Osho

Jegyezzétek meg: az élet nem szenvedés! Az életet ti magatok teszitek szenvedéssé, mivel megosztottak vagytok. Folyton harcban álltok önmagatokkal, ezért szerencsétlen, nyomorúságos lényekké váltok.

Az erkölcsnek az igazsággal, az őszinteséggel, a hitelességgel, a teljességgel kellene törődnie. Az erkölcsi normáknak a tudatosságról, a meditációról, a szeretetről, az együttérzésről és a részvétről kellene szólniuk.

Bölcs az, akiben találkozik egymással a természet és isteni minőség, teremtett és teremtő, test és lélek, az, ami lent van, és az, ami fent, akiben föld és ég egyesül egymással.

Az ember az egyetlen lény, amely képes elfojtani, vagy átalakítani az energiáit - erre egyetlen másik élőlény sem képes. Az elfojtás és az átalakítás ugyanazon jelenség két aspektusa, és ezt a jelenséget csakis az ember képes életre hívni.

Az ember mindig csak olyan dolgokról beszél, amelyek nem képezik az élete részét. (...) Valójában a beszéd által kompenzáljuk azokat a dolgokat, amelyeket nem élünk meg.

Ha szemügyre veszünk egy anyát és egy nőt, aki nem adott életet gyermeknek, jól láthatjuk a kettejük ragyogása, energiája és személyisége közt megmutatkozó különbségeket. Az anyára egyfajta sugárzás, egyfajta nyugalom jellemző - a síkságot elért folyók nyugalma.

Az udvarokban heverő köveket este is ugyanott találjátok, ahol reggel láttátok őket. A virágok azonban reggel még virágoznak, estére pedig már elhullatják szirmaikat. A virágok élő dolgok, megszületnek, élnek és meghalnak. A kövek élettelenek, ezért találjátok őket reggeli helyükön esténként is. A kövek tartósak és megbízhatóak.

A tudatlanság hitetlenné teheti az embert, a tudás soha.

Én az igazságról akarok beszélni az embereknek, ehhez azonban először el kell pusztítanunk az igazságként elfogadott hazugságokat. Ha nem tépjük ki gyökerestől, ha nem irtjuk ki ezeket a hazugságokat, egyetlen lépést sem tehetünk az igazság felé.

Ha akár csak egy rövid időre megtapasztaljuk, mi a zene, már továbbléphetünk a zene végső megismerése felé; ha akár csak egyetlen fénysugarat is megtapasztalunk, eljuthatunk a végső világossághoz; és ha megismerünk egyetlen vízcseppet, megismerhetjük magát az óceánt is.

Az egyének véges lények, ezért egyesülésük nem tarthat örökké, és pontosan ezt a fájdalmat érezzük, minden házasságban, minden szerelemben: a fájdalmat, amelyet az okoz, hogy nem egyesülhetünk örökre az adott személlyel. Egy percre eggyé válhatunk vele, de aztán újra visszazuhanunk eredeti, magányos állapotunkba, és szakadék támad közöttünk.

A férfi és a nő találkozása, egyesülése mély és jelentőségteljes dolog. Az ego először ebben az egységben szûnik meg létezni. A férfi és a nő ebben az egységben találkozik először igazán egymással.

A béke azokra talál rá, akik rálépnek a szeretet útjára, akik a szeretet zarándokútját járják, nem pedig azokra, akik a hatalom és a pozíció útján próbálnak előrehaladni.

Amit elfojtani igyekszünk, az behatol tudatosságunk mélyebb rétegeibe: lehetséges, hogy ébren képesek vagyunk ugyan elfojtani az adott dolgot, de az álmainkban újra és újra megjelenik.

Ha túl sokáig tartjuk ketrecben, fuldokolni kezd a bennünk lakozó vadállat, és vonyít, hogy engedjük szabadon. És ezt a fenevadat mindaddig nem győzhetjük le, amíg tudatosságunk felül nem emelkedik a természet által biztosított, állati kapu szintjén.

Nagy tömegben, vagy egy lázongás alkalmával az emberek mindig megtalálják a módját, hogy levessék magukról az emberi álcát, és megfeledkezzenek emberi mivoltukról. Nagy tömegben szert tesznek a szükséges bátorságra, és szabadon engedik az addig pórázon tartott vadállatot. Ezért van az, hogy ha egyedül van, egyetlen emberi lény sem követ el olyan förtelmes bûnöket, mint a tömeg részeként.

Minden emberben ott lakozik az isteni és az ördögi is: mindenkiben egyaránt ott rejlik a Menny és a Pokol lehetősége. Mindenkiben kinyílhat a szépség virága, és kialakulhat a csúfság posványa is. Minden ember folyton e két véglet között ingázik.

Én a vallást az élet mûvészetének nevezem. Az igazi vallás nem az életről való lemondás, hanem az életben való megmártózás. Az igazi vallás nem azt jelenti, hogy hátat fordítunk az életnek, hanem hogy felnyitjuk szemünket az életre. A vallás nem menekülés az élet elől: a vallás maga az élet teljes elfogadása. A vallás maga az élet teljes megtapasztalása.

Ha létezik másvilág a halál után, ott is csak azt lelhetjük majd fel, amit ebben az életben megteremtettünk és megéltünk.

A vallások mind ezidáig csupán azzal foglalkoztak, vajon mi lehet a halál után; kizárólag a Mennyországgal, a megváltással, a nirvánával törődtek, mintha a halált megelőző dolgok semmiféle jelentőséggel nem bírnának.