Ha valaki olyan munkát végez, amiben nem lehet önmaga, nem tud igazán kiteljesedni, hanem az önmegvalósítás és értékteremtés helyett inkább csak a fizetésért adja el az idejét, akkor végeredményben sokkal több pénzre van szüksége, mint annak, aki el mert indulni a saját útján. Az előbbi csoportba tartozó emberek ugyanis félelmetes összegeket költenek különféle fájdalomcsillapítókra (szükségtelen luxuscikkek, állandó szórakozás, drogok, alkohol, nők, mértéktelen evés stb.), azért hogy elnyomják magukban a "rosszul érzem magam, rossz az életem" érzést. Akinek fáj az élete, jóval többet költ, mint az a társa, aki minden nap lelkesen kel fel, hogy alkothasson, teremthessen valamit, amit értékesnek gondol.