Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

A demokráciák kibontakoztatják a személyiséget, azt mondják, legyél, aki vagy! Ez a nevelési paradigmájuk, melynek révén a valóban hatékony közösségek az individualista államokban jönnek létre. Az olyan kollektivista államok, ahol a hangzatos törekvések mögött a "kaparj, kurta, neked is jut" elv rejlik, tehát csalunk, lopunk, miközben eljátsszuk a közösségi embert, törvényszerûen alulmaradnak.

Vekerdy Tamás
🍀 Szerencse 😞 Kudarc
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. Individualista világban élünk. Ugyan az embernek mindent meg kell tennie adottságai kibontakoztatásaiért, de túlhangsúlyozzuk az egyén értékeit, szinte egyedül valónak tartjuk a lehetőségeit, s mintha felednénk az egymásért vállalandó felelősséget. Az individualista ember önző, öntörvényû. A közösségi ember szeret, normakövető. Örök belső vívódásunk, hogy miképpen tudjuk önmagunkat azokhoz az elvekhez, értékekhez, igazságokhoz igazítani, amelyek akkor is érvényesek, ha ezek ránk nézve következményeikben hátrányosak.
  2. A demokrácia értelme, célja nem más, mint mindennemû állami abszolutizmus individualisztikus korrekciója. Igazság, igazságosság az egyéni erkölcs koronaékszerei, s ha összeütközésbe kerülnek az állam érdekeivel, olykor még államellenes hatalmak színében is feltûnhetnek, holott valójában az állam magasabb, mondjuk így: földöntúli javát tartják szem előtt. Thomas Mann
  3. A demokrácia egyik alapvető fokmérője, hogy mindkét fél elég érett legyen ahhoz, hogy a játékszabályokat komolyan vegye: a politikus felelősen beszél, tervez, ígér, a választó pedig ugyanolyan felelősséggel mérlegeli az adott helyzetben megvalósítható ígéreteket. Ha a politika azt harsogja, amit az emberek hallani szeretnének, a választók pedig el is várják, hogy csak számukra tetsző üzeneteket küldjenek nekik, akkor az adott ország hosszú időre az össznépi önbecsapás csapdájába esik. Az összes szereplőnek felnőttnek, érettnek kell lennie ahhoz, hogy a demokrácia mûködjön. Kálmán Olga
  4. A demokrácia legelsősorban arról szól, hogy akik azt alkotják: egyenlők. Nem egyformák, hanem egyenlők.
  5. Manapság gyakorlatilag egyszemélyes csoportokkal számolhatunk. A szocializációs folyamatban a modern társadalmak nem lojális, csoportjukért magukat feláldozni képes polgárokat nevelnek, hanem autonóm, önérdekû, egyezségeket kötő, és azokat lehetőleg megtartó egyszemélyes csoportokat. A modern államok jogrendje, normái és erőszakszervezetei is mind arra törekszenek, hogy ezeket az egyezségeket betartassák. A kollektív eszmék hálózatát nem tartja többé össze a biológiai elkötelezettség, a csoporthûség. A kollektív hálózat kizárólag kulturális, tanult, biztosító mechanizmusok függvénye. Csányi Vilmos
  6. Tudod, úgy növünk fel, hogy arra tanítanak minket, mindenki egyenlő. Hogy nem vagyunk jobbak senki másnál. Persze ez hazugság. Vannak, akik tényleg jobbak másoknál, és akik felismerik, mi teszi őket jobbá és megtanulják kihasználni azt, azok lesznek sikeresek.
  7. Tudod, mi manapság a demokrácia? A hülyeség és az ostobaság diktatúrája. Miből gondolod, hogy minden ember alkalmas arra, hogy globális kérdésekben, gazdaságpolitikák és ideológiák között döntsön? Szerintem az nem demokrácia, amikor a kormányok az iskolázatlan embereket igyekeznek hangzatos hazugságokkal manipulálni. Brandon Hackett
  8. Az, hogy a demokrácia nem hozza meg a kívánt eredményeket, még nem jelenti, hogy kudarcot vallott - valószínûleg épp ellenkezőleg. A demokrácia definíció szerint változásra tervezett rendszer. Ha letér a pályájáról, az autoriter rendszerekkel ellentétben rendelkezik önkorrekciós mechanizmussal. Meg kell tanulnunk, hogyan mûködtessük jobban. Alexander Stubb
  9. Nekem ez a köztársaság: a közösen élt szabadság, egymást segítő, támogató közösség. Jobb élet, bármi is a jobb, ami nem bánt, nem öl; segíteni, aki lemarad, néha adni, nem csak elvenni. Braun Róbert
  10. Még a legdemokratikusabb állam léte is azon alapul, hogy valaki rákényszerít, hogy megtegyünk vagy abbahagyjunk valamit. Még ha saját képviselőink irányítanak minket, akkor is csak irányításra cselekszünk, és mihelyt saját akaratunk ellenében kezdenének kormányozni minket, nem a képviselőink többé.
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat