Popper Péter

Az életnek az a sajátossága, hogy életveszélyes.

Életvezetésünk legnagyobb csapdája, önbecsapása az "átmeneti korszakok és helyzetek" kultusza. Gyakran úgy nyugtatjuk meg magunkat, úgy próbálunk szabadulni napi rossz érzéseinktől, hogy adott életszakaszunkat átmenetinek nyilvánítjuk. (...) S nem vesszük észre, hogy egész életünk átmeneti korszakokból áll, mindig történik valami, amire hivatkozva felmentést adhatunk magunknak. Mélyen át kellene éreznünk, hogy nincsenek átmeneti korszakok, minden napunk az életünk legvalódibb része: ez az életünk.

Öntudatlanul elkövetett bûn nincs.

Isten nem ûzte ki az embert az édenkertből, hanem elvette annak lehetőségét, hogy lássa, hol él.

Ki tudja, van-e Isten? De úgy kell élni, mintha lenne, különben elzüllik az ember.

Az ember nem azért tisztességes, mármint némely ember, mert az jó üzlet, hanem annak ellenére próbál tisztességes maradni, hogy tudja, rossz üzlet.

A tv nagyon gyorsan vált. A mûsorváltás sebességének hatása két irányú lehet. Mondjuk bemutatja a tv, hogy hogyan tárnak fel (...) egy tömegsírt. (...) Na most ha normális vagyok, ezen érzelmileg elborzadok. De mikor végigélném ezt a borzalmat, vált a kép, és a moldovai népi együttes táncbemutatóját látom (...), kicsit földerülnék, ha nem mutatja meg ekkor azt a repülőgép-szerencsétlenséget, ami éppen tegnap történt... Vagyis az információadagolás üteme messze meghaladja az ember élményfeldolgozási képességét. De ezzel nem hiszem, hogy válságot idéz elő... én azt gondolom, ezzel közönyt idéz elő és lebénítja az ember reakciókészségét.

A féltékenység mélyén mindig kisebbrendûségi érzés húzódik meg: másokkal összehasonlítva csak alulmaradhatok. "Nem lehet semmiféle örömöd rajtam kívül!" - ezt próbálja rákényszeríteni a másikra. Akit pedig rabságban tartanak, azt folyamatosan megalázzák.

Senki sem kérheti számon tőlünk, hogy miért nem vagyunk olyanok, mint egy idealizált regényhős vagy egy angyal. De azt igen, hogy miért nem vagyunk önmagunk.

Minden út - jó út, ami elvezet valahova.

Az igazi dolgokat nem lehet kicsit csinálni. Az ember nem lehet egy kicsit hívő, egy kicsit vallásos, egy kicsit gyilkos, egy kicsit terhes, egy kicsit vérbajos, egy kicsit halott.

A múlt már nincs. A jövő még nincs. Egyetlen valóság a jelen.

A hazugság lényege a szándékos félrevezetés.

Az ember akkor kezd el káromkodni, amikor nincs érve.

A világban az akció-reakció törvénye uralkodik. Amennyire koncentrált erőt fejtek ki egy irányban, olyan koncentrált hatást fogok elérni. Csak határozott kérdésre kapok határozott választ. Vannak alapvető élethelyzetek, amelyekben csak egyértelmûen szabad cselekedni. Ha már töprengek azon, hogy megházasodjam-e, szülessen-e gyermekem, hivatást változtassak-e - akkor ne tegyem. Meg kell várnom, míg a dolgok egyértelmûvé tisztulnak bennem - akkor könnyen és határozottan tudok cselekedni. És ez meghozza az eredményt.

Akiben zûrzavar van, zûrzavart hoz létre környezetében. Akiben rend van, rendet teremt maga körül.

Az indusztriális kórházi vagy rendelőintézeti orvoslás úgy mûködik, mint egy nagyipari autójavító mûhely. Itt is, ott is specialisták vannak. A javítómûhelyben motorszerelők, karosszériások, elektromos szerelők, kárpitosok, fényezők, stb. A kórházban kardiológusok, belgyógyászok, endokrinológusok, gégészek, sebészek stb. Attól függően lépnek akcióba, hogy mi a baj. Érdeklődésük középpontjában a beteg szerv áll. Maga az ember a beteg szerv tokjává devalválódik. Benne van a rosszul mûködő szív vagy vese. A toknak pedig ne legyenek túlzott személyes igényei. Ennek megfelelően jó beteg az, aki szerény, alkalmazkodó, kellő áhítattal tekint a "szakemberre", és főként rutinszerûen gyógyítható. Rosszabb beteg, aki problémát, fejtörést okoz. A gyógyíthatatlan beteg pedig az orvoslás selejtje.

Ha azt akarod, hogy keveset hazudjanak neked, akkor keveset kérdezz és ritkán fenyegess.

Az indusztriális pedagógia futószalagként mûködik. A futószalagra hatéves korában, amikor szalagérett, ráállítják a gyereket, és minden tanórán rászerelnek egy kis többlettudást irodalomból, fizikából, matematikából stb. Tizennyolc év múlva, mint diplomás álértelmiségi, lelép a futószalagról. Jogász, orvos, mérnök lett belőle. Jó gyerek az, aki megadóan hagyja, hogy a tudáselemeket fokozatosan rászereljék. Rossz, aki ágál, vagy számára túl lassú, vagy túl gyors a futószalag sebessége. Ezeket, mint lelki betegeket, pszichológushoz, pszichiáterhez, nevelési tanácsadóba kell küldeni.

A szerelem lopakodó gyilkosa a lustaság. Amikor a megszerzett boldogság biztonsága elkezdi rongálni a hétköznapokat. Amikor már lusták vagyunk udvarolni, csábítani, kívánatossá tenni magunkat - a mosakodást, a fogmosást, a fésülködést, a kölni használatát és a vonzó ruhát, pizsamát is beleértve. Minek? Hiszen már a miénk. Csakhogy ezzel kondul meg a halálharang egy férfi-női kapcsolat felett. Mert a szívünkbe kellene felírni csupa nagybetûvel: AZ EMBER NEM TULAJDON!