Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

A csapat felrebbent, s a három kis csókával együtt nekirepültek a ragyogó térnek, a télnek és a tavasznak, az időnek, amiről senki sem tudja, hogy tulajdonképpen micsoda.

Fekete István
🕊️ Diplomata 🤲 Elfogadás
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. Az emberek futnak a boldogságért, s nem tudják, mikor veszítik el. Ady Endre
  2. Vezetgetjük egymást, bár még nem tudni, merrefelé tartunk. Vavyan Fable
  3. Mindenki magából indul ki.
  4. Azt hiszem, ez a szerelem. Egy hely, ahol az emberek, akik addig egyedül voltak, egyszer csak összekapaszkodnak és együtt pörögnek a levegőben, elszédülve a meglepetéstől, amit ez a különleges kötelék tartogat. Egy hely, ahova önként mész, és ámulattal. Jodi Lynn Picoult
  5. Egyikünk megmozdult, és ugyanabban a pillanatban - kvantumugrás volt, merő hirtelenség - már csókoltuk egymást, és jaj, az nemhogy Kína volt, hanem maga a Paradicsom! Philip Pullman
  6. Senki sem tudná megmondani, minek örül éppen. Rettentő hangzavarral él ez az elbúcsúzás, mintha mindenki egyszerre akarná elmondani, mit nem talált meg, és mit nem engedne el ebből az évből. Ami új, az valótlan, még nem fejlődött ki, csupán sárpöttyös lepedők csattognak az évkezdeti szélben. Hartay Csaba
  7. Az idő: álom. Egy ismeretlen Való szép kacsintása. Nagy Zopán
  8. És térré tágult a világ. A tér időt szült. Az idő mozgást, sebességet.
  9. A szerelem magasba repíti testünket és lelkünket, miközben két lábbal a földön mosolygunk. Kollár Betti
  10. Minden bizonytalanná vált körülöttük a sötétben. Csak álltak, egymáshoz simulva, mintegy féltve őrizve egymást, s érezték, hogy körülöttük mozdulatlanná torpan az idő, jótékony anyaggá merevül a sötétség, s átöleli őket oltalmazva, kedvesen, barátságosan. Szilvási Lajos
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat