Ugrás a tartalomra
A fiú rohan, hogy meglelje álmai összetört fehér szilánkját, mert ha elengedi kezei közül, akkor eltûnik a távoli szél hangjai között. A jóság, melyet egyszer látott, már eltûnt örökre. Megy előre magányosan, csak a lábai elé nézve. Örökké azt a daloló hangot hallgatta, mely a reggellel eltûnt.
Kapcsolódó idézetek
-
Húszéves lesz lassan már a gyermek.
Álmainak fénye veszett már,
De hiszi, hogy új álmai lesznek,
És álmaiért újra harcba száll.
-
Sokszor szinte álmodom, mégis bölcsen, józanul kell élni életem és bejárni az ismerős ösvényeket. Egyszer véletlen elveszhettem erőszakos önhittségemben. És akkor az imám egy újabb esélyért meghallgattatott. Bár a halál által vezérelt fény ösztönével azon életem nem teljesedhetett be. Csupán szilánkokra tört, és ködös emlékeket hagyott. Ezeket látom most, amikor még egyszer újra előttem áll a cél.
-
Véget ért a szünidő. De a fiú nem jött. És így telt el egy egész rettenetes hét, amíg végre megtudta az osztálytársaitól, hogy elment a városból. (...) Abban a pillanatban megértette, hogy bizonyos dolgok örökre elvesznek.
Paulo Coelho
-
Néha megállok az utcán, zsebembe nyúlok, úgy érzem, elvesztettem valamit. Otthon fiókokat nyitogatok, leveleket olvasok, régi ruhák zsebeit kutatom át. (...) Valamit elvesztettem. Felébredek éjjel három felé, s egyszerre megértem: az álmot vesztettem el! Nem az éjszaka álmát, az alvás melléktermékét, azt a zagyva, édes sületlenséget, (...) hanem azt az álomszerû érzést, hogy a valóság mögött van értelem, melyet nem lehet szavakkal kifejezni. Mi volt ez az álom? Miért fáj úgy, hogy nincs már? Miért kutatok utána? Az ifjúság volt? Nem tudom. Csak azt tudom, hogy kiraboltak.
Márai Sándor
-
Az ember úgy érzi, minden rendben, minden halad a maga normális útján, aztán a valóság mint egy pörölycsapás hasít beléd, és szilánkokra töri a bensőd, péppé zúzza a világodat. Semmi sem normális többé. Minden mindörökre megváltozott. És ez nem álom. Élsz, ébren vagy, és most az a feladatod, hogy ismét összerakd a szilánkokat egy egésszé.
-
Hamar fakul a drága lomb,
Mely zöld reményszínt lenget,
Hamar zuhan a drága nap,
Mely csiklándón melenget,
S a lánykéz is csak arra jó,
Hogy megsimítsd s elengedd.
Tóth Árpád
-
Az álmok lassan válnak valóra, és oly gyorsan elillannak.
-
Egy álmot évekig kovácsolhatsz, hogy aztán egy pillanat alatt szilánkokra törjön.
Mary E. Pearson
-
Az élet színe, illata is elvesz,
Ha álmunk elveszett.
Ábrándok tartják örök ifjúságban
Az érző szíveket.
Komócsy József
-
Illanó dolog a siker. Az ember egész életében ácsingózik rá, amikor eléri, azt hiszi, végre-végre itt van és maradandó, de mire magához ölelné, már el is tûnt.
Isabella Rossellini