Ugrás a tartalomra
Ha egy ifjú hölgy hősnőnek rendeltetett, negyven környékbeli család megátalkodottsága sem állhatja az útját. Valaminek történnie kell - és fog is történni, hogy hősnőnk útjába vesse a hőst.
Kapcsolódó idézetek
-
Én három személy vagyok, attól függően, hogy épp kivel vagyok. Az Ártatlan Kislány, aki csodálattal bámulja a férfit, és úgy tesz, mintha lenyûgöznék hetvenkedő történetei a hatalomról és a dicsőségről. A Végzet Asszonya, aki azonnal lecsap azokra, akik bizonytalanok, átveszi felettük az irányítást, és kielégíti a vágyaikat, hiszen nekik már semmi mással nem kell törődniük. Végül pedig a Megértő Anya, aki gondját viseli mindazoknak, akik vigaszra és törődésre szorulnak, úgy tesz, mintha megértené őket, de a panaszok egyik fülén be - a másikon ki. Maga melyiket szeretné megismerni?
Paulo Coelho
-
Vannak rendes lányok, és vannak nem rendes lányok, ennyi az egész. És ha egy nem rendeset fogsz ki magadnak, akkor a pokol is az ígéretek földjének számít, ahol majd megnyugodhatsz egy kicsit halálod után. Ha meg egy rendeset kaptál, akkor a halálod után szívesen mész a pokolba is, mert tiéd volt az egész mennyország, amelyet férfi csak kívánhat magának.
-
Igaz, hogy egy családban a férj a fej, de a feleség a nyak. Arra forgathatja a fejet, amerre csak akarja.
-
Nálam igazából a család az, amiről beszélhetek, és nem csak a vér szerinti kötelékről van szó, hanem annál sokkal nagyobb dologról. A családot azok az emberek alkotják, akiket beengedsz az életedbe. A család az, ami támogat és átsegít dolgokon. Õk azok, akikkel igazán törődsz.
-
Egy nő számára az esküvő azt jelenti, hogy élete minden szempontból megváltozik. Új házba kerül, új nevet kap, új kötelességek várnak rá. A házasság azt jelenti, hogy a férfi kiemel egy nőt a többi közül, minden más nő fölé helyezi, őt választja ki szeretete és védelme tárgyául.
-
Ha az ember sosem megy férjhez, vénlánynak nevezik, ha férjhez megy, a férje basáskodik felette, de ha özvegy, egyik veszély sem fenyegeti.
Lucy Maud Montgomery
-
- Említetted, hogy volt egy olyan gondolatod, hogy kaptál nyers "masszát", amiből szeretnél valami jót gyurmázni... Remélem, tudod, hogy nagyon sok pasi belefog ehhez hasonló "desszertkészítésbe", de egy idő után rá kell döbbenniük arra, hogy nagyon szép lett ugyan a desszert, csak az a kis probléma, hogy nem ő eszik belőle...
- Igen?
- A desszertet valójában mások csinálják! Ez a pótapa szerepköre. Felneveled a kislányt valaki másnak...
Csernus Imre
-
Ma jön a mulya maja mamája, hogy mulya fia haját a majálisra levágja.
-
A jányok sokkal jobban szeretnek olyan fiút, akit frissibe ismertek meg, mint akit hosszasan látnak. Mert a jány egy perc alatt meg tud szeretni valakit, és akkor úgy viseli magát hozzá, mintha egész életükbe egymásé volnának, mert ő nem a régi életre gondol, azt ő elfelejti, hanem a jövő életre, amit vár.
Móricz Zsigmond
-
A család tagjait az köti össze, hogy egyik úgy érzi, őt segíteni kell a másiknak, a másik, hogy erejét tudhassa - úgy érzi, őnéki segíteni kell. És kéznél a rokoni viszony, hát ragaszkodnak egymáshoz.
Török Sándor
-
Mennyi asszony van
És mind a másé.
Ady Endre
-
A férfi (...) megosztja az összes házimunkát a nejével. Az asszony csinálja a kosztot, ő meg a koszt.
-
Három asszony. (A többi nem számított.)
Volt három asszony - aki nem "számított"...
Simonyi Imre
-
Az anya az, aki gondoskodik a gyermeke ennivalójáról, a ruhákról, amiket visel. És a nyugodt alvásáról. Illetve arról, hogy a gyermeke ne betegedjen meg. Ez a személy otthon szolgálóként dolgozik, ugyanakkor mindenkit tanít a háztartásban.