Ahogy szûnik a varázs, múlik a szerelem, s végül olyan fénytelenné és üressé válik, mint egy villanykörte, mely nem kap már áramot. Sötét lesz. Hideg. S akire egykor úgy néztél, hogy meg tudtál volna halni érte, most idegen lesz, közömbös ismerős - egy másik ember.

Kapcsolódó idézetek

1. Akit szerettek, s többé nem szeretnek; Olyan az, mint a vak, ki egykor látott, Örök sötétjén gyötrőn megremeg a fény emléke.
2. Idegen, amilyen csakis az lehet, aki szerettünk valamikor, (...) mint a csillagok fénye; de hiába, az a fény már halott. Gerjeszt, de nem gyújt - megszûnt az áramlás egyiktől a másikig. Erich Maria Remarque
3. Szomorú ünnep az, ha látlak. Ahogy az éjszakádba elmész, vacogó árnyékodban elvész a varázslat. Bede Anna
4. A szerelem elmúlik. (...) Meghal, elhalványul, kiszárad és elsodródik, mint a száraz levelek a szélben. Richelle Mead
5. Ha egy szerelem véget ér, nincs, ami jobban fáj, mint a másik érdektelensége. Hogy többé nem látod a szemében azt az embert, akit ismertél, nem érzed a hangjában a tónust, amit megszerettél, az érintése üres, hogy lefagy tőle a szíved, a lelkét pedig hiába kergetheted, nem éred már utol soha. Szurovecz Kitti
6. Amikor úgy tûnik, minden rossz, És a rosszat csak egy rosszabb válthatja fel, Amikor örömet semmi nem okoz, Mert többé az öröm sem hoz örömet, Akkor tudom, hogy elveszítettelek, talán örökre. Leiner Laura
7. De messze jársz is tőlem már. Emléked szívemben lassan megcsendesedik. Elhalkul, mint a távolodó léptek, hideg vagyok, közömbös, hó esik. A tél a szerelmemet összehúzza, fel-feldobbansz bennem, de merre vagy? nem sejtem már. Magános lettem újra, és dermedt. És dermesztek, mint a fagy. Lakatos István (költő)
8. Dehogy szeretlek! Nem szeretlek. Fénybe sem, árnyba sem követlek, meg sem kövezlek, meg sem látlak, látni sem, tudni sem kívánlak, szavad is szólhat bárki másnak, lényedből eltûnt a varázslat, tán nem is volt, csak képzelődtem, köd vagy! Maradj is köd a ködben. Egyed Emese
9. Szerelem. Olyan, mint egy mulandó láng. És amikor elmúlik, örökké eltûnik.
10. Eljön az az idő, amikor fel fog tûnni, ha a tükörbe nézel, hogy az a csillogás, ami egykor a szemedben volt, már régen eltûnt. Már nem úgy látod a világot, mint egykor, már nem várod a csodákat, pusztán a sivár és kopár tényeket látod, amik villámként képesek átcsapni rajtad. De téged ez már cseppet sem izgat. Tudod nagyon jól, hogy ez a világ sajnos ilyen. Nem fogsz megbízni senkiben, és ezzel azt is képes vagy őrületbe kergetni, akit valójában szeretsz. Az ifjúkori szerelem már rég a múlté. Nem fog annyira lelkesíteni semmi a világon, mint régen, mert tudod, hogy semmi sem olyan fontos és nagyszerû, mint azt egykor hitted. A világ meghal benned, és vele halsz te is. Megölted a lelked egy tollvonással. Tihanyi Márk