Müller Péter

Ahogy szûnik a varázs, múlik a szerelem, s végül olyan fénytelenné és üressé válik, mint egy villanykörte, mely nem kap már áramot. Sötét lesz. Hideg. S akire egykor úgy néztél, hogy meg tudtál volna halni érte, most idegen lesz, közömbös ismerős - egy másik ember.

Néha a patakokban ömlő könnyeink gyógyítanak meg, és a már elviselhetetlen szenvedésből születünk újjá és felszabadult, boldog emberré.

Barátom csak az lehet, aki a legmélyebb szinten együtt rezeg velem. Mert ez több mint a vérségi vagy bármiféle érzelmi kapcsolat. Ez valami olyan sejtelem, mintha egy helyről jöttünk volna, s ezért a barátom számomra világon a legismerősebb ember.

Nincs nagyobb gyönyörûség, mint amikor egy kapcsolat új még. Titkok vagyunk egymás számára, olvasatlan könyvek. Mi mindent képzelek rólad! Mi mindent vetítek rád és beléd! Még nem ismerlek. Még csak az vagy, akit sejtek rólad, akinek képzellek, és akit álmodok beléd.

Megközelíteni egy másik embert nem csak az ölelés, de még egy őszinte beszélgetés szintjén is, amikor "őszintén kiadom magam", veszélyes dolog. Kockázatos. Vajon mit kezd velem? És én mit kezdek vele? Beengedni magamba valakit - ez a szeretet. És ehhez le kell győzni (...) azt a félelmemet, amit lehet, hogy utólag igazol az élet, hogy nem kellett volna.

A legtöbb láng fölemészti önmagát. Elég. Nem marad belőle sem szeretet, sem barátság, nem marad belőle tartós, hétköznapi boldogság. Ellobban és emlékké válik, vagy még azzá sem. Nem volt benne az a lehetőség, hogy mint a tábortüzek parazsa a téli hóban, meleget adjon, s élhetővé tegye a hideg éjszakát.

Valakit megöleltem, vagy ő ölelt engem, és a legelső gondolatom nem az öröm volt, hanem az, hogy "Jaj! Ebből baj lesz!" Mindnyájunkban van drótakadály! Bennem is, benne is. És amikor oda kell adnom magam, félek, hogy megszúr. Sebezhető leszek. És sebzek.

Nekünk, férfiaknak kellene egy tolmács, aki lefordítja számunkra, mi jár a nők lelkében.

Türelmes embernek nincs naptárja, órája és főleg stopperórája.

A kínai bölcsek azt mondják, hogy a várakozás hosszú időszakát nem türelmetlen körömrágással kell tölteni, hanem vidáman! Enni, inni s örülni az életnek addig is, míg valóra válik a vágyunk. Örömmel, derûvel, s laza lelki tartással (...). Majd jön, ha jönnie kell!

Az őszinte mosoly az erős lélek jele az arcon! Az igazi vallás, az igazi hit, az igazi szeretet: derûs. És sokat nevet. Ez a minden nehézséget és földi bajt leküzdő, önmagára ébredt lelkünk legyőzhetetlen ereje! Hogy valaki szeret-e vagy sem, onnan tudod, ahogy rád nevet!

Sírni a természet tanította az embert. Az első lélegzetvételét is ösztönös sírásának köszönheti. De nevetni már önmaga tanul meg!

Minél érettebb és öntudatosabb egy ember, annál derûsebb.

Akinek van centruma, harmóniája, és nem a másiktól várja, hogy életét rendbe hozza, az titkos hívójelet ad magából. Szíve "adásban" van. Elsősorban nem vágyat és sóvárgást, hanem derût és erőt sugárzik magából. És az erőshöz vonzódnak. A gyengétől ösztönösen menekül mindenki.

Csak ha magadat megtaláltad, találhatnak meg mások is. Más szóval: csak ha magadat szereted, szerethetnek meg mások is. A benső harmóniának ilyen hatalmas vonzereje van!

A mai ember azért tud nehezen találkozni a másikkal, mert hiányzik a középpontja. Minden nap más szeszély, vágy, ambíció, indulat és hangulat uralja. Hol taszít, hol vonz. Ma megbánt, holnap megbánja, s holnapután újra megbánt. Nehéz olyannal táncolni, aki nem tud, és eldől, ha a másik nem tartja.

Csak ha eltölt az öröm, akkor jársz a valóságban. Bánatosan, örömtelenül nem a valóságban élsz. Hanem egy rossz álomban.

Még az önmagam szeretete sem magányos élmény: van bennem Valaki, akit szeretek, és Õ szeret engem, ez adja lelkem harmóniáját, hogy "jól vagyok magammal", és a reményemet, hogy rátalálok arra, aki ezt az adást veszi. Vagy ő talál rám, mert a szeretet ugyanúgy hiányzik neki, mint nekem! Hiányzik a szívének, hogy másokért is verjen! Mert ez az életünk legboldogabb csúcsélménye - de csak akkor, ha ez kölcsönös.

Fogjuk meg egymás kezét. De ha nem sikerül - mert ma ez is nehéz -, legalább tudjunk egymásról a sötétben!

A harmónia nem halálos nyugalmat jelent, hanem olyan összhangzatot, ahol végre minden a helyén van. Szép - és nem csúnya. Igaz - és nem hamis. Jó - és nem rossz. Boldog - és nem boldogtalan. Mindenki sejti és lelke mélyén tudja, hogy van a lényének egy eszményi állapota, egy Örök Emberi szép arca, s amíg azt nem valósítja meg, amíg rögeszmék után rohan, addig boldog nem lehet, mert tartozik - tartozik önmagának. És másoknak is.