Oravecz Nóra

Értük élünk, azokért a percekért, amikor valami megmozdul. Olyankor minden más. Nem csak elhiszed, hogy vannak csodák, hanem be is bizonyosodik, hogy léteznek. Amikor a Véletlen egyetlen pillanatban találkozik a Sorssal, képes teljesen megváltoztatni és felülírni az életedet. És van, hogy a másikét is.

A boldogság egy állapot, ami addig tart, amíg hiszel benne, jön ő, ha hívod, de ha félsz tőle, eltûnik az életedből. Na nem mintha olyan messzire menne. Ott lesz ő mindig körülötted, csak lehet, hogy nem fogod észrevenni. Tenni kell érte, hogy meglásd. Elfogadja, ha nem törődsz vele, és azt is, ha befogadod. Õ ilyen. Feltétel nélkül létezik. De neked kell hinned benne.

Idővel majd elhiszed, hogy hálásnak kell lenned a pofonokért. A legnagyobbakért, a kisebbekért, az összesért, mert ők visznek el odáig, ahol most vagy.

Maradjon csak az, aki örül, hogy vagy neki. Hogy szereted, hogy ki mered mutatni azt, amit érzel. Az összes többi csak fárasztó játszma, szükségtelen és életet romboló. Ne tiltsd meg a szívednek, hogy szeressen. (...) Szeretni menő. Félni meg felesleges. Igen, lehet, hogy nemet kapsz. Lehet, hogy fájni fog. Na és? Még mindig jobb, mint egy életen át hazugságban élni.

A szerelem ott van a mindennapokban. Találd meg először a pillanatban, hogy felismerhesd valakiben. Nagy csalódás lesz, ha kizárólag mástól vágysz rá. Lásd meg egy pillanatban, egy ölelésben, egy csodában, egy telefonhívásban, egy dalban, egy hangban, bármiben, hiszen ami szeretetből, szívből készült, az bizony mindig többé tesz, feltölt, csak merned kell elfogadni azt, ami szerelmet ad, mosolyt, boldoggá tesz, hiszen a valódi szerelem először a mindennapokban születik meg, ott kell észrevenni, befogadni, meglátni. Az, aki erre képtelen, valójában hiába várja, hogy majd valakitől megkapja az érzést. Amíg nem tanulod meg észrevenni magad körül, magadban, az életedben, addig esélytelen, hogy bárki teljessé tegyen.

Igazából nincsenek határok. Bármit elérhetünk, bárhova elmehetünk, minden csak a gondolatokon múlik. Azon, hogy mennyire korlátozod magad, és zárod el totálisan annak a lehetőségétől, hogy valóra váljon az, amire annyira vágysz. (...) A kérdés, hogy mekkorát mersz álmodni, mersz-e benne hinni eléggé, tiszta szívből, minden áldott nap. Fel mered-e vállalni, kiállni mellette, akkor is, amikor azt mondják mások, hogy ez butaság, mersz-e menni előre, egyedül maradni az álmaiddal, mert senki sem hisz benned? Ha igen, győztes vagy. Nyert ügyed van. A kérdés, hogy még meddig tartasz ki.

Néha csak úgy összeállnak a pontok. Látod, hogy mi miért történt, hogy miért kaptad a pofont, hogy miért akkor és ott tört darabokra a szíved, vagy hogy miért vagy most egyedül. Látsz mindent, és értesz. Érted, hogy miért fájt, hogy miért zokogtál, hogy miért gondoltad, hogy nem fog menni. De. Ment. És megy és menni is fog, mert nincs más dolgod, csak nem feladni. Hinni, és hallgatni arra, amit érzel.

Szeresd, mert ha nem teszed, megteszi más. Törődj vele, mert ha nem figyelsz oda rá, elhagy téged. Öleld meg, ha kéri, mert ha nem teszed, megkapja majd mástól azt, amire vágyik. Ne akkor akard megfogni a kezét, amikor már hiába. Egyszerû későn kapkodni. De nem akkor kell észbe kapni, amikor már késő. Addig örülj, amíg egy nő szeret és törődik veled - akkor is, ha túl sokat. Örülj neki, mert abban a pillanatban, hogy nem teszi, meghal valami. Valami, amiért később mindent odaadnál, de tudod, van, hogy akkor már késő lesz.

Csináld úgy, hogy azzá válj, ami boldoggá tesz. Ideje lenne kitörölni a kliséket, miszerint szenvednünk kell, és naponta darabokra törni. A fenéket. Igen, kapunk pofonokat, elesünk a lépcsőn, de soha nem az számít, hogy mekkorát koppanunk, hanem az, hogy hiszünk-e magunkban annyira, hogy újra meg újra felálljunk, és akár véres, remegő térdekkel, de megtegyünk még egy lépést. Csak ez számít. A sebek begyógyulnak. Látni fogják, hogy ott vannak, és segítenek - csak fogadd el.

