Steven Pinker

A történelem objektív igazsága csak egy egzotikus ötlet.

Semmi sem ad az életnek nagyobb értelmet, mint annak felismerése, hogy a tudatosság minden pillanata értékes és törékeny ajándék.

A túlvilágba vetett hit egy rosszindulatú téveszme, mivel alulértékeli a valódi életet, és eltántorít azoktól a tettektől, amelyek hosszabb, biztonságosabb és boldogabb életet biztosítanának.

A Biblia az erőszak terjedelmes ünneplése.

Még a leendő zsarnokok elrettentésének praktikus célját is jobban szolgálja, ha biztosak lehetnek benne, hogy bíróság elé kerülnek, mint ha a büntetés borzalmát srófoljuk fel.

Amikor az úriemberek megállapodtak a párbajban, nem pénzért, földért vagy akár egy nőért harcoltak, hanem a becsületért, ezért a furcsa valamiért, amely csak azért létezik, mert mindenki úgy tudja, hogy mindenki más szerint létezik. A becsület egy buborék, amelyet az emberi természet egyes részei, például a tekintély utáni vágy és a normák megsértése felfújnak, más részei viszont, például a humorérzék, kipukkasztanak.

Az élővilág túlnyomó részében az erőszak alapállapot, olyasmi, ami nem szorul további magyarázatra. Ha az áldozat más fajhoz tartozik, ragadozónak vagy parazitának nevezzük a támadót. Ám az áldozatok tartozhatnak egyazon fajhoz is.

Az ember három okból civakodik: a nyereség, a biztonság, valamint a hihető elrettentés miatt. Az államszerveződésen kívüli társadalmak mindhárom miatt civakodnak.

A finomság, az önmérséklet és a tapintat szokásai második természetünkhöz tartoznak, el kell hát sajátítanunk őket - ezért is nevezzük második természetünknek -, és Európában ezek a modern történelem során alakultak ki.

Az erőszakot sokszor éppen a túlzott erkölcsi érzék és igazságérzet okozza, már ahogy az elkövető elképzeli ezeket.

A bûnügyi igazságszolgáltatás rendszere nem azért mûködik jól, mert a racionális szereplők tudják, hogy a Nagy Testvér a nap huszonnégy órájában figyeli őket, majd lecsap, és olyan költséget vet ki, amely minden hamisan szerzett hasznot megsemmisít. Egyetlen demokráciának sincs erre erőforrása, és nem is áll szándékában így bánni az állampolgáraival. Csak a bûnözői viselkedés mintáját lehet felfedezni és megbüntetni, és a mintavételnek elég igazságosnak kell lennie ahhoz, hogy az állampolgárok az egész rendszert legitimnek érezzék.

A morális fejlődés fontos alapelve, amely ugyanolyan fontos, mint a "Szeresd felebarátodat" és a "Minden ember egyenlőnek születik", az a mottó, hogy "Van ez így".

Az emberi történelem túlnyomó részében az igazolta a háborút, amit Julius Caesar olyan velősen fogalmazott meg: "Jöttem. Láttam. Győztem." A kormányok valóban győztek. Birodalmak jöttek-mentek, egész népeket irtottak ki vagy taszítottak rabszolgasorba, és senkiben nem merült fel, hogy ez így nincs rendjén. A tiszteletre méltó "Nagy ez és ez" címet elnyerő történelmi figurák között egyetlen nagy mûvészt, tudóst, orvost vagy feltalálót sem találunk, egyetlen olyan személyt sem, aki hozzájárult volna az emberi boldogsághoz vagy bölcsességhez. Csak diktátorokat, akik hatalmas területeket hódítottak meg az ott élőkkel együtt.

Az olvasás a nézőpontváltás technológiája. Ha valaki más gondolatai járnak a fejünkben, az ő nézőpontjából szemléljük a világot. Nem egyszerûen befogadjuk azokat a látnivalókat és hangokat, amelyeket első kézből nem tapasztalhattunk meg, hanem belépünk az illető fejébe, és átmenetileg azonosulunk a véleményével és a reakcióival.

Mint látni fogjuk, az "empátia" mint azonosulás valaki más nézőpontjával nem ugyanaz, mint az "empátia" mint együttérzés valaki mással, de az első természetes úton vezethet el a másodikhoz.

A szépirodalom képes átvezetni az olvasót egy olyan hipotetikus világba, ahonnan ráláthat a saját ostobaságára, és ezzel hathatósan, szónoklatok és prédikációk nélkül változtathatja meg az emberi érzékenységet.

Senki sem elég okos ahhoz, hogy a semmiből teremtsen értéket.

Hermetikus elszigeteltségben bizarr és mérgező gondolatok burjánzanak. A legjobb fertőtlenítő a nap, és ha egy rossz ötletet mások kritikus pillantása elé tárunk, legalább fenntartjuk az esélyt az ötlet cáfolatára és elvetésére.

A hit, a kinyilatkoztatás, a hagyomány, a dogma, a tekintély és a szubjektív bizonyosság eksztatikus bûvölete egytől egyig magukban rejtik a tévedés lehetőségét, ezért ezekre mint a tudás forrására nem támaszkodhatunk.

Csakis kölcsönös önzetlenséggel szerezhetünk mindketten érvényt az érdekeinknek. Mindketten jobban járunk, ha osztozunk a feleslegen, megmentjük egymás bajba jutott gyerekeit, és nem késeljük meg egymást, mint hogyha hagyjuk ránk rohadni a felesleget, elsüllyedni a gyerekeinket, és folyamatosan civakodunk egymással. Persze én egy kicsit jobban járnék, ha önző módon viselkednék a másikkal, és ő járna rosszabbul, de ugyanez fordítva is igaz, vagyis ha mindketten megpróbálnánk élni az önzőség előnyével, mindketten rosszabbul járnánk.