Yuval Noah Harari

A kérdések, amelyeket nem tudunk megválaszolni, általában még mindig jobbak, mint a válaszok, amelyeket nem szabad megkérdőjelezni.

A "szabad akaratba" vetett hit veszélyes, mert táplálja az önmagunkkal kapcsolatos tudatlanságot. Amikor választunk valamit - egy terméket, egy karriert, egy házastársat, egy politikust - azt mondjuk magunknak, hogy "szabad akaratomból döntöttem". Ha ez így van, akkor nincs is mit tovább vizsgálni, azaz semmi okunk arra, hogy kíváncsiak legyünk rá, mi történik bennünk, milyen erők alakították a választásunkat.

A mesterséges intelligencia az első olyan eszköz, ami akár helyettesíthet is minket a döntéshozatalban. És a veszély itt jelentős, mert valószínû, hogy hibázni fogunk. És ez akár olyan szintû hiba is lehet, hogy nem biztos, hogy lesz időnk tanulni belőle.

A 20. századot csak azért éltük túl, mert a technológia nem volt elég erős ahhoz, hogy elpusztítson minket. A 21. század technológiája sokkal erősebb. Ha a jelenlegi technológiával ugyanolyan hibákat követünk el, nagy az esélye, hogy nem éljük meg a tanulságok levonásának lehetőségét.

Sohase becsüljük le az emberi ostobaságot! Ez a legnagyobb történelemformáló erő.

A liberális demokrácia ellenségeinek van egy módszerük. Meghekkelik az érzelmeinket. Nem az íméljeinket vagy bankszámláinkat - félelmünk, gyûlölködésünk és hiúságunk érzését hekkelik meg, majd ezen érzelmeket használják, hogy a demokráciát belülről bomlasszák és semmisítsék meg. Igazából ezt a módszert a Szilícium-völgyben termékeladásra fejlesztették ki. De most a demokrácia ellenségei használják pont ugyanezt, hogy félelmet, gyûlölködést, hiúságot adjanak el nekünk.

A 20. század történelmének egy jó része a társadalmi osztályok, rasszok és nemek közti egyenlőtlenség csökkentéséről szólt. Noha 2000-re a világban még mindig jócskán maradt hierarchia, így is sokkalta egyenlőbb hely lett, mint amilyen 1900-ban volt. A 21. század első éveiben az emberek azt várták, hogy az egyenlősödési folyamat folytatódni, sőt gyorsulni fog. Különösen reménykedtek abban, hogy a globalizáció révén az egész világra kiterjed a gazdasági fellendülés, és emiatt Egyiptomban vagy Indiában ugyanolyan lehetőségeket élvezhetnek majd az emberek, mint Finnországban vagy Kanadában. Egy teljes generáció nőtt fel ezen az ígéreten. Most azonban úgy tûnik, hogy az ígéret talán mégsem teljesül be. A globalizáció persze az emberiség egy nagy részével jót tett, de növekvő egyenlőtlenség jeleit lehet tapasztalni a társadalmak között és azokon belül is. Egyes csoportok egyre inkább monopolizálják a globalizáció gyümölcseit, milliárdok pedig hátramaradnak mögöttük.

A tradicionális vallások azért vesztettek ennyi területet, mert őszintén szólva nemigen volt erősségük a földmûvelés és az egészségügy. A papok és guruk soha nem az esőcsináláshoz, gyógyításhoz, jósláshoz vagy varázsláshoz értettek jól. Hanem az interpretációhoz. A pap nem az, aki tudja, hogyan kell eljárni az esőtáncot és véget vetni az aszálynak. A pap az, aki meg tudja magyarázni, miért nem mûködött az esőtánc, és miért kell tovább hinnünk az istenünkben annak ellenére is, hogy látszólag süket az imáinkra. Csakhogy éppen ez a magyarázási képesség hozza hátrányba a vallási vezetőket, amikor a tudósokkal versenyeznek. A tudósok is ismerik a kiskapukat, és tudják, hogyan kell kiforgatni a bizonyítékokat, de a tudomány jellemzően hajlandó beismerni a kudarcot, és más úton próbálkozni. Ezért van az, hogy a tudósok végül megtanulják, hogyan érjenek el jobb termést és készítsenek jobb gyógyszereket, miközben a papok és guruk csak jobb kifogásokat tanulnak meg. Az évszázadok során a hívők is észrevették a különbséget, ezért szorult vissza mindinkább az egyház hatalma egyre több és több technikai területen. Ugyancsak ezért válik a világ egyre inkább egyetlen civilizációvá. Ami igazán mûködik, azt mindenki átveszi.

Az ember mint faj, a hatalmat részesíti előnyben az igazsággal szemben. Sokkal több időt és energiát fordítunk arra, hogy irányítani próbáljuk a világot, mint arra, hogy megkíséreljük megérteni - és ha meg is próbáljuk megérteni, azt rendszerint abban a reményben tesszük, hogy úgy könnyebb lesz irányítani. Aki tehát olyan társadalomról álmodik, amelyben az igazság uralkodik, és a mítoszokra nem figyelnek, az ne nagyon számítson a Homo sapiensre. Próbálkozzon meg inkább a csimpánzokkal.

