem azt jelenti, hogy nem látom a hibáidat, esendőségeidet, néha még a legtaszítóbb, legmegvetendőbb tulajdonságaidat is. Nem azt, hogy nem látom meg a "gonoszságodat", amitől, mint minden ember, te sem tudtál vagy nem akartál megszabadulni - hanem azt, hogy mindezeknél följebb is nézek benned, és tudom, hogy több vagy, mint a démonaid!

Ha szerelmes vagy valakibe, olyasmit látsz benne, amit mások nem látnak. És te sem fogod majd, attól a másodperctől kezdve, amikor megszûnik a szerelmed. Visszaszürkül, visszacsúnyul, jelentéktelenné válik. A szív szemével nézni azt jelenti, hogy fölfelé látunk; magasabbra és eszményítve.

A párkapcsolatban az önátadás éppolyan erős, mint az önvédelem: egy házasság konfliktusokkal teli. De ezt a drámát - mint minden ellentétet a világon - csakis egy harmadik helyről lehet megoldani. Ez a harmadik hely: felülről. Ha nem tudok ránézni a feleségemre nemcsak úgy, hogy "nőm", hanem az embertársam is, nem lesz valódi kapcsolatunk. Valójában csak itt ezen az embersíkon lehet vele megbeszélni mindent. Itt lehet begyógyítani azokat a sebesüléseit, amit férfiként okoztam benne, vagy amit ő karmolt belém. Itt tudom megérteni őt.

Ha eltölt bennünket az öröm - és ez bármikor megtörténhet, ha kinyílnak a szárnyaink -, rögtön kedvünk lesz dalolni.

Öröm az, amikor az ember a nehezet, még a nagyon nehezet is, könnyûnek érzi. Repülésélmény. A lelked nehéz, az életed is nagyon nehéz. Minden elveszett. De fölfedezed, hogy szárnyaid vannak!

Megőrizni az ifjúságunkat nem élettanilag nehéz, hanem lelkileg. Mert elromlunk. Alkalmazkodunk a hitványhoz, a méltatlanhoz. Magunkba szívjuk a világ és a történelem minden szennyét, és elkoszolódunk.

Ami tiszta forrásból indul, idővel magába sodorja az idő szemetét, s mire a tengerbe érkezik, a valaha kristályosan ragyogó vízből, melyből inni lehetett, szennyvíz lesz, koszos folyadék.