Popper Péter

A kijelentett igazságok elvileg soha nem bizonyíthatók vagy cáfolhatók, csak elfogadni vagy elutasítani lehet őket.

Az emberi lélek fő funkciója a megismerés, a gondolkodás, a képzelet, az ítéletalkotás és az akarat.

A pozitív gondolkodás fogalma eredetileg egy ősi buddhista hagyomány nyomán jött létre. Fönnmaradt egy legenda, miszerint Buddha és a tanítványai néztek egy döglött kutyát. Mester, nézd, a halál, a bomló hús, a rothadó tetem milyen rettenetesen visszataszító! Milyen undorító, ha csak az marad meg egy lényből, ami belőle a test! - mondták a tanítványok. Buddha odanézett, és azt mondta, hogy igen, de milyen szép fehér foga van! Ez a pozitív gondolkodás alaptörténete. Innen nőtt ki. Vagyis nem arról van szó, hogy a negatív élményeinket, a keserveinket, a bánatainkat hazudjuk el pozitívnak. Arról van szó, hogy fogadjuk el ezeket olyan negatívnak, amilyenek a valóságban, de ha van bennük valami pozitív, akkor azt is vegyük észre.

Átkozott minden, ami józan, csak racionális, hideg szívvel végrehajtott. És legalább egy fikarcnyi áldás van mindenben, amit megérintett a szenvedélynek egy szikrája is. Egyedül a szenvedély teszi megbocsáthatóvá a bûnöket.

Az igazságot sohasem kapjuk valaki mástól. Mindenki saját maga által nyeri el azt.

Én gyanúsnak találom, amikor valakinek arról szól az élete, hogy segítsen, akár pszichológusként, akár szociális munkásként. Azt gondolom, hogy ezeknek az embereknek a többsége szeretetre képtelen, és ezt a hiányosságot kompenzálják azzal, hogy segítsenek, hogy hivatásszerûen jók és rendesek másokhoz. Az hiszem, hogy mondjuk egy szeretetre igazán képes építészmérnöknek nincsen ilyen szükséglete. Szóval a dolog sokkal bonyolultabb, mintsem hogy így elintézhetnénk, de beszélgetni lehet róla. Talán el is vezet valahová, csak nem ilyen rövid idő alatt.

Normális helyen, ha valaki politikus, iskolaigazgató, egyetemi tanár, az egy foglalkozás. Nálunk nem. Nálunk küldetés. Abban a pillanatban, ha valaki a saját státuszát karizmatikusan éli meg, akkor számára a másképpen gondolkozó már nem egy másik ember, aki másképp képzeli a dolgokat, hanem ellenség. Sőt, nemcsak ellenség, hanem gonosz. De nemcsak gonosz, hanem sátáni. Nemcsak sátán, hanem hazaáruló... és akkor érdemes a pusztulásra. Itt tartunk ma...

Az élet tisztelete azt jelenti, hogy a születés és a halál végpontjai között úgy bánunk egymással, hogy érdemes legyen a világon élni.

Évszázadok óta foglalkoznak azzal, hogy a férfiaknak vagy a nőknek van-e több eszük? Nem ez a kérdés. Sokkal inkább az, hogy a nőknek, miután születésüktől fogva megadatott nekik az egyik legcsodálatosabb lehetőség, amely az életüknek értelmet ad, kisebb a kreatív késztetésük a gondok megoldására, mint a férfiaknak. (...) A férfiaknál viszont hiányzik a biológiai kreativitás, s hogy értelmet adjanak a saját életüknek, létezésüknek, alkotniuk kell. Sokkal nagyobb bennük az alkotási készség, mint a nőkben.

A nőknek adott a természet vagy a jóisten (...) egyfajta biológiai kreativitást. Vagyis nincs annál nagyobb alkotási lehetőség, mint amikor valaki egy új, kicsike embert tud világra hozni. A testében hordozza, óvja, megszüli, táplálja, felneveli.

Hirtelen megéreztem, hogy mi az odatartozás az emberen túlihoz, mi a felbonthatatlan szövetség az ember és a mûvészete, az eszme között, s hogy ehhez képest mennyire lényegtelen minden más epizódja az életnek. Rájöttem, hogy legjobban arra kell vigyázni, hogy ki ne száradjon az ember szíve.

Mindenből megkapod, ami a te részed. És előfordulhat, hogy amikor egyszer innál, már nincs vized, és amikor elhinni kéne valamit, nem hiszed... mert elfogyott a víz és elfogyott a hit, ami a részed volt? Lehetséges-e, hogy ennyi és ennyi nevetés van, és ennyi meg ennyi a sírás a világban... annyi meg annyi a hideg, amit meg kell fázni... az ételnek annyi és annyi a hiánya?

Nem tarthatod magadat reménytelennek, bármilyen szemétre bukkannál benned. Nem mondhatsz le magadról. Ne hidd, hogy csak úgy ki lehet állni az élet forgalmából... hogy bocsánat, megőrültem, megöltem magam, nem veszek tovább részt benne.

Ha több életünk lenne, minden iszonyúságot kipróbálnánk.

Abban higgyetek, amit életre akartok kelteni. Istenben, ha Istent akarjátok életre hívni. Sátánban, ha a Sátánt akarjátok életre hívni. Önmagatokban, ha önmagatokat akarjátok életre hívni. Az Örök Életben, ha örökké akartok élni. A Halálban, ha a nemlétre vágytok. Amiben hisztek, az számotokra - van. Amiben nem hisztek, az számotokra - nincs.

A mû visszamutat az alkotóra, a teremtés a Teremtőre.

A biztonságot keresed? Legyél te a biztonság! Önmagad biztonsága. A békét keresed? Legyél te a béke! Önmagad békéje. A fényt keresed? Legyél te a fény! Önmagad fénye.

A Jóisten egy gyönyörû ajándékcsomagot tart a jobb kezében a jók számára, baljában pedig virgácsot szorongat, a rosszaknak. És te egész életedben nagyon fogsz igyekezni, hogy kiérdemeld az ajándékcsomagot. Meg is kapod majd, kibontod és legott kiugrik belőle az ördög és orron vág. És ez lesz a te életed legnagyobb meglepetése!

Ott táncolunk egymagunkban szomorú színpadunk közepén, lakható, vagy kevésbé lakható díszleteink között. Tényleg, megkérdezted már magadtól, hogy mennyire lakhatók a díszleteid?

A lélek viharai ellen tablettákat szedni - gyönge dolog.