Ugrás a tartalomra
Ha szemügyre veszünk egy anyát és egy nőt, aki nem adott életet gyermeknek, jól láthatjuk a kettejük ragyogása, energiája és személyisége közt megmutatkozó különbségeket. Az anyára egyfajta sugárzás, egyfajta nyugalom jellemző - a síkságot elért folyók nyugalma.
Kapcsolódó idézetek
-
Az anyai ösztön a gyermeket magunk elé emeli, és szerintem ezzel nincs is semmi baj. Azzal már igen, ha személyiségünk teljesen feloldódik az anyaságban. Hiszem, hogy a gyerekünknek is jobb, ha nem mondunk le érte mindenről, ha nem hozunk érte a szükségesnél több áldozatot. Egy kiegyensúlyozott, helyét másban is megálló nő harmóniát sugároz, és jó példát mutat a gyerekének is.
Jakupcsek Gabriella
-
Minden szülőanyán ott a magány, az elhagyatottság, a magára utaltság lenyomata. A férfinak annyira semmi dolga a pillanatoknak ebben a leglényegesebbikében, mintha a fogantatásnál se lett volna ott, mintha az egész az égből hullott volna alá. A nő maga hozza a világra utódját, maga húzódik vissza vele a lét hátterébe, ahol csend van, ahova félelem nélkül odateheti a bölcsőt. Õ táplálja és neveli szótlan alázattal.
Borisz Leonyidovics Paszternak
-
Az anyákban van valami, ami alatta marad, és ami fölébe is emelkedik a józan észnek. Az anyának ösztöne van. A teremtés végtelen és kiszámíthatatlan akarata él benne, és vezérli tetteit. Éleslátással teljes elvakultság.
Victor Hugo
-
Az emberek olyanok, mint a folyók: a víz mindegyikben egyforma és mindenütt ugyanaz, de minden folyó néhol keskeny, néhol széles, néhol tiszta, néhol hideg, néhol zavaros, néhol meleg. Ilyenek az emberek is.
-
Sokféle úton el tud jutni egy nő oda, hogy legyen gyereke és oda is, hogy ne. Gyerekkel is lehet teljes, boldog életet élni és gyerek nélkül is. Egy szülő is lehet jó és értékes ember és egy gyermektelen is.
Rácz Laura Rebecca
-
A gyermekek megérzik anyjuk halálát, az anyák pedig a gyermekükét. Így van ez, mióta világ a világ, és milyen megnyugtató, hogy erre nincs logikus magyarázat, senki sem érti, mégis mindenki bizonyosan tudja, hogy igaz.
Halász Margit
-
Léteznek bizonyos ősi erők. Legtöbbjüket elpusztította a civilizáció, de az anyaság mit sem változott az idők folyamán. Állatok, emberek e tekintetben egyformák. Az anya szeretete gyermeke iránt a világon semmivel sem hasonlítható össze. Nem ismer törvényt, könyörületet, mindent merészel, és lelkiismeret-furdalás nélkül eltapossa azt, ami az útjába áll.
Agatha Christie
-
Valahányszor új napsugarat látok, egy falevél friss zöldjét vagy egy bimbózó virágot, anyámra gondolok és arra, hogy talán nem lesz már itt, hogy mindezt ő is újra lássa. És a következő napra gondolok, a következő évre, amikor majd az élet megújul, mintha nem lenne emlékezete. A világ megy tovább, én is élek tovább, csak ő nem.
-
Bennem mindketten megvannak, apám és anyám, ezért nem hasonlítok egyikükre sem. Hál` istennek.
-
A párokat ugyanazok az erők választják külön, amelyek összehozták őket. Nem a szikra, hanem az egyensúly vész el, gyakran azért, mert a környezetükben történik alapvető változás.