Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

A figyelem hiánya oda vezet, hogy sok mindent elmulasztunk, sok minden mellett elmegyünk, ez pedig kihat a kapcsolatainkra is. Egyszerre több dolgot csinálunk, és meg sem állunk, hogy számba vegyük, hányadán állunk. Olykor elakadunk, lebénít bennünket a "mi lenne" és a "bárcsak" képzete; nem engedi, hogy haladjunk, hogy azzal törődjünk, ami akkor és ott történik körülöttünk.

🔮 Jövőkép 👴 Após
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. Nem figyelünk egymásra eléggé. Nem külön-külön kellene figyelni, hanem együtt és naprakészen, akármilyen fáradtak is vagyunk. Kíváncsinak kell lenni minden egyes új gondolatra, új vágyra, nem mondhatjuk azt, hogy jó, ezt most inkább kikerülöm, nem szeretnék vitát, inkább legyen béke. S egyszer csak arra ébredünk egy reggel, hogy valahol útközben elveszítettük a másikat, már tudjuk, mire gondol, merre jár, amikor nincs velünk. Míg, ha nem veszítjük el a kíváncsiságunkat, és tényleg végighallgatjuk, akármilyen fáradtak is vagyunk, hogy a másik mit gondol erről-arról, s kialakul az értelmes beszélgetés egymás között, a végén meg lehetne nyugodni, s tovább fogni a másik kezét, kiérdemelve az "örök" szerelmet és szeretetet. Bánsági Ildikó
  2. Ahelyett, hogy azt tartanánk szem előtt, amit valójában akarunk, azzal foglalkozunk, amit a saját vagy környezetünk véleménye szerint tennünk kellene. Megkérdőjelezzük a vágyainkat, kételkedni kezdünk az indítékainkban, és eltûnődünk, vajon hová tartunk. Dan Millman
  3. Az ember eleinte figyel... aztán lankad a figyelme... gondolatai elkalandoznak, és hirtelen észreveszi, hogy elmulasztott valamit! Agatha Christie
  4. Legelsősorban figyelemre van szükség. A hosszan tartó figyelem, az ítélkezés nélküli jelenlét szeretetteljes kedvességgé válik, magunk vagy a másik irányában. Mindannyian a figyelem hiányától szenvedünk. Feldmár András
  5. Mindig több dolog történik velünk egyszerre, de csak eggyel tudunk igazán törődni. Vagyis... fókuszálhatunk több mindenre, de akkor csak sokkal rosszabb lesz... nem tudunk úgy teljesíteni. Oravecz Nóra
  6. Igen fárasztó mindig szem előtt tartani, hogy a másik sokkal több annál, mint ami látszik belőle. Nemcsak mi vagyunk szinte végtelenek, ő is az. Erről kiábrándult hangulatainkban hajlamosak vagyunk megfeledkezni. Ha nincs vagy nem látszik a végtelenség sem énbennem, sem tebenned, akkor semmibe vehetlek, gőgös magasságból nézhetek le rád. Konrád György
  7. Minél több dolgunk van, annál kevésbé érezzük jól magunkat. Ha hagyunk üres helyeket a naptárunkban, azzal életünk azon területeire is odafigyelhetünk, melyekről hajlamosak vagyunk megfeledkezni. Geralin Thomas
  8. Mindenki tudja, mi az a figyelem. Amikor az elme világosan és élénken birtokba vesz egyetlen gondolatmenetet abból a sok gondolatmenetből, amely párhuzamosan lehetségesnek tûnik. (...) A figyelemhez bizonyos dolgokról le kell mondanunk, hogy másokkal hathatósan foglalkozhassunk, és ennek az állapotnak szöges ellentéte a zavarodott, álmodozó, szétcsúszott elme. William James
  9. A figyelem az elme egy szûk csatornáján át áramlik, mi pedig meglehetősen szûkmarkúan bánunk ezzel a keskeny sávszélességgel. Az erőforrások oroszlánrészét arra fordítjuk, amire éppen koncentrálni akarunk az adott pillanatban. Ám miközben próbáljuk ezen a dolgon tartani a figyelmünket, a koncentrációnk elkerülhetetlenül elkezd alábbhagyni, elménk pedig elkalandozik más gondolatok felé. A meditáció azonban szembemegy ezzel a mentális tehetetlenséggel. Daniel Goleman
  10. Minden helyzetben hamarabb látjuk meg a negatívat, jobban emlékszünk rá, és előszeretettel nagyítjuk fel. A kellemest pedig lekicsinyítjük, nem látjuk meg, nem is idézzük fel olyan könnyen. Az automatikus beállítódásaink ezért eléggé megnehezítik, hogy teljes, boldog életet élhessünk. Ha nem foglalkozunk a tudatos jelenléttel, akkor ezek visznek el bennünket.
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat