Oravecz Nóra

Abban a pillanatban, hogy úgy érzed, nem megy tovább, vegyél egy nagy levegőt, és tudd, hogy erős vagy. Higgy abban, hogy elég szép a szíved, az életed, hogy elég vagy. Ha nem éreznéd, tegyél érte: tudd, hogy mi az elég, és érd el.

Változunk, és felejtünk. Amibe ma belehalsz, holnap már nem fáj.

Ott ülhetsz a pillanatban éberen, hiheted, hogy tudod, hogy mi zajlik körülötted, mindig lesz olyan perc, amikor elveszíted a fonalat, és beleülsz abba, amiben mindenki él. Akkor aztán bosszankodsz majd mindenen, még azon is, ami téged szolgál, hiszen hogyan is értenéd akkor. Az Élet tudja, hogy mikor kell lépnie, megvédenie, kikerülnöd valamit, ami nem tartozik hozzád. Nem enged oda, ahol nagyon nem kell ott lenned. Olyan gátakat rak eléd, amit képtelen vagy átlépni.

Felesleges a csodaszép fiúkkal foglalkozni. Maradjanak meg barátnak, de többre nem érdemesek. Minek? Most őszintén. Szükséged van neked arra, hogy egész életedben attól rettegj, hogy mikor csapja le a kezedről valamelyik szőke kis barátnője? Nem. Így hát érdemes nyitott szemmel járni, és nem a külsőségeket előtérbe helyezni.

Figyeld meg: abban a percben, hogy nem címkézel, hogy az Életre hagysz mindent, nem lesz gond. Akkor bizony ott lesz előtted majd az a valaki, akiről nem is gondolnád, hogy az életed része lesz. Nem kell rögtön életed végéig tartó szerelmet akarni. Lehet, hogy nem vinne előre, sőt. Akarj boldog pillanatokat, és annyit, amennyit az Élet neked szán. Õ tudja a legjobban, hogy mennyire van szükséged és miért. Nem fog többet adni, csak annyit, amennyit elfogadsz - persze ha megtanulsz hálát adni.

Ne akard megmondani, hogy ki kell, hogy ki varázsolja majd el a szíved, mert aztán jön valaki, aki szöges ellentéte annak, amire eddig vágytál, és mégis megmutatja, hogy képes vagy érezni, megnyílni, és akarni. Akarni a boldogságot, az egyensúlyt, a másikat, valamit, ami talán eddig ilyen minőségben meg sem mutatkozhatott volna az életedben, ha épp nincs ő.

Köszönöm (...), hogy odafigyelsz rám, és egy pillantásomból megmondod, ha valami nem oké. Kevés ember tudja, hogy mi zajlik bennem igazán. Te közéjük tartozol.

Harci tankként törünk előre, célokat valósítunk meg; sőt ha kell, ugyanebből a páncélból időről időre letörünk egy darabot, hogy beburkolózhassunk azért, hogy biztonságban legyünk. Hogy senki se bánthasson. Hogy ne férjenek hozzánk. A lelkünkhöz. (...) Mert az életet végigcsinálni csak sértetlenül, védve jó.

Az egyedüllét nem összetévesztendő a magánnyal. A magány az, amitől szabadulni akarsz, mert borzalmasan érzed magad benne. Magány az, amikor a másik embertől függsz érzelmileg.

Döntés kérdése minden. Az is, hogy mosollyal, hálával és hittel felvértezve indulsz neki az életnek, avagy sem.

Hiszek a csodákban, mert látom őket, minden áldott nap. Varázslatot a mosolyokban, megvalósult lehetetleneket, körbevesznek, boldoggá tesznek, erősebbé, hisz megadják a reményt, hogy bizony ami egyszer volt, amit már átéltem, bármikor visszajöhet.

Azt akarom, hogy úgy nézzen rám, hogy igen, ő hozzám tartozik, de tudja azt, hogy mennyire törékeny minden, ami mögöttem lapul. Tudjon róla, tudjon mindenről, és pont ezért ragyogjon a szeme. Éreztesse, hogy több vagyok, mint aminek érzem magam. Jóval több, mert így fog arra ösztönözni, hogy igenis, menni kell előre. Egy ilyet nem tudnak szétszakítani, senkinek sincs hatalma felette. Nincs az a valaki, aki bele tudna rondítani, hiszen áthatolhatatlan millió szál szövi össze az életeteket, itt bizony nincs helye féltékenységnek. Kötődésnél nincs taktika, csak őszinteség.

Ne akard a kapcsolatot, válaszd a kötődést. A kapcsolatnál te döntesz, hogy akarod-e a másikat, vagy sem. Az nem izgalmas - az maga az unalom. Kételkedés, bizonytalanság, bizalmatlanság. Akarj kötődést, olyat, ahol egy percig sem kérdés, hogy akarod-e a másikat, vagy sem. Olyat, ahol nincs szavad, mert valaki már rég döntött helyetted. Na, ez az igazi. Ez az izgalom.

Minden darabokra hullásnál ott a remény, hogy innentől minden megjavul, mûködni fog, mert van hozzá erőd. Valójában akkor van a legtöbb erőd, amikor darabokban vagy, hiszen onnan nincs vesztenivalód. Akkor még tökéletesen érzed, hogy milyen padlón lenni, így már nem is olyan félelmetes - úgyhogy lehetsz bátor. A padló azzá is tesz.

Mosolyokból élek, azokból, amiket kapok, kedvességből, amivel felém fordulnak, ölelésekből, (...) - amikbe néha belehalok, de viszem magammal.

Senki sem törődik azzal, hogy mit akarsz. Ha el kell, hogy csavarják a fejedet, el fogják és semmit sem tudsz tenni ellene. Jobb, ha elfogadod és nem ellenkezel. Inkább élvezd. Egyébként is: mitől félted magad? Ezt is túl fogod élni.

A feltétel nélküli szeretet bizony ilyen: hagyja, hogy más is örömét lelje benne, de tudja, hogy hova tartozik, és bizony hûséges.

A csalódások valójában csak erősítenek. Színesítik az utat, és megmutatják a saját erődet. Azt, amiről néha megfeledkezel, azt, amit néha figyelmen kívül hagysz.

A legszebb pillanatok ott vannak előttünk, minden egyes nap. Körbevesznek, meghatároznak - ha hagyjuk, ha észrevesszük, ha megengedjük nekik, hogy jöjjenek. Áramolnak ők, nem kell kérni. Jön minden, csak hagyni kell, és nem elvárni. Nem akarni, nem követelőzni, élvezni azt, amit kapsz.

Idővel rájössz, hogy senki megerősítésére sincs szükséged. Ha idáig eljutsz, onnantól szabad vagy. Nehéz lesz, az biztos, főleg, ha senki sem támogat abban, amiben annyira hiszel. Higgy benne, és jön. Megy. Mûködik. De csak akkor, ha biztos vagy magadban. Nem kell tudnod, hogy mi a cél, hogy hová tartasz. Tök mindegy. Egy dolog a fontos: méghozzá az, hogy bármi van, te csak menj tovább.