Ugrás a tartalomra
A filmben az alakítás szanaszét van szeletelve. A figura legértékesebb pillanatai veszhetnek el így. Ugyanakkor a kamera, ha igazi mester irányítja, bizonyos dolgokat olyan közelségbe tud hozni, mint a színpad soha. Sok múlik rajtunk, színészeken; ezért aztán a gyengébb produkciókat sem szabad félvállról venni.
Kapcsolódó idézetek
-
Vannak olyan színészek, akik abban a percben, hogy kijönnek a jelenetből, el is engednek mindent (...). Én nem tanultam meg ennyire technikából játszani, és szerintem filmen az ritkán mûködik igazán jól. Színpadon simán, mert ott száz méterről néznek, de filmen nem lehet úgy tenni, mintha egy matekképlet lenne az egész, amit csinálsz. Legalábbis én nem tudok úgy tenni, és ennek örülök is.
-
A színházban minden képlékeny, mindig mindent elölről kell kezdeni. Ismerkedsz a szereppel, puhítod, van rá hat heted, és egy rendeződ, aki segít. Bejárhatod az utakat, hibázhatsz, amíg a végén kialakul valamilyen végeredmény - amit a kritika vagy lehúz, vagy még jobban lehúz. Ha egyáltalán írnak róla. A film pedig a pillanat mûvészete. Egyszer kell nagyon igaznak, nagyon jónak, nagyon őszintének lenni.
-
A színész számára az élet nem egyszerûen a megfigyelés tárgya, amelyet aztán a technika segítségével többé-kevésbé tehetségesen újjáéleszt a színpadon. Az élet belenő a színész technikájába, formálja emberi tulajdonságait.
-
A filmesek élete állandó feszültséggel jár, és minél sikeresebb valaki, annál nagyobb a feszültség. Mindig, egész álló nap a nyilvánosság szeme előtt vannak. A forgatás kemény, egyhangú robot, hosszú órákon át. Ott kell lenni reggel, és ülni és várni. Aztán eljátszani egy apró jelenetet, amit újra meg újra felvesznek. Színházban több mint valószínû, hogy egy egész felvonást próbálnak egyszerre, vagy legalábbis a felvonásnak egy részét, természetes sorrendben. Így a dolog többé-kevésbé emberi és átélhető. De ha az ember filmet forgat, akkor teljesen felborítják a sorrendet. Egyhangú, idegőrlő munka. Kimerítő. Luxuskörnyezetben élnek, persze, nyugtatókat szednek, fürdőket vesznek, kozmetikázzák magukat, és orvosi felügyelet alatt állnak, van szórakozás és estélyek és társaság, de mindig szem előtt vannak. Sose vonulhatnak el egy csendes zugba. Sohasem engedhetik el magukat igazán.
Agatha Christie
-
Kell ehhez a pályához egy alapvető tehetség, de az csak az alap, azon túl kicsit úgy mûködik, mint egy film, amit az ember leforgat, és aztán az utómunkában még úgy nyolcvan százalék rákerül. A színészettel is így van ez: a tehetség nagyjából húsz százalék, és ahhoz jön még a szorgalom, a szerencse, a szocializálódás, hogy ki milyen stílust, minőséget és ízlést szív magába, milyen kollégák között van, milyen rendezőkkel dolgozik együtt, lesznek-e mesterei, olyan kollégái, akikre fel tud nézni, megtanulja-e, mikor kell nemet mondani, mikor kell igent mondani. Ezek a kérdések mind fontosak.
Schell Judit
-
Olyanok vagyunk, mint a színészek. Mintákat követünk, amelyeknek megvannak a jól bevált forgatókönyvei. De abban a pillanatban, ahogy nem végszavazzuk a másikat, ő is kénytelen lesz kiesni a szerepéből.
Bucsi Mariann
-
Ha arra adja magát egy alkotói stáb, hogy egy történelmi figuráról készít filmet, akkor hajlamos az ember belecsúszni abba, hogy példaképet akar állítani. A történet meg a személy lehet példás, de a színész csak az embert láthatja, és minél több negatívumát és pozitívumát, a lelkének minél mélyebb és minél magasabb pontjait találja meg, annál komplexebb és annál valódibb alakot faraghat.
Vecsei H. Miklós
-
Ha alaposan dolgozik egy színész, akkor nemcsak a rendezőnek, hanem neki is pontos, átfogó képe van arról a világról, aminek éppen részese a színpadon. Mint ahogy egy focista is áttekinti a teljes pályát.
-
A film minden más mûvészetnél inkább bővíti, gazdagítja, illetve náluk tényszerûbb módon koncentrálja az emberi tapasztalatot. Sőt, nem csak gazdagítja, hanem, fogalmazzunk így, jelentős mértékben ki is egészíti. Ez jelenti a film valódi erejét, és nem a "filmcsillagok", a kalandok és a szórakoztatás. Az igazi film nézője nem is annyira néző, mint inkább tanú.
Andrej Tarkovszkij
-
Egy kamera mindig az igazságot mutatja. Még ha filmeket készítesz is... a film készítőjének érzései mindig érződnek a film hangulatában. Egyszerûen érzed, nem számít, hogy a színész mennyi erőt fektet bele a játékába.