Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

Amikor megkérdezik, hogy ki vagyok, egyértelmûen válaszolom azt, hogy egy lélek, aki hallgat az intuícióira, az érzéseire, és azok alapján halad előre.

Oravecz Nóra
🔮 Jövőkép 🙏 Szerénység
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. Az vagyok, aki bárki más is lehet, ha hallgat a szívére. Olyan ember vagyok, aki leborul az élet titokzatossága előtt, aki nyitott a csodákra, aki derûsen és lelkesen viszonyul mindenhez, amit csinál. Paulo Coelho
  2. A lélek képes megadni a jó választ olyan kérdésekre, amelyekre a tudat képtelen megtalálni. Az embernek egy a dolga: hallgatni rá, s követni, mert ha nem is ez az egyetlen célszerû út, de mindenképpen az igazi.
  3. A lélek egy út, egy utazás, amelyet nekünk magunknak kell megtennünk, a kegyelem által vezérelve. Ha lelkünkből cselekszünk, akkor majd tenni fogunk ahelyett, hogy pusztán csak reagálnánk. Ha középpontunkból mozdulunk, akkor nem félelemből vagy bûntudatból cselekszünk. Richard Rohr
  4. Akkor tudok igazán önmagammal lenni, amikor írok. Ez egyfajta utazás a bennem lakó lélek megismerésére, mert minden történetemben picit benne vagyok én is.
  5. Kiegyensúlyozott lélek vagyok és egyenletes kedély; érzésem szerint az öröm az élet természetes vivőanyaga, és ha felbuzgott bennem, szabad folyást engedtem az életörömnek. Határ Győző
  6. Az vagyok, aki vagyok: egyedülvaló és mindenkitől különböző egyéniség, őseim örökségéből eredő ösztönzésekkel és törekvésekkel; álmok, vágyak, sajátos tapasztalatok szövődtek össze, együttesen, hogy bennem öltsenek testet. Charlie Chaplin
  7. A lélek az, ami a mozdulatlan, süket és vak testben látja a világot, hallja a világot, a múltban és jövőben messzire szárnyal, és Istent keresi akkor is, amikor tagadja létezését. Wass Albert
  8. Csak egy dolgot tudok adni, önmagamat: énekes vagyok, aki a saját életéről, gondolatairól, érzéseiről énekel. Kovács Ákos
  9. A lélek olyan, mint egy benned élő szentimentális élőlény, aki érez, és magára vállalja azokat a sértettségeket és haragokat, melyeket a külső világ okoz. Õ az, aki ha nem vagy magadnál, ha fizikailag nem vagy jelen, jelet ad, hogy élsz. Kicsi, jelentéktelen élőlény, mégis neki van a második legfontosabb feladata az agy után. Õ a "legfiatalabb jótevő", aki minden nap gondoskodik róla, hogy bírni tudd a hétköznapi élet kihívásait. Kováts Laura Rozália
  10. Azt fogom csinálni, ami nekem tetszik. Az leszek, aki igazából vagyok, és rá fogok jönni, ki is vagyok valójában. Stephen Chbosky
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat