Richard Paul Evans

Legyél kedves mindenkihez - sosem tudhatod, miféle keresztet kell viselniük, és milyen édesen cseng fülükben egy kedves szó.

Minden évben ugyanazokat a dalokat énekeljük, ugyanazokat az ételeket esszük, követjük a hagyományokat, és megosztjuk egymással azokat a dolgokat, amelyektől úgy érezzük, valahová tartozunk. És végső soron valójában mindannyian csak az otthonunkat keressük.

Talán a sok ünnepi ének, vers és mese után a karácsony valójában nem is több ennél - csak az emberiség kutat valami ismerős után.

Egyszer azt olvastam, hogy a szerelem olyan, mint a rózsa: a virágszirmokat csodáljuk, de a tüskés szár tartja magasan és életben. Szerintem a házasság is ilyen. Ahogyan az apám mondta, azok a legértékesebb dolgok az életünkben, amelyekért megküzdünk. És végül, ha jól végezzük a dolguk, a szárat többre fogjuk értékelni, mint a virágot.

Rájöttem, hogy a családunk egy festővászon, amelyre a legszebb reményeinket festjük - tökéletlenül és hanyagul, hiszen mind amatőrök vagyunk az életben. De ha nem összpontosítunk túlzottam a hibáinkra, csodálatos kép tárul a szemünk elé. És megtanuljuk, hogy nem a kép szépsége érdemli ki a hálánkat - hanem az, hogy egyáltalán festhetünk.

Hálás vagyok az új évekért és új kezdetekért. Alapvető szükséglete az embernek, hogy időnként újjászülessen.

Rájöttem, hogy vannak olyan mély pillanatok az életben, amelyeket lehetetlen az idő korlátai közé szorítani.

Az apám bölcsebb, mint ahogy valaha sejtettem. Valójában nem hiszem, hogy bölcsebbé vált volna - csak én változtam meg.

Saját bőrömön tanultam meg, hogy egyetlen jól irányzott igazság egy egész életnyi tudatlanságot képes legyőzni.

Ez az asszony többet adott nekem puszta fedélnél, megtanította nekem, mit jelent a szeretet, a család és az otthon. (...) Úgy vélem, sohasem késő, hogy otthonra találjunk.

Minél tovább élek, annál tisztábban látom az életünket összekötő tervet. Az univerzum több trilliónyi fonalból szövődik össze, amelyek látszólag egymástól független irányban haladnak. Amikor azonban együtt látjuk őket, különleges mintázatot alkotnak.

Minő boldogság azt gondolni, hogy pontosan tudhatjuk, mi történik körülöttünk, vagy azt remélni, hogy az állandóság egyáltalán létezhet a Földön.

Ideje, hogy szembenézzek az igazsággal. Ideje, hogy felégessek magam mögött néhány hidat.

- Én nem próbálok elfutni a múltam elől, Mark, és nem is tudom megosztani a jövőmet egy olyan emberrel, aki viszont menekül a sajátja elől - tekintetét a földre szegezte, és elfordult tőlem. - Most mennem kell. Visszafutott a házhoz. Én pedig csak álltam, földbe gyökerezett lábbal, döbbenten, értetlenül, és figyeltem, ahogy eltûnik a szemem elől a szívemmel együtt.

Szülőnek lenni pontosan olyan, mintha Óz, a nagy varázsló lenne az ember. (...) Totó félrehúzza a függönyt, és egy kis ember rejtőzik mögötte, aki gombokat nyomogat és karokat húzogat. És azt mondja a mikrofonba: "ne figyeljetek az emberre a függöny mögött!" Szerintem szülőnek lenni olyan, mint annak a kis embernek az élete. Úgy teszünk, mintha pontosan tudnánk, mit miért teszünk... hogy mindentudók és mindenhatók vagyunk. Pedig igazság szerint csak összevissza nyomkodjuk a kapcsolókat, és megteszünk minden tőlünk telhetőt.

Sohasem éreztem magam kényelmesen e világ skatulyából kihúzott, csillogó-villogó teremtményeinek társaságában. Az élet megtanított, hogy a megbízható és őszinte emberek általában azok, akiknek a külseje már kissé ütött-kopott. Nem mindig, de általában.

Az élet legcsodásabb ajándékai általában viszontagságokba csomagolva érkeznek.

Néha a szerelem olyan fokozatosan bontakozik ki az ember szívében, hogy mire észrevesszük, mi történt, már kész, végünk.

Azért tudnod kell, hogy van oka mindennek. Nem kifogás, hanem valódi ok. Tudom jól, hogy már nem számít sokat, de nem úgy terveztem az életem, hogy ekkora rakás szerencsétlenségként végezzem, mint amilyenné lettem. Hétéves koromban gyermekbénulást kaptam. Vödörszámra nyomták belém a fájdalomcsillapítókat. Soha nem hagytam abba a gyógyszereket. Képtelen voltam rá. Ha visszanézek... (...) Ha akkor tudom, később mennyit veszítek majd, inkább a fájdalmat választottam volna. A dolgok, amelyek a legnagyobb gyötrelmet okozzák az életünkben, általában azért történnek, mert valami kisebb fájdalom elől menekülünk.

Hiszem, hogy bármit is teszünk az életünk során, akár jót, akár rosszat, azt végül mindig visszakapjuk valahogy. De a megátalkodott gonoszságot kamatostul.