Stephen King

Jézus a falról néz le rám De arca hideg, mint a kő; Mért érzem olyan Egyedül magam, Ha szeret, ahogyan mondja ő?

A vallás egy veszélyes eszköz... de én hiszek benne, hogy Isten létezik.

Nehéz elengedni a dolgokat. Még akkor is, ha az, amit el kéne engedni, csupa tövis. Talán éppen azt a legnehezebb.

Ha ma senki iránt nem érzel szeretetet, legalább ne is bánts senkit.

Van olyan madár, amit nem szabad kalitkába zárni. Hisz a tolla túl fényes, a dala pedig édesen és vadul cseng. Szóval nem tehetsz mást, el kell engedned, vagy az is megeshet, hogy amikor eleséget viszel neki, és kinyitod a kalitka ajtaját, valahogy kihussan, mielőtt még észbe kapnál. És ez a részed tudja jól, hogy bûn volt bezárva tartani, és először átjár az öröm, de ugyanakkor a hely, amit elhagyott, sokkal szürkébbé, üresebbé válik azután, hogy szabadon eresztetted.

Az öregségben egy a jó: nem kell félnünk, hogy fiatalon fogunk meghalni.

A félelmek... csak halvány utánzatai annak a rettegésnek, amellyel minden gyermek szembekerül a sötétben, a kiságyban - nincs olyan, akinek elmondhatnák, és aki tökéletesen megértené, mi a baj, ilyen csak egy másik gyerek lehet. A gyermek számára nincs az a csoportterápia, pszichológus vagy pszichiáter, amely és akik segítenének megbirkózni az ágy alatt lappangó, vagy éjjelente a pincében bujkáló valamivel, ami ott sandít, motoz és fenyeget, ahova már éppen nem látni. Minden egyes éjszaka ugyanennek a magányos küzdelemnek a színtere; az egyetlen gyógymód a képzelet begyöpösödése - ami a felnőtté válással jön el.

A gyermeki agyba zárt félelmek túl nagyok ahhoz, hogy kimondhatóak legyenek.

Léteznek ördögi emberek a világon, igazán ördögiek. Néha hallunk róluk, de általában teljes sötétségben dolgoznak.

Az emberek meglehetősen könnyedén beletörődnek a telepátia, prekogníció vagy teleplazma létezésébe, mivel ez a hit nem kerül semmibe. Ettől még nyugodtan alhatnak éjszaka. De az, hogy a gonoszság, amit az emberek cselekszenek, túléli őket, már sokkal nyugtalanítóbb.

Van egy mondás: ha a tanítvány megérett rá, a tanító megjelenik.

Kétféle ember létezik a világon, ha valami nagyon rosszra fordul. (...) Mondjuk, van egy ház tele ritka festményekkel, szobrokkal és csodálatosan szép régiségekkel (...). És tegyük fel, hogy a tulaj, akié a villa, hallotta, hogy egy szörnyûséges hurrikán közeledik felé (...). Az egyik típus reméli a legjobbakat. Hogy talán a hurrikán meggondolja magát és irányt változtat. (...) A másik az úgy molyol, hogy a hurrikán pontosan az ő házát veszi célba, és az ő lakásán fog keresztültombolni. Ha az időjárásjelentés azt mondaná, hogy a hurrikán irányt vált, akkor ezt az ürge nem hiszi el, és arra jut, hogy a csapás menthetetlenül visszatér, hogy a házát a földdel tegye egyenlővé. Ez a második típus jól tudja, hogy nem árthat az, ha a legjobbat reméli, de a legrosszabbra készül.

A múlt elmúlt, még akkor is, ha meghatározza a jelent.

A legjobb módja annak, hogy megtudd, Isten kiket kedvel a legjobban, az, hogy ellenőrzöd a bankszámlájukat.

Eljön a perc, amikor az ember felismeri, hogy nincs értelme tovább vándorolni. Akárhova megyünk, magunkat úgyis magunkkal visszük.

Hosszú regényt senki sem ír egyedül.

Néhány ember - rengeteg ember - azt se hiszi el, amit lát, különösen, ha a dolog ellenkezik azzal, amit zabálni vagy vedelni, vagy éppenséggel gondolni és hinni akar. Én a magam részéről nem hiszek Istenben. De ha látnám, hinnék.

Isten csak egy kifejezés, egy szófordulat, amit akkor használsz, ha látod, hogy a nehézkedés törvényének engedelmeskedve nyakig merülsz a szarba. Nincs Isten, semmiféle Isten.

Aki nem tanul a múltból, azzal bûnhődik, hogy megismétli a régi tévedéseit.

Tisztában van-e vele egyáltalán az emberiség, milyen csodálatos dolog egymás karjába bújni és egyhuzamban akár órákig is ott időzni a meleg fészekben? Egyesek bizonyára tudják ezt, de ők vannak kisebbségben. Az ölelkezés titkát csak az érti igazán, akinek hosszú ideig nélkülöznie kellett ezt az élményt.