Ugrás a tartalomra
A legtöbb fa és más növény földi ágán élet van. Ez az élet segít nekik kommunikálni a körülöttük lévő fákkal és más növényekkel, sőt, ezek segítségével meg is tudják osztani az ételt, és meg is támadhatják egymást. Ha valami megpróbálja megenni a fát, az a földi élet segítségével átadhatja erről az információt a többi fának, hogy azok elkezdhessenek rossz vizet vagy más anyagot csinálni, és nehezebb legyen megenni őket.
Kapcsolódó idézetek
-
Beszéljünk többet a fákról,
mert élet van bennük:
élelem, otthon és évszakok.
Ha őket csak élni,
maguktól nőni hagyod,
az már önmagában
a legnagyszerûbb dolog.
-
Azt hiszed, olyan sokban különbözöl tőlem, vagy akár ettől a fától? Ha erősen figyelsz, akkor te is hallhatod, hogy minden élőlény együtt lélegzik, érzed, ahogy minden növekszik. Mindannyian együtt élünk, még ha sokan nem is úgy viselkednek. Ugyanaz a gyökerünk - mind ugyanannak a fának az ágai vagyunk.
-
A lét örök körforgásában a fa az összekötő az anyagi és szellemi minőség, a föld és az ég között. Mivel ágaik az égbe nyúlnak, gyökereik pedig a földbe kapaszkodnak, a fák az ég és a föld, a halandók és a halhatatlanok, az alvilág és a felsőbb szellemvilág közötti kapcsolatot is szimbolizálják.
Réczey Kata
-
Mindennek alapja a gyermek. Azért kell ennünk, hogy a testet fenntartsuk a gyermek javára. Azért kell a föld összes problémáiban részt venni, hogy a létet kedvezővé tegyük a gyermek számára. Az élet alap-problémája tehát a gyermek: ahogy a növény csak azért él, hogy magvakat hozzon.
Móricz Zsigmond
-
Az élet értelme minden ember számára a fejlődés, mint ahogy a fák és növények célja is ez. A fák és növények ott nőnek, ahová ültették őket, automatikusan, és megszabott keretek között; az ember viszont szabadon fejlődhet és mozoghat tetszése szerint. A fák és a növények csak bizonyos lehetőségeket és jellemvonásokat fejleszthetnek ki; az ember azonban bármilyen erőt és tehetséget kialakíthat, amelyet valaki, valahol, valamikor már megmutatott a világnak.
Wallace D. Wattles
-
Nincsen itt a földön értelmetlen növény egy se. Mindegyik jó valamire, szolgáljon bár valaminek a javára vagy kárára. Az a fő, hogy ismerjük a természet törvényeit, és ne vétsünk ellenük.
Kätlin Kaldmaa
-
Amikor az élő dolgok meghalnak, az erő megmarad a testükben, ezért tudunk erőt csinálni, ha például elégetjük a fákat. A halott dolgok, amik nem égnek el és nem eszi meg őket semmi, néha a földbe mennek, és viszik magukkal az erőt is. Hosszú idő alatt, a föld súlyától és melegétől sok ilyen halott dologból különféle kő, víz vagy levegő lesz a földben, de még akkor is bennük marad az erő. Ha ilyeneket találunk, elégethetjük őket, hogy egyszerre kivegyük belőlük a napból nagyon hosszú idő alatt összegyûlt erőt.
Randall Munroe
-
A gombafonál-hálózat nélkül a fám nem is létezhetne. Sőt sehol egyetlen növény sem létezhetne hasonló gombahálózatok nélkül. Minden szárazföldi élet, a sajátomat is beleértve, ezektől a hálózatoktól függ.
Merlin Sheldrake
-
A Föld nem holt történelem része csupán, rétegesen egymásra rakva, mint könyv lapjai, geológusok és régészek tanulmányozására szánva, hanem eleven költészet, mint fa levelei, melyek virágzást, gyümölcsöt megelőznek; tehát nem fosszilis föld, hanem élő föld, amelynek erőteljes központi életéhez képest minden állati és növényi élet élősködés csupán.
Henry David Thoreau
-
Minden élő ember érzéki lény. Ez annyit tesz, hogy valamennyi érzékszerve a legnagyobb hatásfokon mûködik. Az ilyen ember jobban lát, és ha kezet fogsz vele, nem azt érzed majd, mintha egy halott faágat tartanál a kezedben. Az ilyen ember érintése élő érintés, amely mindig a saját nyelvén beszél, mindig valamilyen üzenetet közvetít. Ha egy ilyen emberrel fogsz kezet, érezni fogjátok egymás energiáját.
Osho