Steven Pinker

Noha már javában alkotóéveimet taposom, mindeddig szándékosan gyermektelen maradtam, biológiai forrásaimat olvasásra, írásra, kutatásra, barátok és diákok támogatására, körben kocogásra pazaroltam, és közben elhanyagoltam a legfőbb parancsot, génjeim terjesztését. A darwini normák szerint én egy szörnyû tévedés vagyok, szánalmas vesztes (...). De nekem jó így, és ha génjeimnek nem tetszik, ugorjanak a folyóba.

A futurológia egyetlen kétségtelenül helyes jóslatot képes nyújtani: azt, hogy a ma futurológusai a jövőben ostobának fognak látszani.

Amikor járunk, minden egyes lépésnél felbillenünk, majd a pillanat törtrésze alatt megakadályozzuk az esést.

Egy gondolkodó rendszernek nemcsak cselekedetei egyenes következményeivel, hanem azok mellékhatásaival is számolnia kell.

Az élet anyaga nem valamiféle reszkető, fényt kibocsátó csodakocsonya, hanem apró szegecsekből, rugókból, csuklókból, pöckökből, lemezekből, mágnesekből, cipzárokból és csapóajtókból álló szerkezet, amelyet egy adathordozó állít össze, és az ezen szereplő információ másolható, átvihető és leolvasható.

A tudomány, attól függetlenül, hogy milyen eredményre jut, garantáltan a szabad akarat eltüntetőjeként fog megjelenni, minthogy a tudományos magyarázat nem tudja befogadni azt a fajta rejtélyes, okozatlan okozást, ami az akarat fogalma mögött van. Mit keressenek a tudósok, ha ki akarnák mutatni, hogy van szabad akarat? Valamiféle véletlenszerû idegi eseményt, amit aztán az agy többi része viselkedésindító jellé erősít? Csakhogy egy véletlenszerû esemény semmivel sem illik jobban a szabad akarat gondolatához, mint egy törvényszerû esemény.

Egy emberi lény lehet egyszerre gép és ugyanakkor érző, szabad ágens, attól függően, hogy milyen célból beszélünk róla, mint ahogy egyszerre lehet adófizető, biztosítási ügynök, fogászati páciens vagy száz kiló súly a repülőgépen, attól függően, hogy milyen célból beszélünk róla.

A lény céljai meghatározásának hiányában tulajdonképpen az intelligencia fogalma maga is értelmetlen. Minden galócát zseninek tekinthetnénk, mert tökéletes pontossággal és hibátlan megbízhatósággal véghezviszi a mutatványt, hogy ott áll, ahol áll. Semmi sem akadályozna meg minket, hogy egyetértsünk Zenon Pylyshynnel abban, hogy a kövek okosabbak, mint a macskák, mert megértik, hogy odébb kell menjenek, ha beléjük rúgunk.

Az elme sok részből áll; egyeseket az erény, másokat az ész vezet, megint mások elég okosak ahhoz, hogy legyőzzék azokat, amelyeket sem ez, sem az. Egyik énünk becsaphatja a másikat, de alkalmanként egy harmadik énünk meglátja az igazságot.

Nincs olyan társadalom, amely egyszerre igazságos, szabad és egyenlőséget megvalósító lenne. Ha igazságos, akkor a többet dolgozó emberek többet halmoznak fel. Ha szabad, akkor az emberek gyermekeiknek adják vagyonukat. De ebben az esetben nem lehet egyenlőség, minthogy egyes emberek gazdagságot fognak örökölni, mások viszont nem.

A csecsemő (...) érdekeiért az egyetlen számára hozzáférhető eszközzel, aranyosságával harcol.

A gyerekeket minden életkorban az hajtja, hogy kiderítsék, mivel lehetnek sikeresek kortársaik között, és ezeknek a stratégiáknak sokkal nagyobb elsőbbséget tulajdonítanak, mint bárminek, amit a szülők próbálnak rájuk sózni. A belefáradt szülők tudják, hogy nem versenyezhetnek gyermekük társaival, és ezért jogosan ragaszkodnak ahhoz, hogy gyermekük a lehető legjobb környéken nőjön fel.

A mûvészet ára szinte teljesen független az esztétikától: a felbecsülhetetlen értékû mestermû értéktelenné válik, ha kiderül, hogy hamisítvány; konzervdobozok és képregények magas mûvészetté válnak, ha a mûvészeti világ annak kiáltja ki azokat, és attól kezdve látványosan pazarló áruk lesz.

A szólás azt mondja, hogy ha adsz egy kalapácsot egy kisfiúnak, az egész világ szöggé válik. Ha egy fajt ajándékozunk meg a mechanika, a biológia és a pszichológia elemi megértésével, az egész világ géppé, dzsungellé és társadalommá válik.

A vallás és a filozófia mentális eszközök alkalmazása olyan problémákra, amelyek megoldására nem lettek felkészítve.

A regények olyanok, mint a kísérletek. A szerző belehelyez egy kitalált szereplőt egy feltételezett szituációba, de az egész egy egyébiránt valóságos világban játszódik, ahol a közönséges tények és törvények hatályosak, és megengedi az olvasónak, hogy megvizsgálja a következményeket.

A közhely, miszerint az élet a mûvészetet utánozza, azért igaz, mert bizonyos fajta mûvészetek funkciója az, hogy az élet utánozza azokat.

Az ürülék arra emlékeztet, hogy senki sem követelhet huszonnégy órás tiszteletet.

Akire kitartó intellektuális kíváncsiság jellemző, annak nem érdemes a vallásos magyarázatokat megismernie, minthogy azok csak hasonlóan érthetetlen rejtélyeket halmoznak az eredetiek tetejére. Mi adta Istennek az elmét, a szabad akaratot, a tudást, a jó és rossz megkülönböztetésének bizonyosságát? Hogyan tölti azokat bele a világegyetembe, amely, úgy tûnik, jól elvan a fizika törvényeivel? Hogyan veszi rá a kísérteties lelkeket, hogy kölcsönhatásba lépjenek a kemény anyagi világgal? És minden kérdés közül a legkellemetlenebb: ha a világ egy bölcs és kegyes tervnek megfelelően alakul, miért van annyi szenvedés?

Nem gúnyolódunk azon, milyen esetlenül mozog a sas a földön, és nem háborgunk azon, milyen rosszul hall a szemünk, mert tudjuk, hogy egy konstrukció csak akkor lehet kiváló egy dologban, ha másokban engedményeket tesz. Az örök rejtélyek okozta zavarodottságunk lehet az ár, amit azért a kombinatorikus elméért fizettünk, amely a szavak és mondatok, elméletek és egyenletek, versek és dallamok, viccek és történetek világát megnyitotta előttünk, vagyis éppen azon dolgokét, amelyekért érdemes elmével rendelkeznünk.