A civilizált társadalomban a halál egészben véve a tabufogalmak közé került. Nem illik beszélni róla, a nevét körülírják, mint valami disznóságot, és a halottból, a hullából megboldogult, elköltözött és néhai lesz, mint ahogy az emésztés aktusait körülírják. És amiről az ember nem beszél, arra nem illik gondolni sem. Ez a civilizáció védekezése a szörnyû veszedelem ellen.

Kapcsolódó idézetek

1. Egy olyan kultúrában élünk, ahol a halál valamiféle, ha nem is szégyenletes, de elrejtendő dolog. Kórházakban történik, idegen emberekre bízva. És ugye azzal hízelgünk magunknak, hogy hû de modernek vagyunk, miközben egy babonás félelem van bennünk a halott látványától.
2. A halált sokan botránynak, elfogadhatatlan szégyennek nevezték. Hát igen, bizonyos szellemi öntudat birtokában nem könnyû megemészteni azt, ami megemészt.
3. Miért ne beszélhessen valaki a halálról, ha azzal könnyít a lelkén? Értelmetlen dolog, ha ők itt hárman most nekiállnak komédiázni és mindenáron megkerülik a szót. Más ott, ahol csoportosan élnek az emberek és egymáshoz bújhatnak félelmük elől. Ott csak ámítsák egymást és önmagukat, takargassák, bújtassák hazug, cifra szavak mögé a halált, akkor is, ha már közel van és akarva-akaratlan be kell fogadniuk. De ők hárman itt ebben a komor házban nyugodtan lehetnek igazabbak, szokás, illendőség, hagyomány nem köti őket, nem is jelent nekik semmit. Mika Waltari
4. Úgy gondolunk a halálra, mint olyasvalamire, ami másokkal történik meg, nem pedig velünk. A haldoklók izolálása csak megerősíti ezt a téveszmét. Ellentétben a múlttal, amikor még szembesültünk a közvetlen környezetünkben haldoklókkal, manapság az emberek gyakran idősotthonokban és kórházakban halnak meg, másoktól elszigetelve. Ennek eredményeként a többségünk, különösképpen a fiatalok, úgy élik a mindennapjaikat, mintha halhatatlanok lennének. Venki Ramakrishnan
5. Minden ember ki van szolgáltatva az öregedésnek és a halálnak. Az öregedés és a halál fogalma elviselhetetlen az emberi lény számára; napjaink társadalmában csak nő, növekszik, fölényesen és kivédhetetlenül, míg végül betölti az egész tudatunkat, és minden mást kiszorít onnan. És szép lassan úrrá lesz rajtunk a bizonyosság, hogy a világ korlátai ki vannak jelölve. Maga a vágy is eltûnik, nem marad más, csak a keserûség, a féltékenység és a félelem. De főleg a keserûség; a hatalmas, a felfoghatatlan keserûség. Michel Houellebecq
6. Régebben sokkal közelebb volt az emberekhez a születés, a halál, a közösség együtt élte meg az ilyesmit. Ezek a dolgok mostanra eltávolodtak tőlünk, és olyan, mintha nem is kéne, hogy az életünk része legyen. Tudnunk kell elfogadni, és közelebb engedni magunkhoz az elmúlást, még ha ez a kicsit önző, individualista társadalom úgy is viselkedik, mintha sosem kéne meghalnia. Mintha a vagyonfelhalmozás is arról szólna, hogy sose halok meg. Erőss Zsolt
7. A halál öntelt, de büszke aktus; a nemlét felé fordulva a méltóságot választjuk, hiszen van valami immanensen szégyenteljes a létezésben, az életben, létezni olyan, mint hangosan eregetni vacsora közben, lenni - szánalmas, nevetséges, kínos. Szczepan Twardoch
8. A halál a legfontosabb. De csak ha a "magunk halálával" halunk meg. A modern embertől a kor megtagadja ezt a legfőbb beteljesedést is, halála tucathalál, kórházban, orvosi segédlettel, udvariasan és feltûnés nélkül hal meg, úgy, ahogy a tudomány a halált az illető betegség esetében előírja. És halála éppoly hamisan cseng, mint egykor élete. Szerb Antal
9. Hány évszázada létezik emberi civilizáció? És még mindig nem tudunk semmit a halálról. A saját életünkkel vagyunk elfoglalva, csak hogy ne kelljen a végtelen ködre gondolnunk, ami utána következik. Vagy azok a napok járnak a fejünkben, amelyek lehettek volna még, egy beszélgetésre, amelyre még sort kellett volna kerítenünk, a kibékülésre, a bátorító szavakra, az évődésre. Ha maga az elmulasztott beszélgetés a halállal tárgytalanná vált is, ezeknek a dolgoknak a hiánya akkor is a veszteség érzését kelti bennünk. Mindaz, ami még lehetni lehetett volna. Jannah Loontjens
10. A dzsungel törvényeire ráhúztuk a csipketerítőt, de a kézimunkázó ollóval ölni is lehet. A barbárság álarcot öltött, viselkedik, affektál, bálba jár, zsakettbe bújik. A civilizáció különös szövegkörnyezetben hallat magáról, hiszen az ő előretörésének eredménye a kivesző állat- és növényvilág. Igen, a tudatlan, gyilkos hordának, amely lassan eltörli az életet a földről, ez a neve: civilizáció. Vavyan Fable