Paulo Coelho

Képes lehet az ember arra, hogy a szerelmet megállítsa az időben? (...) Megpróbálhatjuk, de ezzel pokollá tesszük az életünket. Én nem ugyanazzal az emberrel élek házasságban több, mint húsz éve. (...) Sem ő, sem én nem vagyunk már ugyanazok, és éppen ezért elevenebb a kapcsolatunk, mint bármikor volt. Nem várom el tőle, hogy ugyanúgy viselkedjen, mint amikor megismertem. És ő sem várja el tőlem, hogy ugyanaz az ember legyek, mint akivel először találkozott. A szerelem túl van az időn. Vagy jobban mondva: a szerelem az egyetlen pontba (...) sûrített idő és tér, amely folyton változik.

Két ember leélhet egy egész életet egymás mellett, dolgozhatnak együtt, vagy találkozhatnak csak egyetlenegyszer, és aztán örökre elválhatnak egymástól, csak azért, mert nem mentek át azon a ponton, amelyiken zabolátlanul folyik át az a valami, ami őket összekötötte egymással ezen a világon. Vagyis anélkül válnak el egymástól, hogy megértették volna, mi kötötte össze őket. (...) Azok, akik egyszer megismerték a szerelmet, újra találkoznak.

Amikor az ember távol kerül a megszokott világától, hajlamos kalandorként viselkedni, hiszen ilyenkor a szokásos gátakat és előítéleteket is maga mögött hagyja egy időre.

A lelkem haldoklik valami miatt, amit nagyon nehéz diagnosztizálni, és még nehezebb gyógyítani.

A déjá vu (...) több, mint egy hamar feledhető ráeszmélés, hiszen soha nem figyelünk fel olyasmire, aminek nincs értelme. Megmutatja nekünk, hogy az idő nem múlik. Voltaképpen egy ugrás valahova, ahol már valóban jártunk, és ami most ismétlődik.

Nem kell feltétlenül fölmászni a hegyre, hogy megállapítsuk, milyen magas.

Mindegyikünk arról álmodozik, mi minden történhet, és meg vagyok róla győződve, hogy senki nem azon tûnődik, amit maga mögött hagyott, hanem azon, amit ezután talál.

Egy férfi, akinek pénzre volt szüksége, megkéri a gazdáját, hogy segítsen neki. A gazda próbára teszi: ha az egész éjszakát a hegyekben tölti, nagy jutalmat kap. (...) Megkérdezi legjobb barátját, Aydit, nem őrültség-e belemenni egy ilyen fogadásba. - Segítek neked. Holnap, amikor fönt leszel a hegyen, nézz előre. Én ott leszek a szomszéd hegy tetején, az egész éjszakát ott töltöm egy neked gyújtott máglyával. Te csak nézd a tüzet, gondolj a barátságunkra, és ez majd melegen tart. Sikerülni fog, meglásd, utána pedig majd én kérek valamit cserébe. Ali kiállta a próbát, elvette a pénzt és elment a barátjához. - Azt mondtad, fizetséget kérsz... - Igen, de nem pénzt. Ígérd meg, hogy ha egyszer az én életemben is átsuhan a hideg szél, meggyújtod nekem a barátság tüzét.

Te most utazol, de ugyanakkor ki sem tetted a lábad otthonról. Amíg együtt vagyunk, ez így marad, hiszen van melletted valaki, akit ismersz, és ez azt a hamis illúziót kelti benned, hogy minden ismerős. Úgyhogy ideje, hogy egyedül menj tovább. (...) Nincs két egyforma levél egy százezer fából álló erdőben. Talán két egyforma utazás sincsen.

Napról napra nagyobb gyengédséggel viseltetek irántad. Csodálom a könnyedséget, amivel váltogatod magadban a nőt és a kislányt. Olyan vagy, mint a vonó, amely könnyedén siklik a hegedû húrjain, és isteni dallamot csihol ki belőlük.

Olyanok vagyunk, mint a felhők, amelyek találkoznak az égen, és többé nem lehet megmondani, hol ér véget az egyik, és hol kezdődik a másik.

Az idő nem magnószalag, amit oda-vissza lehet tekerni. (...) Az idő itt van. Használd ki.

Az én utam mások szemében tükröződik, és ha meg akarom találni önmagam, akkor erre az iránytûre van szükségem.

Azt hiszed, attól létezel, hogy boldogtalan vagy. Vannak, akik csak a problémáik tükrében léteznek, és kényszeresen, állandóan ezekről beszélnek. (...) Nem állnak meg, hogy átérezzék: itt vagyok.

Azzal, hogy olyat teszel, ami abszurdnak tûnik, mélyen megérintesz valamit a lelkedben, a legősibb részedben, abban, amelyik a legközelebb áll az eredethez.

Nem vagyok gyerek, akinek mindenféleképpen győznie kell. (...) Ne hagyd, hogy úgy győzzek, hogy nem érdemlem meg, és nem érzem azt az örömet, hogy én vagyok a jobb.

A megbocsátás csak akkor mûködik, ha elfogadjuk.

A Béke Útja olyan, mint egy folyó, és mert nem áll ellen semminek, már az előtt győz, mielőtt belekezdene bármibe. A béke mûvészete legyőzhetetlen, hiszen nem harcol semmivel, csak önmagával. Győzd le önmagad és legyőzöd a világot.

Az időt ugyanúgy szoktuk mérni, ahogy megmérjük a távolságot. (...) De ez téves. Az idő nem mozog, és nem is áll. Az idő változik.

Amikor az elégedetlenség nem múlik el, annak oka van. Az azt jelenti (...), hogy valamin változtatnunk kell, tovább kell lépnünk.