Ugrás a tartalomra
Minden (ismert) élet egy nagy családhoz tartozik. Mind egyetlen élő lényből lettünk, ami a Föld történetének korai részén jelent meg. Ez az élő lény nőtt. sokasodott, és idővel megváltozott. Az emberek, a fák, a füvek és virágok mind ennek az első élő lénynek a rokonai.
Kapcsolódó idézetek
-
Azt hiszed, olyan sokban különbözöl tőlem, vagy akár ettől a fától? Ha erősen figyelsz, akkor te is hallhatod, hogy minden élőlény együtt lélegzik, érzed, ahogy minden növekszik. Mindannyian együtt élünk, még ha sokan nem is úgy viselkednek. Ugyanaz a gyökerünk - mind ugyanannak a fának az ágai vagyunk.
-
Minden élőlény, a növényektől az állatokon át a bolygót benépesítő emberekig mind kapcsolatban állnak. Mind egyek vagyunk. És ugyan elmúlunk, a lelkünk, az energiánk, a lényegünk sosem halványul el. Végtelen lények vagyunk - mindenki az.
Alyson Noel
-
Mi mindannyian, az összes élőlény ezen a bolygón, az emberek és a négylábúak, a madarak, a rovarok, a hüllők és a halak, mindnyájan elég közeli rokonságban állunk egymással, a köztünk lévő számos különbség ellenére: hisz (...) mind egyformán azon igyekszünk, hogy jó legyen nekünk, se túl meleg, se túl hideg, és valamennyien, kivétel nélkül megpróbálunk vigyázni magunkra, és óvakodni mindentől, ami vág, mar vagy szúr. Hisz mindannyiunkat nagyon könnyû elpusztítani.
Ámosz Oz
-
Olyanok vagyunk, akár a földbe ültetett mag. Növünk-nődögélünk... Előbb csak törzs vagyunk. (...) Aztán a fa, amely az életünk, elkezd ágakat hajtani. A törzsből más-más magasságban kihajtanak az ágak, majd azokból is szerteágaznak ellentétes irányban növő ágak. Azok az ágak további ágakban folytatódnak, amelyek vékony ágakká válnak. A vékony ágak pedig, ha belegondolunk, egyazon növényből indultak ki. Az élet is ilyen, kicsit nagyobb léptékben. Minden egyes nap minden egyes másodpercében. A mi perspektívánkból - azaz mindenki perspektívájából nézve - kontinuumnak érződik. Az ágak csupán egyetlen utat jártak be. Ám vannak más ágak. Vannak más mai napok. A többi életünk más lehetett volna, ha az életünk korábbi szakaszaiban más döntéseket hozunk. Ez az élet fája. (...) Az embert megőrjítheti, ha belegondol, milyen életei lehettek volna.
Matt Haig
-
Minden élőlénynek adnia kell és kapnia. Levegőt, vizet, tápanyagot, amit akarsz. Mindennek kapcsolatban kell lennie a környezetével. Ez az élet definíciója.
-
Az állati élet mikroszkopikus kicsinységû véglényekből fejlődött ki a világban, végtelenül hosszú idő alatt; vagy esetleg egyetlen apró véglényt helyezett el a Teremtő a földön az idők hajnalán, és ebből indult útnak az emelkedő irányú fejlődés a végső tökéletesség felé, míg el nem jutott az emberhez; akkor aztán a fejlődés üteme megszakadt, csúfosan lehanyatlott, és romba dőlt.
Mark Twain
-
Emlősök vagyunk, és az emlősök a hüllőktől származnak, azok meg a halaktól, azok meg valami féregfajta tengeri lényektől, amelyek viszont a maguk részéről egyszerûbb, soksejtû lényekből keletkeztek több százmillió évvel ezelőtt, amelyek az egysejtûekből származtak, amelyek pedig az önreprodukáló makromolekulákból keletkeztek körülbelül hárommilliárd évvel ezelőtt. (...) Hogy még szemléletesebben fogalmazzunk: az ük-ük-ük... nagymamánk egy robot volt!
Daniel Dennett
-
Minden létező teremtmény ugyanazt a genetikai kódot használja, és mi mindannyian ugyanúgy fejlődtünk ki az ősi földi életformákból (vagy talán egyetlen életformából). Semmiféle különleges vonása sincs azoknak a folyamatoknak, amelyek az emberi lények létrejöttét eredményezték, összehasonlítva azon folyamatokkal, amelyek eredményeképpen csimpánzok, tengeri sünök, káposztafejek vagy egyszerû tetvek fejlődnek ki.
John Gribbin
-
Csak azt lehet megérteni, aminek a keletkezéstörténetét pontosan ismerjük és elbeszéljük, és ez minden létezőre nézvést igaz, legyen az egy kődarab vagy egy roppant bonyolult, folyton-folyvást változó, átalakuló valami, mint az élőlények legtöbbje.
Csányi Vilmos
-
A természeti világ és változatos lakói - saját fajunk többi tagjával együtt - körbeveszik testünket, és benépesítik azt az "élőhelyet", amelynek a testünk is élő része. Testünk belső ökoszisztémája analóg a természeti világgal. Mindannyian egy nagyobb egészbe illeszkedünk, és mindegyikünk önmagában is egy hasonlóan egységes és összefonódó totalitást tartalmaz - ökológiát az ökológiában.
Jonathan Reisman