Ugrás a tartalomra
A fotó akkor hat rám, ha elvonatkoztatok a vele kapcsolatos szokásos blablától: "Technika", "Valóság", "Riport", "Mûvészet" stb.; ha nem mondok semmit, lehunyom a szemem, és hagyom, hogy a részlet magától eljusson az érzelmi tudatomig.
Kapcsolódó idézetek
-
Nem a kép a fontos, ha tetszik a látvány, akkor inkább gyönyörködöm. Nem hagyom, hogy a kép elvonja a figyelmem, átadom magam.
-
Ha valami klassz dolog történik velem, velünk, megpróbálom eltenni. Nem tudom pontosan, hogy kell, mindenesetre úgy próbálok rá gondolni, mintha lefotóznám, mintha megjegyezném a részleteket. Bármit, amit érzek, látok, hallok éppen akkor. Aztán már csak annyi marad, hogy bízom benne, ha kell, előjön magától. Vagy előhívom.
Légrádi Gergely
-
Lehunyom a szemem, és arra figyelek, mi van a szívemben, a szám pedig mondjon, amit akar, nem számít.
Tatay Sándor
-
Ahogy a fény hatására a fotó kifakul, úgy az élményeimből is eltûnnek a színek a telefonom miatt. Minél többet foglalkozom a való világgal, annál inkább úgy érzem, hogy teljes életet élek.
-
Akkor fényképezhetném a valóságot, ha sikerülne Isten szemével látnom. Ennek hiányában csak a saját képeim készíthetem.
Bartis Attila
-
Van valami mentségem az életemre? Csak az, hogy ez történt. Hogy beérem-e a folytatódással? El vagyok ragadtatva ettől a lehetőségtől. A magam módján, elég udvariasan elláttam a dolgomat, nem nyafogok, nem gyûlölök, nem hivalkodom. Szép lassan kihúzódtam a forgalomból, az emlékeimmel bajlódom, de vajon valóban megesett-e velem az, amit elfelejtettem? És ha a sötétből néhány képet előhívok? Fejben sok képet gyûjtöttem, aztán úgy hagytam nyersen, egyszer talán előveszem őket. Vagy soha.
Konrád György
-
Nem baj, hogy nem lehet érteni a szöveget, mert azt tapasztaltam, hogy minél kevesebbet értenek belőle, annál jobban értékelik. Végül is ez asszociációkra ad lehetőséget. Nem kell mindig mindent szájba rágni. Hasznosabbnak tartom, ha csak a szelleme "jön le" a dolognak. Valamit látnak, valamit éreznek benne, és ez a lényeg, nem a szöveg.
Waszlavik László
-
Attól, hogy én nem olvasom, nem nézem, attól a hírek történnek. De olyan értelemben ki tudom kapcsolni, hogy nem lesz tőle egy rossz félórám.
Gálvölgyi János
-
A fotográfia képes azon pillanat érzését felerősíteni, amit akkor éltem meg, amikor exponáltam. A fényképnek nincs is más választása. A fotográfia nem lát a jövőbe. Meg persze a múltba sem. Egy kép mindössze az a pont, ahol a jövő összeér a múlttal. Ha úgy tetszik: a folyamatos jelen.
Bartis Attila
-
Gondold át egy másik nézőpontból. Csak egy milliméternyit mozdulj el, és meglátod, minden más színben fog feltûnni. A homályos dolgok maguktól kitisztulnak majd. A fontos dolgok többé már nem lesznek fontosak, és nem fog érdekelni, hogy mit gondolnak rólad mások.