Megértettem végre azt, hogy miért is kell az a bizonyos valaki - a pár. Az a valaki, akinek a lelkébe MINDENT lepakolhatsz anélkül, hogy bármit hozzáfûzne ahhoz, amit lát. Elfogad úgy, ahogy vagy, és támogat. Inspirál és motivál, felnéz rád, de férfi marad melletted. A tenyerén hordoz, és ragyog a szeme, amikor rád néz. Rá kell jönnöm, hogy erre van szükségem, és nem fogadok el mást. Nem akarok.

Megfelelő párt csak megfelelő pár kaphat - előbb neked kell azzá válnod. Olyanná, aki tud szeretni, adni, leginkább szabadságot, na meg persze szárnyakat a másiknak. Nem lehúzni, összetörni, visszafogni, hanem még magasabbra emelni, mert az élet nem arról szól, hogy egymást kevesebbé tesszük. Sőt. Erősítjük, bátorítjuk a másikat, bebizonyítva, hogy együtt mindenre képesek vagyunk.

Valójában sohasem mondunk egymásnak búcsút. Mindig ott marad valami, egy pillanat, ami még visszajöhet. Megérkezhet újra, bekopoghat akár kérdés nélkül. Ugyanis az élet tartogat meglepetéseket. Az, aki még tegnap nem volt az életed része, ma már az, a másik, aki meg rég elveszett, bármikor előkerülhet. Vannak szálak, amikről azt hiszed, már lezárultak, közben meg nem.

Majd ha megszûnnek az elvárásaid, jó lesz. Majd amikor egyedül is teljes leszel, be tudod illeszteni az életedbe a szerelmet. Szeresd magad annyira, hogy csak a minőséget fogadd el - másra egyébként sincs szükséged.

Minden pillanatban ott a lehetőség, hogy betoppan valaki igazán különleges az életedbe. Sohasem tudhatod, hogy melyik lesz az a perc, amikor ott terem melletted. Hiszen ilyen ez: jön, amikor eljött az ideje, megérkezik, és nem kérdés a folytatás. Persze van, hogy már annyira vágysz arra, hogy betoppanjon, hogy minden apró lépésre azt hiszed, hogy boldoggá fog tenni, közben meg csak hátráltat az összes.

Már sokan akarták, hogy ne legyek az, aki vagyok. Annyian, hogy talán össze sem tudnám számolni. Pont ezért éri meg haladni előre. Hiszen ha sokan akarnak visszahúzni, akkor ott valaminek lennie kell. Valami vár, mert ennyi akadály mögött csak szuper dolgok lehetnek.

Eljön majd a nap, amikor senki szava sem tud majd letörni. Akkor már erős leszel. Nem fog érdekelni, hogy ki mit mond, hiszen egyetlen dolog lesz biztos számodra: méghozzá az, hogy neked mi az igaz. Benned mi van, számodra mi jó, meg neked mit jelent. Történhet bármi, te biztos leszel annyira magadban, hogy lásd, mi a te utad, és mi az, aminek köze nincs hozzád.

Ha el akar veszni, hagyd, hagy csinálja. Tûnjön csak el, menjen. Sétáljon olyan messzire, amilyenre csak tud. Ne is keresd. Nyugodtan hátradőlhetsz, mert ha a tiéd, vagy ha még szükséged van rá, akkor úgyis előkerül, vagy egyszerûen csak rábukkansz. Ennyire egyszerû ez.

Zárd ki, ha lehúz, elkeserít, nem támogat, elszomorít, nem segít, csak beléd rúg, és hátráltat. Nincs rá szükséged. Akármennyire is fáj, néha szûrni kell: barátoknak hitt veszteségek, amik ha maradnak, csak még több fájdalmat okoznak, hisz nem barátok. Csak akkor azok, amikor semmi sem megy jól, amikor megerősíted őket a hitben, hogy ők jobbak, közben meg senki sem jobb a másiknál. Erősebb lehet, de mindenkinek megvannak a maga csatái. Hol látványosan, hol elrejtve, mélyen, hogy senki se lássa. De néha csak vigyázni kell, és engedni el... leginkább embereket az életedből.

Az Élet segít megtenni a szükséges lépéseket, ha elég nyitott vagy. A semmiből varázsol apró csodákat eléd, olyanokat, amik aztán meghatározzák az egész életedet, és visszanézve világossá válik, hogy tökéletes rendben és összefüggésben alakítják az életedet.

Néha úgy gondolom, hogy piszkosul-rohadtul igazságtalan az élet. Aztán meg rájövök, hogy nem. Egyszerûen csak azt adja, aminek épp jönnie kell. Amire megértünk. Sem többet, sem kevesebbet. Ugyanis lerakhatja eléd álmaid vágyát is, ha még nem jött el az ideje, ha még nem ért meg arra, hogy robbanjon, semmi sem fog történni, maximum pillanatok alatt tönkrevágod azt, amire olyannyira vágytál.