Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

A 20. század történelmének egy jó része a társadalmi osztályok, rasszok és nemek közti egyenlőtlenség csökkentéséről szólt. Noha 2000-re a világban még mindig jócskán maradt hierarchia, így is sokkalta egyenlőbb hely lett, mint amilyen 1900-ban volt. A 21. század első éveiben az emberek azt várták, hogy az egyenlősödési folyamat folytatódni, sőt gyorsulni fog. Különösen reménykedtek abban, hogy a globalizáció révén az egész világra kiterjed a gazdasági fellendülés, és emiatt Egyiptomban vagy Indiában ugyanolyan lehetőségeket élvezhetnek majd az emberek, mint Finnországban vagy Kanadában. Egy teljes generáció nőtt fel ezen az ígéreten. Most azonban úgy tûnik, hogy az ígéret talán mégsem teljesül be. A globalizáció persze az emberiség egy nagy részével jót tett, de növekvő egyenlőtlenség jeleit lehet tapasztalni a társadalmak között és azokon belül is. Egyes csoportok egyre inkább monopolizálják a globalizáció gyümölcseit, milliárdok pedig hátramaradnak mögöttük.

Yuval Noah Harari
🦁 Bátorság próbája 💪 Elszántság
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. Minden történelmi korban úgy néztek előre az emberek, hogy milyen jó világ lesz, ha eljön a testvériség, egyenlőség korszaka. Vagy később: jó, egy kicsit államosítunk, és akkor végre jó világ lesz. Ha szétverjük a kommunizmust, akkor lesz jó világ. A XXI. századra azonban eljutottunk oda, hogy már nem bizakodunk semmiben, hanem félünk a holnaptól, és ez megbénít bennünket. Böjte Csaba
  2. Csakis a szegények elővigyázatlansága taszította a forradalmi tömegeket az igazság, a méltányosság, a boldogság meghódításának útjára. Az emberiség áradatának minden nappal több jóságra, több igazságosságra lenne szüksége, arra, hogy a javakat az egyetemes munkát szabályozó helyes törvényekkel osszák el. És ha igaz, hogy a civilizáltság fékezi a szaporodást, akkor éppen ez a jelenség adhat okot arra a reményre, hogy távoli évszázadok múltán elérhetjük a végső egyensúlyt, amidőn a föld teljesen benépesül, és eléggé bölcs lesz ahhoz, hogy valamiféle isteni mozdulatlanságban éljen. Émile Zola
  3. A globalizáció óhatatlanul közelebb hoz bennünket egymáshoz. A globalizáció valóban fellendítette a nemzetközi kereskedelmet: elég egy kattintás, és Sanghajban valaki dobozba teszi és elküldi nekünk, amit rendeltünk. De ez nem feltétlenül egyenlő az egyesüléssel. A globalizáció falak építésére is ösztönzött, különösen a 2008-as pénzügyi válság után, amikor a pénzbőség elapadt. Tim Marshall
  4. A globalizáció csatornáin keresztül az egyik fél élete, kultúrája, ízlése érintkezik a másikéval. A hagyományok és az ízek összevegyülnek a globális világban. Az utazások révén az emberek eljutnak egymás országaiba. A migráció mély kötődéseket alakít ki. Az emberek és gondolataik, szokásaik mobilitása immár nem ismer határokat. Úgy tûnik, együtt élni elkerülhetetlen sorsszerûség. De nem mindig megnyugtató.
  5. Bár sajnos, még mindig létezik nyomor, vannak nyomornegyedek Európa és Amerika városaiban, a legtöbb munkás, sőt munkanélküli is jobban él manapság, mint ahogyan némely lovag élhetett a várában a középkorban. Az emberek jobban táplálkoznak, egészségesebbek, s általában tovább is élnek az emberek, mint azelőtt. Az emberiség mindig valamiféle "aranykorról" álmodozott, ám most, hogy ez az aranykor oly sokak számára úgyszólván megvalósult, senki nem akar tudomást venni róla. Ernst Hans Gombrich
  6. Jó volna hinni abban, hogy történelmünk során az ember, az emberiség pallérozódott, civilizálódott, emberségesebbé vált. Jó volna hinni, hogy ma kevesebb szenvedés van a világban, mint volt mondjuk száz vagy ezer évvel ezelőtt. Ha a tudomány eredményeire gondolunk, örülhetünk. Ha a "véres huszadik századra" gondolunk, a két világháborúra, a haláltáborokra, Kambodzsára, Szudánra, a három-négy milliárd mély nyomorban élő emberre, az életterüket elvesztő, éhen haló állatok milliárdjaira, akkor sírhatunk. Hankiss Elemér
  7. A világban rengeteg rövid távú igazságtalanság van, de hosszú távon kevés, és az emberin túli léptékben talán nincs is. Minden kiegyenlítődik évek, vagy eónok múlva.
  8. Olyan korban, amikor mindenki kapcsolatban áll mindenkivel, amikor a hátrányos helyzetûek tisztában vannak lehetőségeikkel, és amikor könnyû a migráció, nehéz optimistának lenni, és egy békés világban bízni, ha olyan mély szakadék tátong a különböző régiók jóléte és életlehetőségei között, mint amilyet napjaink geopolitikájában tapasztalunk. Martin Rees
  9. A globalizáció legnagyobb hozadéka: többé majd senkit sem lehet erőszakkal fogva tartani abban a hagyományban, vallásban, identitásban, amelybe beleszületett. A globalizáció az egyén számára: szabad identitásválasztás. Balla D. Károly
  10. A globalizáció visszafordíthatatlan. Ez olyan, mint az időjárás, nem az a kérdés, hogy szeretjük-e, hanem hogy tudunk-e hozzá alkalmazkodni. Ez a folyamat már több mint 500 éve a nagy felfedezésekkel és a gyarmatosítással kezdődött, az ipari forradalom felgyorsította, a napjainkban zajló informatikai forradalom pedig végképp beteljesíteni látszik a sokszínû világ összeforrását egyetlen hatalmas világfaluvá. És ettől még a világ kultúrájának gazdag sokszínûsége fennmaradhat, sőt, gazdagabbá is válhat.
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat