Ugrás a tartalomra
Nem baj, hogy nem lehet érteni a szöveget, mert azt tapasztaltam, hogy minél kevesebbet értenek belőle, annál jobban értékelik. Végül is ez asszociációkra ad lehetőséget. Nem kell mindig mindent szájba rágni. Hasznosabbnak tartom, ha csak a szelleme "jön le" a dolognak. Valamit látnak, valamit éreznek benne, és ez a lényeg, nem a szöveg.
Kapcsolódó idézetek
-
A néző nem tanítvány, akivel feltétlenül meg akarok értetni valamit, de ha rezonálni kezd mindaz, amit látott, tovább fog munkálni benne az élmény. Elgondolkodtatja. Hiszek az utórezgésekben, azok az igazán fontosak.
-
Akár igazak, akár nem, a gondolataink nem többek vagy kevesebbek szavaknál. Ha ezek a szavak valami hasznosat mondanak nekünk, olyasmit, ami segíthet, akkor érdemes odafigyelni rájuk. De ha nem, akkor minek fáradjunk velük?
Russ Harris
-
Az írott szöveg nem kommunikáció. Amikor a címzett elolvassa és megérti, az nem más, mint a szöveg írójának kinyilatkoztatása. Vélemény, kérés, értékítélet, panasz. Bármi legyen is a tartalma, a küldő azt akarja, hogy amikor célba ér az üzenet, már ne lehessen beszélgetést kezdeményezni. Ellenben hasson, fájjon, marjon, elgondolkoztasson, megnevettessen. Később, persze, ha úgy adódik, szóba lehet hozni. De az már más. Addigra az üzenet, a szavak már megtették a hatásukat.
Légrádi Gergely
-
Vannak, akik azt mondják, felesleges is megtanulni a bonyolult szavakat, mert csak az a fontos, hogy tudd, mire való az a valami, nem az, hogy hogyan nevezik. Szerintem ez nem mindig igaz. Ahhoz, hogy alaposan megismerjük azt a valamit, szükségünk van mások segítségére, márpedig ha meg akarjuk őket érteni, tudnunk kell, mit jelentenek a szavak, amiket használnak. Ha pedig nem tudjuk valaminek a nevét, kérdezni sem tudunk róla.
Randall Munroe
-
A film egyik szépsége, hogy csomó mindent ki tud fejezni szavak nélkül. Gyakran egy mondat leírva igazán jónak tûnik, és íróként megértem, hogy idegesítő lehet, ha egy színész belebarmol a szövegedbe, de ha úgy látom, hogy kevesebb szóval jobban ki tudom fejezni a mondanivalót, az mindenkinek jobb.
Adrien Brody
-
Jó, ha van valami, amibe mégis bízik az ember. Hiszen nem azért, mintha az segítene rajta. De mégis csak más az érzés. Nyugodtabbá teszi az embert.
-
Az egy dolog, ha valamit nem akar az ember, de teljesen más, ha közlik, hogy esélyed sincsen rá. Azt hiszem, jólesik a tudat, hogy egy nap belevághatsz, ha meggondolnád magad.
-
Sokkal nehezebb megérteni, mint lesöpörni valakit az asztalról, lehülyézni, vagy ha valaki kiáll, őszinte, akkor megítélni, mert nagyon sokan azt szeretnék látni és hallani, amit ők gondolnak a világról. Ha nem azt látják, azonnal lezárnak.
Hadas Krisztina
-
Szerintem az a fontos, hogy legalább az értse, amit mond, aki mondja. Ha ő érti, az már fél siker.
Cserna-Szabó András
-
Van a kimondott szöveg, amit a fülünkkel hallunk és az eszünkkel értünk - és van a "szövegalatti", vagyis a lényeg, amit nem hallunk és nem értünk. Vagy nem akarunk érteni! Ilyen is van. Hogy az ember lelki lustaságból, gyávaságból vagy érdekből nem akarja megérteni, amit a másik valóban üzen neki - inkább elhiszi a hazugságot.
Müller Péter