Péterfy Bori and Love Band

Mi vagyunk éppen a földön a lányok, ez a mi mostunk, éljünk hát, kipróbálatlanul nem hagyunk semmit, a tegnapi lányok ugyanezt játszották.

Mosolyog a nap fénnyel betemet sugara vakít mégis vele nevetek.

Hosszú idő, húsz emelet; csillogó üvegek mögött emberek: tévét néztek, vacsoráztok, felkiáltok, de nem láttok.

Mérgezett az éj veled, de vonz magához minden álma. Kezed vezet e tiltott csendben és a vad bûntudat.

Szívem megszokásból vár, fölém nem hajolhat már, végig hazugságokkal volt tele a két nagy szembogár.

Õ sem a régi már, nem az a bûvös vadász, akire vártál, Aki rád sem néz, mikor célba vesz, mégis szíven talál.

Ébren vár rám a világ, Felém fordítja az ágyát, Félhomály, Így játszik a vágy.

Megérzések, álmok, jóslatok Nem mondták neked, hogy Holnap nem vagy már sehol.

Õrlángra tettél engem, Elhagytál, megértettem. Ösztön csak a szerelem, Gyengeség, villamosság.

Most nincsen más, csak a csönd van Darázsderekú felhőkből Lassú eső hull Ez a szerelem véget ért.

Szeretem azt a nőt Aki melletted lettem A lebegő hajnali fényt Mikor ébred a nap De téged nem.

Egyszer élsz, van, ki egyszer se Minden szív verje egyszerre Lennék én lepke, ha találnék lángot a sötétben.

Te vagy a hab a fürdőben Libamáj vagy a hûtőben Te vagy a sóhaj a paplanon Jégvirágok az ablakon Te vagy a tavaszi áradás A vihar előtti villámlás A folyton nyüzsgő Oktogon Az összenézés szombaton.