Feltámadásunk nem lehet más, mint halálunk után meghosszabbítható jelenlétünk hozzátartozóink, barátaink, ismerőseink emlékezetében. Ilyenformán, minden ember saját feltámadásának és "örökéletének" kovácsa. Úgy kell élnünk, hogy megmaradjunk az emberek jó emlékezetében. Nem harmadnapra, hanem már halálunk előtt illene "feltámadnunk", élnünk mások gondolatában. Ehhez persze, nemcsak szavak, hanem tettek kellenek.