Ugrás a tartalomra
Tiniként ugye nagyon várod, hogy eljöjjön az az idő, amikor azt csinálhatsz, amit akarsz. És amikor ez elérkezik, rájössz, hogy attól fogva felelős vagy mindenért. A munkádért, a munkatársaidért, a háztartásodért, a csekkek befizetéséért, és még hosszan sorolhatnám. Amíg gyerek vagy, nincsenek ilyen gondjaid, mert ott vannak melletted a szüleid, akik mindezt megcsinálják helyetted. A felnőttségben talán ez hiányzik leginkább. Ugyanakkor jó oldala is van: bármilyen vágyamat, álmomat meg tudom valósítani, és nem kell hozzá feltétlenül szülői engedély.
Kapcsolódó idézetek
-
A gyerekkorod felét azzal töltöd, hogy azt kívánod, bárcsak felnőtt lennél, aztán amikor felnőtt leszel, a fél életedben azt kívánod majd, bárcsak gyerek lehetnél újra. Úgyhogy ne sokat rágódj azon, hogy mi a helyes a te korodban, és mi nem! Csak tedd, amit jónak látsz!
-
Gyerekként talán a legnagyobb dolog, amit kaphatok a szüleimtől, az, hogy szeretnek olyannak, amilyen vagyok. Hibázhatok, lehetek hülye, de érzem, hogy biztonságban vagyok akkor is, ha valamit elcseszek.
D. Tóth Kriszta
-
Számomra a felnőttség azt jelenti: készen állsz vállalni a felelősséget saját helyzetedért és tetteidért. Ha saját életemért, helyzetemért és körülményeimért vállalom a felelősséget, megtanulhatom, hogy nem annyira (de)formáló tényezőkként, mint inkább tanulnivalókként fogadjam el azokat. Minden, amit az élet elém hoz, tananyag lehet számomra.
Nem mindig tudom saját magam meghatározni, mit hoz elém az élet, és mivel kerülök szembe; azt viszont megválaszthatom, hogy egy adott helyzetben maradok-e, vagy továbblépek. Ha pedig néhány esetben mégsem dönthetek magam arról, hogy maradok-e, vagy továbblépek, akkor még mindig választhatok aközött, hogy folytonosan szembeszegülök-e a helyzettel, vagy elfogadom és tanulok belőle. Te is választhatsz, hogy gyermekként vagy felnőttként akarod-e élni az életed.
-
Kamaszként mindennel problémánk van, mert kívül-belül változunk. Kialakulóban van a saját szemléletünk, ehhez viszont túl sokat kell feldolgoznunk, megértenünk viszonylag rövid idő alatt. Sokszor összezavarodunk. A félelmet és a szorongást az válthatja ki, hogy nem tudunk megfelelni az érett, a szülőkről leválni képes kis felnőtt képének. Túlzottan is fontossá válik, hogy mit gondolnak rólunk mások. Racionálisan tudjuk ugyan, hogy nem várják el, hogy előbb felnőjünk, mint ahogy képesek vagyunk rá, de tudat alatt mindig meg akarunk felelni egy mások által kialakított vagy jónak gondolt nagykorú, felnőtt élet normáinak.
Kováts Laura Rozália
-
Egy gyerek felér egy teljes munkaidős állással. Amikor csecsemők, alig várjuk, hogy önállók legyenek, azért aggódunk, nehogy valamit félrenyeljenek, vagy orra essenek. Amikor óvodások, azért aggódunk, mert nincsenek állandóan a szemünk előtt, és mi lesz, ha leesnek a hintáról, vagy ha a védőnő szerint nem fejlődnek megfelelően. Amikor elkezdik az iskolát, azért aggódunk, hogy lemaradnak a tananyaggal, vagy hogy barátok nélkül maradnak, jön a házi feladat és a lovaglás, a kézilabda és a pizsamapartik. Amikor felső tagozatosak lesznek, és még több barát veszi őket körül, jönnek a bulik és a konfliktusok, a fogadóórák és az ide-oda furikázások. Aggódunk az alkohol és a drogok miatt, hogy rossz társaságba keverednek, mígnem a tinédzserkor százkilencven kilométer per órás sebességgel elszáll, akár egy szappanopera. A gyerek hirtelen felnő, és az ember abba a hitbe ringatja magát, hogy mostantól egyszer és mindenkorra felhagyhat az aggódással.
Mattias Edvardsson
-
Gyerekkorodban mindig azt csináltad, amihez kedved volt, nem érdekelt, mit gondolnak rólad mások. (...) A szabadságnak ez a szintje bármikor, életkortól és élethelyzettől függetlenül elérhető mindannyiunk számára, ha újra azzal kezdünk foglalkozni, amit szeretünk, csak azért, mert SZERETJÜK, és nem azért, mert azt hisszük, kívülről, a külvilágból SZERETETET KAPUNK valakitől.
Kyle Cease
-
Amikor elég idősek vagyunk hozzá - rajtunk áll, hogy ez a pillanat tizenöt vagy ötvenéves korban jön el -, akkor nem szabad megijednünk attól, hogy önálló döntéseket hozzunk. A szüleink igyekeznek a maguk módján mindent megtenni, de felnőve már nem kell minden egyes tanácsukat megfogadnunk. Udvariasan hallgassuk meg őket, de a végső döntés rajtunk áll.
-
Nekem, szülőként nem annyira az a szerepem, hogy felkapcsoljam a gyermekeimnek a lámpát, hanem inkább az, hogy hagyjam őket a sötétben szaladgálni (felfedezni), miközben gondoskodom a falakról is, hogy ne futhassanak túl messzire, és bizonyossá teszem a számukra: amikor falba ütköznek és elesnek, én ott leszek, és felsegítem őket. Egy kétéves gyermek ugyanis arra vágyik, hogy szabadon fedezhesse fel a világot, de ezzel egyidejûleg valaki magához is ölelje (de persze ugyanerre vágyik a tinédzser, a felnőtt... valójában mind erre vágyunk).
Beau Lotto
-
Álmodni könnyû, egészen addig, amíg nem kell tennünk érte semmit. Mert nem kell szembenéznünk a kockázattal, a kudarccal, a nehéz pillanatokkal, és amikor megöregszünk, nyugodtan hibáztathatunk másokat - a szüleinket, férjünket, a gyerekeinket -, amiért nem valósítottuk meg az álmainkat.
Paulo Coelho
-
Amíg kicsi vagy, nem igazán számít, ki viseli a gondodat, mindaddig, amíg rendesen csinálják.
David Levithan