Valójában emlékeinkért élünk. Minden nap, minden órában, másodpercben, a végtelen sok pillanatban, és e végtelenül sok pillanat végtelenül sok benyomásában úgy érezzük, hogy világban-létünk energiáit gyûjtjük. Számunkra ezt jelenti az én létezése: az, ami emlékké lesz, egyszerre idő és időtlenség, jelen, a jelen áttûnése a múltba, és még inkább a jövőbe: a megtörtént áttûnése az emlék jövőjébe.