A fogolytáborok tele vannak olyan emberekkel, akik nagyon hasonlóan nyomasztó élményekről számolnának be. A helyszín és a részletek eltérhetnek, de a borzalom és a szenvedés ugyanaz, és egy tőről fakad.

Kapcsolódó idézetek

1. Hallottam róla, milyen elviselhetetlen körülmények uralkodnak egyes külföldi börtönökben, hogy léteznek helyek, ahol az emberi jogokat hírből sem ismerik, a tévében láttam ilyesmit, olvastam róla az újságban. Amiről fogalmam sem volt, hogy az őrök, a rettenetes körülmények, a bezártság csak egy része a pokolnak. A többi a fejünkben van. Ami eszünkbe jut az ismeretlen helyről felhangzó sikolyok hallatán. Ahogy elképzeljük a néhány cellával arrébb szünet nélkül zokogó nő arcát. A történet, amit apránként rakunk össze magunkban.
2. Fogság és magány - a két képzet rendszerint egybemosódik fogalmunkban. Tévesen! A fogoly nincs egyedül, hiszen a fogház hatalmas közösség, amiből a legszigorúbb elszigeteléssel sem tudnak senkit sem kirekeszteni, hacsak magát ki nem taszítja belőle az ember. A megalázottak testvérisége a börtön nyomása alatt születik meg. Ez teszi töménnyé, edzetté, érzékennyé.
3. A világ tele van nehéz emberekkel. Néha azonban (valójában gyakrabban, mint hinnénk) mi magunk vagyunk a nehéz emberek. Néha mi magunk vagyunk a pokol.
4. A börtönben az ember könnyen ráismer a kínzóira. Odakint, a szabad világban, a kényelmes életében már nem annyira. Pedig ott is akad belőlük szép számmal. Nadya Tolokonnikova
5. Olykor úgy érzem, nem csak a magam terhét viszem... Láthatatlan fájdalmas szálak fûznek össze minden történéssel, mindenki kínjával. Hordozom azt is, ami másoknak fáj, reménykedem abban is, ami mások reménysége. Menekülök minden menekülővel, lázadok minden lázadóval, ülök elítéltekkel a siralomházban, enyém is a mások utolsó éjszakája. Tormay Cécile
6. Ez a roskatag börtön az (...), ami miatt leginkább szenvedek. Már túl soká tartott rabságban. Alig várom, hogy kiszabaduljak egy fényes, boldog világba, és ott maradhassak mindörökké, hogy ne csak könnyeimen át láthassam, és ne csak egy fájó szív falai mögül sóhajtozzam utána, hanem vele lehessek és benne, mindörökké. Emily Bronte
7. Nincs ennél rosszabb érzés, nem igaz? Hogy folyton egyedül kell lennünk. Tudom, miért fáj neked, mert régen én is ebben a pokolban szenvedtem. De kiszabadultam, végül találtam embereket, akik fontosak nekem. Többet érnek nekem, mint az életem, megmentettek a borzasztó magánytól. Nem adom őket. Egyiküket sem.
8. Nyomasztó világban élünk, amely tele van háborúkkal, kegyetlenséggel, értelmetlen tragédiákkal. E föld minden lakójának bőven kijut a boldogtalanságból és az álmatlan éjszakákból. Ha még nem tapasztalták, meg fogják tapasztalni. Stephen King
9. Magányos dolog a gyász. Nem számít, hányan gyászolnak velem, újra egy börtöncellában érzem magam. Még amikor próbálnak megnyugtatni, akkor is érzem a köztünk lévő falat, amit ez a rettenetes esemény vont közénk, hogy teljesen elszigeteljen mindentől. Jodi Lynn Picoult
10. A rossz sohase olyan rossz (...), ha az ember rá tud kényszeríteni valakit, akit ismer és szeret, hogy vele együtt szenvedje el. Ez rendszerint nem megy, mindenki túlságosan el van foglalva a maga bajával, és ők akarják rávenni az embert, hogy velük szenvedjen. De ha sikerül, könnyebb elviselni, hogy ez az átkozott világ megy tovább közönyösen a maga útján, s nem vesz tudomást róla, hogy az ember ott áll az utcasarkon. Persze, az ilyesmi nem gyerekjáték a barátok számára. Az ember pokolian érzi magát, amikor szenvedni látja őket. (...) A börtönben egyvalami volt jó: általánossá tette a rosszat, így aztán a szenvedéseik is egyenértékûek voltak. Nem kellett veszekedniük és kölcsönösen az együttérzés hiányával vádolniuk egymást.