Ugrás a tartalomra
Egyikünk megmozdult, és ugyanabban a pillanatban - kvantumugrás volt, merő hirtelenség - már csókoltuk egymást, és jaj, az nemhogy Kína volt, hanem maga a Paradicsom!
Kapcsolódó idézetek
-
Az egyik percben még nyugodtan ültünk egymás mellett az ülésen, a másikban meg... már egymás karjaiban hevertünk. És csókolóztunk. Mint aki még sosem csinált ilyet. Nem is: mint akik régen sûrûn és élvezettel csókolóztak, de azután megfosztották őket ettől. Majd hirtelen újból egymásra találtak, és rájöttek, milyen jó az. A világon a legjobb. Úgyhogy újrakezdték. Alaposan.
Meg Cabot
-
Mintha a világ abban a másodpercben megállt volna. Mintha eltûntek volna a körülöttünk lévő emberek. Mintha minden, ami otthon volt, megszûnt volna. Olyan volt, mintha azt a pár percet a világon csak nekünk szánták volna, mi meg csak néztük egymást. Mintha Alex életében először látta volna az arcomat. Zavarban voltam, de szórakoztatott is a dolog. Én is pont így éreztem magam. Mert ott ültem a füvön a legjobb barátommal... de valahogy minden másnak tûnt. Úgyhogy megcsókoltam. Megragadtam a pillanatot, és megcsókoltam.
Cecelia Ahern
-
Újabb csókok következtek, a világ mintha megszûnt volna létezni körülöttük. Megadták magukat mind a ketten, és ahogy egyre szorosabban összefonódtak, mintha nem csupán egymást ölelték volna át, hanem a fájdalmas emlékeket is elûzték volna.
Nicholas Sparks
-
Nem ez volt az első csókunk, de ez vált a kedvencemmé, mivel pont akkor történt, amikor a legnagyobb szükségem volt rá, és jelezte az életem egyik legcsodálatosabb momentumát.
Nicholas Sparks
-
Amikor megcsókolom, az olyan, mintha levetném magam egy szikláról, de amikor a kezét a derekamra teszi, hogy felemeljen és visszacsókoljon, hirtelen már nem is ugrom - kiterjesztem a szárnyaim és repülök.
-
Úgy csókoltam (...), mintha ő lenne a levegő, ami nélkül megfulladnék, és ő ugyanígy csókolt vissza. Az egész olyan volt, mint egy tündérmese - csak éppen nem mese volt, hanem maga a valóság, és mindez velem történt.
-
Midőn ajkak csókban egybeforrnak,
Égő szívek egymáson dobognak,
S elfeledjük, hogy van mulandóság:
Az ilyen perc: örökkévalóság!
Vajda János
-
Intim pillanatok százain osztoztunk, tucatnyi apró viccen, a világ újra felfedezett csodáinak ezrein, és egyik sem volt elég arra, hogy átbillentsen a másik oldalra. Majd hirtelen egy tekintet, egy gyengéd csók, és mintha az érzéseim elérték volna a kritikus tömeget, mintha egy utolsó érintésre, hosszú pillantásra vártam volna, mielőtt megvilágosodnék.
Laurell Kaye Hamilton
-
A csók az eszményről szól, nem a valóságról. Egy pillanatra felfüggeszti a valóságot és újra tökéletessé varázsolja a világot.
-
A csapat felrebbent, s a három kis csókával együtt nekirepültek a ragyogó térnek, a télnek és a tavasznak, az időnek, amiről senki sem tudja, hogy tulajdonképpen micsoda.
Fekete István