Murakami Haruki

A világ nem fordul fel olyan könnyen (...). Ami felfordul, azok az emberek.

Törékeny az emberi test. Félelmetesen bonyolult rendszer, apróságok igen gyakran okoznak benne meghibásodást. És ha már meghibásodott, legtöbbször nehéz megjavítani. Egy szuvas fogat vagy egy görcsös vállizomzatot talán helyre lehet hozni, de sok minden mást meg nem. Mégis mennyi értelme van a tehetségnek, ha erre a rövid távon is kiszámíthatatlanul mûködő, megbízhatatlan alapra kénytelen támaszkodni?

A tehetség talán tünékeny. És lehet, hogy kevesen képesek mindvégig életben tartani. Csakhogy ami belőle születik, az meg időnként a lélek nagy nekirugaszkodásait szüli. Az egyént meghaladó, egyetemes, már-már önjáró jelenségeket.

Akiknek megadatik, azok legtöbbször életük felperzselésével és túlságosan korai halállal fizetik meg a zsenialitás árát. Mintha olyan egyezséget kötnének, melyben az életük a tét. És azt már nem tudom megmondani, hogy istennel vagy az ördöggel egyezkednek-e.

Abban a pillanatban, hogy vállaljuk a halált, nem mindennapi adomány birtokába jutunk. Különleges képességnek is nevezhetjük. (...) Alapvető lényege az, hogy tágítani tudjuk a saját érzékelésünket. (...) És az érzékelésünk vegytiszta lesz, makulátlan. Minden kivilágosodik, mintha köd oszlana szét. Szemünk elé olyan látvány tárul, melyet egyébként nem láthatunk.

Ha egyszer feltárult előttünk az igazság látványa, rettenetesen sekélyesnek fog feltûnni addigi világunk. Abban a látványban se logikus nincsen, se logikátlan. Se jó, se rossz. Minden eggyé van benne olvadva. És a fúziónak mi magunk is részesei vagyunk. Túllépünk a testünk szabta kereteken, létezésünk metafizikaivá válik. Intuíció lesz belőlünk. És miközben ez csodálatos érzés, bizonyos értelemben reménytelen is. Mégpedig azért, mert szinte a legeslegvégén megvilágosodik előttünk, mennyire jelentéktelen, mennyire mélységet nélkülöző volt eddigi életünk. És elborzadunk, hogy miként voltunk képesek egyáltalán elviselni.

Amit nem tudhatunk meg, vagy ha megtudunk is, nem áll módunkban ellenőrizni, azon gondolkodni is fölösleges.

Szembe kell nézned a múlttal, de nem naiv, sérülékeny kisfiúként, hanem önálló, saját lábára állt profiként. Nem azt kell látnod, amit látni akarsz, hanem amit látnod kell.

Az igazság olyan, mint egy homok borította város. Előfordul, hogy a homok egyre mélyül az idő múlásával, és előfordul, hogy messzire hordja a szél, felszínre engedve a várost.

Ha az emlékeidet el is tudod rejteni, a történetedet nem tudod megváltoztatni.

A tehetség olyan, mint egy edény. Akárhogy erőlködsz, akármekkora erőfeszítéseket teszel, nemigen változik a mérete. És egy meghatározott mennyiségû víznél nem fér bele több.

Életünk előrehaladtával apránként felfedezzük valódi önmagunkat. De minél több a felfedezés, annál többet adunk fel magunkból.

Lehet, hogy szerénykedni erény, de hozzám nem illik.

Az életben akadnak olyan történetek, melyeket minden nyelven túl bonyolult lenne elmagyarázni.

Az emberi szívet egy másik emberi szívvel nem csak harmónia köti össze. Sőt, éppen hogy seb és seb hozza létre a mély kötődéseket. Fájdalom és fájdalom által, törékenység és törékenység által születnek a kapcsolódások. Nincs csendesség, melyben nem rejlik fájdalmas sikoly, nincs feloldozás, melyben nem ömlik a földre vér, nincs elfogadás, melyhez nem kínzó veszteségeken át vezet az út. Ez rejlik a valódi harmónia mélyén.

Amíg élünk, mindegyikünkben van valami egyedi. Annyi az egész, hogy van, akiben rögtön feltûnik, és van, akiben nehezebb meglátni.

Az életben maradottaknak megvan az életben maradottak feladata. Ami nem más, mint lehetőség szerint szépen továbbra is életben maradni. Akkor is, ha nem tudjuk tökéletesen intézni a dolgainkat.

Nem szabad elszalasztanod valaki fontosat a félelmeid meg az ócska kis büszkeséged miatt.

Az élet olyan, mint valami bonyolult kotta (...). Tele van tizenhatod hangokkal, harmincketted hangokkal, számtalan fura jellel, kibetûzhetetlen jegyzetekkel. Helyesen olvasni megoldhatatlanul nehéz feladat, és ha sikerül is kiolvasni, majd a megfelelő hangokra váltani, még mindig nem biztos, hogy az emberek helyesen értelmezik és elismerik a belé kódolt jelentést. És az sem biztos, hogy a jelentés boldoggá teszi az embert.

Ha az emlékeidet ügyesen el is tudod rejteni, vagy jó mélyre tudod süllyeszteni, a belőlük következő történetedet nem tudod eltörölni. (...) A történetedet sem eltörölni, sem megváltoztatni nem lehet. Az annyi, mintha a létezésedet szüntetnénk meg.