Leg­töb­bünk min­dig ro­han, siet va­la­ho­vá, ál­ta­lá­ban nem is annyi­ra óhaj­tott cé­lok felé, s nem ha­gyunk magunknak időt arra, ami­re tény­leg kéne: megismerni egy­mást és azt, ami kö­rül­vesz min­ket.

Kapcsolódó idézetek

1. Nézzük meg magunkat. Folyton rohanunk, folyton loholunk, folyton késésben vagyunk. Emberek vagyunk, ez mégis embertelen. De néha egy picit minden lelassul, és helyre kerülnek a dolgok. Rátalálunk arra, akit a sors rendelt nekünk, és végre tartozunk valakihez.
2. Sosincs itt a "megfelelő idő", hogy csináljunk valamit, pedig gyakran épp emiatt halogatjuk. Egyszerûen induljunk el onnét, ahol vagyunk, bárhol vagyunk is.
3. Mindig sietünk, soha sincs időnk semmire. Aztán visszatekintünk, azt sem tudjuk, hová szórtuk el a napjainkat. (...) Tanulhatnánk elődeinktől, a sok munka és a szegénység ellenére megadták a módját, hogy jól érezzék magukat. J. J. Stalter
4. Sokan közülünk úgy járják életük útját, hogy nincsenek tudatában a lépteiknek. Mivel azt hisszük, hogy a boldogság nem itt, hanem a jövőben vár ránk, megszoktuk, hogy folyton rohanjunk. Ezért olyan fontos, hogy időnként megálljunk. Thich Nhat Hanh
5. Helytelenül cselekszünk, ha minden szabad időnket annak szenteljük, hogy mindenkor és naphosszat együtt legyünk szeretőnkkel. Amit buzgóságunkkal nyerünk, azt kapcsolataink tartósságából veszítjük el. Bernard le Bovier de Fontenelle
6. Sok mindent elrontunk akaratunkon kívül. Sietünk, éljük az életünket, nincs időnk megállni és segíteni, ha az túl sok erőt és kitartást kívánna tőlünk. Azt mondogatjuk magunknak: majd... amíg aztán... egyszer rádöbbenünk, hogy nem maradt több helyrehozni való, túl késő.
7. Az idő rohan. Az idő senkire nem vár. Az idő begyógyítja a sebeket. De mindannyian arra vágyunk, hogy több időt kapjunk. Időt, hogy talpra álljunk. Időt, hogy felnőjünk. Időt, hogy felejtsünk. Időt.
8. A figyelem hiánya oda vezet, hogy sok mindent elmulasztunk, sok minden mellett elmegyünk, ez pedig kihat a kapcsolatainkra is. Egyszerre több dolgot csinálunk, és meg sem állunk, hogy számba vegyük, hányadán állunk. Olykor elakadunk, lebénít bennünket a "mi lenne" és a "bárcsak" képzete; nem engedi, hogy haladjunk, hogy azzal törődjünk, ami akkor és ott történik körülöttünk.
9. Hiába telt már el a huszonegyedik évszázadból is másfél évtized, hiába tervezzük, hogy a Holdra küldjük nyaralni az embereket, és hiába vagyunk a virtuális világnak köszönhetően még intenzívebb kapcsolatban egymással, mint valaha, még mindig hatalmas hiányosságaink vannak arról, hogyan bánunk másokkal, és ami még fontosabb, saját magunkkal. Nem szeretjük eléggé önmagunkat. Ide-oda rohanunk, hogy megpróbáljunk változtatni a testünkön, az egészségünkön, a szerelmi életünkön és a munkánkon - mindegy, csak egésznek és boldognak érezzük magunkat. De minél gyorsabban rohanunk, annál gyorsabban tévesztjük szem elől a lényeget. Mindannyian az egyensúlyt keressük, a legújabb egészségtrendben azonban garantáltan nem fogjuk megtalálni. Az egyensúly a lelassulásban rejlik, abban, hogy lassabban veszünk lélegzetet, és tudjuk, mire van szüksége a testünknek. Abban rejlik, hogy elfogadjuk, kik vagyunk, és életünk minden egyes percében szeretjük önmagunkat.
10. Tudom, sokszor siettetnéd az időt, hogy minél gyorsabban teljen. De sose felejtsd el, hogy itt van nekünk a jelen, és minden pillanat után jön a következő. És ezek annyi élményt tartogatnak a számunkra, hogy kár volna az időnket a múltra vagy a jövőre pazarolni!