Ugrás a tartalomra
A fiatalságnak és a kezdeti lendületnek egy olyan varázsa van, amiről akkor, amikor benne vagyunk, nem is tudunk, csak amikor már kezdjük elveszíteni.
Kapcsolódó idézetek
-
A fiatalság önmagában gyönyörû, csak akkor nem tudjuk.
Fahidi Éva
-
Az újdonságnak hamar varázsa vész.
C. W. Gortner
-
Régi nagy szerelmünk el nem ért tárgya örök varázsát egyrészt annak köszönheti, hogy egymást közelebbről meg nem ismerhettük; másrészt, hogy néhai fiatalságunknak varázsa leng emlékezete fölött.
Kner Izidor
-
Akik a felnőttkor köznapi ügyeivel vannak elfoglalva, nehezen tudják felidézni, hogy fiatalságunk idején milyen erőteljesen vonzanak és taszítanak bennünket a szenvedélyek és a vágyak.
Jon Krakauer
-
Nem mindig akkor kapjuk meg a kincset, ha kitartunk valami mellett. Néha akkor történik meg a varázslat, ha elengedjük, amit kell.
-
A szerelem idő előtt öreggé tesz, aztán - amikor véget ér az ifjúságunk - újra megfiatalít.
Paulo Coelho
-
Egy barátságban arra vágyunk, hogy lássanak minket - arra az érzésre, hogy "ő jobban megért engem, mint én magamat". Amikor ezt az érzést már nem érezzük a régi barátok mellett, a varázslat eltûnik.
-
Homályosak voltak az emlékeim. Nem emlékeztem már, hogy mi volt a valóság, és mi az, ami csak a képzeletemben történt meg. Csak a varázslatra emlékeztem. A vágyra. Fiatalok voltunk, ügyetlenek, tapasztalatlanok, de mégis volt benne valami fantasztikus.
Harlan Coben
-
Gyermekként a legtöbben átéltük azt a tökéletes állapotot, amikor minden jó, minden nap új izgalmakat és kalandot tartogat, és az egész élet olyan varázslatos, hogy semmi sem ronthatja el az örömünket. Csakhogy miközben felnőttünk, a felelősségek, a problémák és a nehézségek fokozatosan maguk alá gyûrtek bennünket, és elvesztettük illúzióinkat. A varázslat, amelyben valaha hittünk, szertefoszlott, köddé vált.
-
Csak egy szakasznyi örömet, tudást, lehetőséget birtokolhatunk. Ha új dolgok jönnek elöl, hátul vesznek a régiek.
Grecsó Krisztián