Ugrás a tartalomra
Az első ifjúság idején a szerelem olyan, mint a hatalmas folyam, mely mindent magával ragad, és amelynek nem lehet ellenállani. Huszonnyolc éves korban azonban a gyöngéd lélek már ismeri magát; tudja, hogy ha még van számára boldogság az életben, azt csak a szerelem adhatja meg.
Kapcsolódó idézetek
-
Fiatalon a szerelem olyan, mint a veréb, ideszáll, odaszáll. De későbbi korban, mentül jobban beleizzad az ember üstöke, antul ídesebb!
Móricz Zsigmond
-
Fiatalon a szerelem olyan, mint a veréb, ideszáll, odaszáll. De későbbi korban, mentül jobban beleizzad az ember üstöke, antul ídesebb!
Móricz Zsigmond
-
Az ifjúkori szerelemhez nincs fogható. Erőt ad olyan dolgokhoz, amikhez különben nem lenne bátorságunk. Sebezhetővé tesz, és arra buzdít, hogy tárd ki a szíved, hogy többet adj, mint valaha, hogy szerelmes versekbe illő, szívből jövő érzelgősségeket mondj. A szerelem minden mást feledtet, kivéve a szerelmet, azt az egyetlen dolgot, amiért érdemes élni, szerelmed tárgyát. A szerelemtől ihletve hegyeket mozgatunk meg, nagyszerû dolgokat teszünk, de el is vakíthat minket, hogy elfelejtünk mindent és mindenkit, még önmagunkat is.
-
Azt hiszed, hogy még csak tizenhat éves vagyok, és fogalmam sincs róla, mi a szerelem, ugye? (...) Az az egyetlen időszak, amikor képesek vagyunk igazán szeretni. Félelem nélkül. Az első nagy szakítás után már jobban vigyázunk, jobban rejtegetjük magunkat.
-
A szerelem egy nagy utazás, amely során rengeteget tanulunk. Kezdetben teljesen más, mint ami végül kialakul. A fiatal párok olyan közel kerülnek egymáshoz, hogy szinte egymásba olvadnak. Kezük és lábuk összegabalyodik, szinte egyszerre lélegeznek. Miután megmenekültek a magánytól, szorosan egymásba kapaszkodnak, megkönnyebbülten, hogy végre találtak valakit, aki szereti őket. Az a különös az egészben, hogy ilyenkor még nem is igazán ismerik egymást, ám ezt a képzeletükkel ellensúlyozzák. Mintha mindketten egy-egy fehér táblát tartanának maguk előtt, amelyre a másik rávetíti az összes reményét és vágyát. Mivel mélyen belül bizonytalanok, feszülten figyelik a megcsappant szeretetre utaló jeleket. Később, amikor már több időt töltenek együtt, elkezdődik a valódi kapcsolat, a hosszú küzdelem, amely során a képzelet mögött megjelenik a hús és vér ember. Mindketten egyre valóságosabbak lesznek - már úgy viselkednek, amilyenek ők maguk. Idővel minden jól alakul, ha nem esnek kétségbe, elfogadják, hogy a különbözőségük miatt más dolgokat szeretnek, és tiszteletben tartják a másik önállóságát. Mindketten erősebbek lesznek és kiteljesednek. Az egészséges kapcsolatban élők ezt meg is fogalmazzák: "jobb ember vagyok mellette", "úgy érzem, vele önmagam lehetek".
Steve Biddulph
-
Amikor 16 éves vagy, mindenkibe beleszeretsz. 17 évesen megismersz valakit, akit különlegesnek hiszel, de hamar 18 leszel, és már túl is vagy az első csalódáson. Mire betöltöd a 19-et, megtalálod azt, akit mindig is kerestél, de az érzések gyorsan változnak, és 20 évesen újra kezdenél mindent. De legbelül tudod, hogy valaki csak rád vár.
-
A szerelem olyan elhivatottság, amely hosszú ismerkedés során csírázik ki és erősödik meg. Érzés; de olyan, mint mi: él. Megszületik, játékok és kalandok közt cseperedik fel, komollyá válik, végül megöregszik, és ha a sorsa arra érdemes, elérkezik az öregségét megillető béke és nyugalom. A te érzésed épp csak most fogant. De eztán, élete minden pillanatában más és más, jó és rossz érzések, gondolatok szegődnek majd társául, hidd el!
-
Soha nem éreztem még magam ennyire élettel telinek. Az élet elragadja tőlünk ezt az érzést. A gyermekkor magasztos felismerései fokozatosan elenyésznek. A szerelem, csakis a szerelem adja vissza önmagunkat.
Justin Cronin
-
A szív minden kebelben egyiránt dobog, s van az életnek oly boldog kora, melyben minden szívdobbanás azt mondja: szeretni kell. Feltûnik a vágyó érzelem előtt egy-egy rokonszenvû arc, az érzelem lágy viasza elfogadja annak benyomatát, s viseli, míg egy másik el nem törli onnan, vagy pedig viseli örökké; annak csak erényeit ismeri, annak bûneit megbocsátja, azért tûr, azért szenved, azért csalatkozik, és mégis hisz, mégis szeret; és ez a szenvedés, csalódás, ez a hit és szeretet - az ifjúkor bohósága.
Jókai Mór
-
A szerelem olyan, mint egy folyó. Új utat vág magának, ha akadályba ütközik.