Az igazság és a hatalom (...) csak egy ideig tud együtt utazni. Előbb vagy utóbb elválnak az útjaik. Ha hatalmat akarunk, egy ponton túl muszáj lesz fikciókat terjesztenünk. Ha meg akarjuk ismerni az igazságot, egy ponton túl le kell mondanunk a hatalomról.

A szekularisták (...) nem gondolják, hogy az erkölcsiség és a tudás az égből szállt alá egy bizonyos helyen és időben. Szerintük ezek minden ember természetes örökségei, ennélfogva azt kell valószínûsítenünk, hogy legalább néhány érték a világ minden emberi társadalmában fellelhető, és a muszlimok, keresztények, hinduk és ateisták egyaránt osztoznak bennük. (...) Ez a kódex - amelyet valóban muszlimok, keresztények, hinduk és ateisták milliói elfogadnak - az igazság, könyörület, egyenlőség, szabadság, bátorság és felelősség értékeit foglalja magában. Ez alkotja a modern tudományos és demokratikus intézmények alapját.

A szekuláris ember (...) nem azért tartózkodik a gyilkosságtól, mert egy ősi könyv megtiltotta azt, hanem azért, mert a gyilkosság szörnyû szenvedést okoz érző lényeknek. Van valami nyugtalanító és veszélyes az olyan emberekben, akik csak azért nem ölnek, mert "Isten megtiltotta". Az ilyen embereket nem a könyörület, hanem az engedelmesség vezérli, és vajon mit fognak tenni, ha majd úgy hiszik, hogy az istenük azt parancsolja, öljék meg az eretnekeket, a boszorkányokat, a házasságtörőket vagy az idegeneket?

A fanatikus nacionalisták, akik azt kiáltozzák, "A mi országunk az első", jobban tennék, ha megkérdeznék maguktól, hogy vajon az országuk önmagában, a nemzetközi együttmûködés masszív rendszere nélkül meg tudná-e óvni a világot - vagy akár saját magát - a nukleáris pusztítástól.

A kérdések, amelyeket nem tudunk megválaszolni, általában még mindig jobbak, mint a válaszok, amelyeket nem szabad megkérdőjelezni.

A modern történelem (...) megmutatta, hogy a bátor, tudatlanságukat beismerni és nehéz kérdéseket feltenni kész emberek társadalma általában nem csak nagyobb jólétnek örvend, hanem békésebb is, mint azok a társadalmak, amelyekben mindenki kérdés nélkül elfogad egy adott választ. Azok, akik az igazságukat féltik, rendszerint erőszakosabbak, mint azok, akik megszokták, hogy több szemszögből szemléljék a világot.

A média fölötti egyeduralma révén az uralkodó oligarchia újra és újra ráfoghatja a hibáit másokra, és külső fenyegetésekre terelheti a figyelmet - legyenek azok valódiak vagy kitaláltak. (...) Egy ilyen oligarchiára épülő rendszerben mindig van valami válság, ami előbbre való az olyan unalmas dolgoknál, mint az egészségügy vagy a szennyezés. (...) Egy végtelen válságfolyam megalkotásával a korrupt oligarchia az uralmát is a végtelenségig biztosítani tudja.

A nagy adóterhek azt jelentik, hogy az összes hozzáférhető tőke egy jelentős része egy helyen - az államkincstárban - halmozódik fel, következésképpen egyre több döntést kell meghoznia egyetlen adatfeldolgozónak, jelesül a kormánynak. Ennek egy túlközpontosított adatfeldolgozó rendszer lesz az eredménye. Szélsőséges esetekben, ha az adók elképesztően magasak, szinte minden tőke a kormány kezébe kerül, így a döntéseket is egyedül a kormány hozza. A kormány dönt a kenyér áráról, a pékségek helyéről és a kutatási-fejlesztési költségvetésről. Ha a szabadpiacon az egyik adatfeldolgozó hibázik, az a többieknek hasznot hajt. Ha viszont a döntések zömét egyetlen adatfeldolgozó hozza, annak a hibái katasztrófához vezetnek.

Az átlagos keresztény hisz a monoteista Istenben, de hisz a dualista Sátánban, a politeista szentekben, és az animista szellemekben is. A vallástanulmányozó tudósok nevet is adtak az eltérő, sőt néha ellentmondó eszmék hangoztatásának, valamint a különböző forrásokból származó rituálék és gyakorlatok kombinációjának. Úgy hívják, szinkretizmus.

Sok pedagógiai szakértő szerint az iskoláknak át kellene állniuk "a négy K" - kritikus gondolkodás, kommunikáció, kollaboráció és kreativitás - oktatására. Tágabb értelemben véve a technikai készségek helyett a sokoldalúan használható készségekre kellene helyezniük a hangsúlyt. Az lesz a legfontosabb, hogy képesek legyünk alkalmazkodni a változáshoz, új dolgokat tanulni, és ismeretlen körülmények között is megőrizni a mentális egyensúlyunkat.

Ellentétben azzal, amit egyes összeesküvés-elméletek feltételeznek, valójában nem kell chipeket ültetni az emberek agyába ahhoz, hogy irányítani vagy manipulálni lehessen őket. A próféták, költők és politikusok évezredek óta használják a nyelvet és a történetmesélést az emberek manipulálására, irányítására és a társadalom átalakítására.