Ugrás a tartalomra
A gondolat, mint gondolat benn a lélek fenekén egy ruhátlan gyermek, sem több, sem kevesebb, mint hiú álomkép, nem kerül több fáradságba, mint akármely bohó ötlet, mivel magától jő; hanem azt megőrizni az életnek, húst és vért adni belé, s a gyermeket nevén nevezni; ez már a szó, a nyelv dicsősége.
Kapcsolódó idézetek
-
Az ember feljő, lelke fényfolyam,
A nagy mindenség benne tükrözik.
Megmondhatatlan kéjjel föltekint,
Merőn megbámúl földet és eget;
De ifjusága gyorsan elmulik,
Erőtlen aggott egy-két nyár után,
S már nincs, mint nem volt, mint a légy fia.
Kiirthatatlan vággyal, amig él,
Túr és tünődik, tudni, tenni tör;
Halandó kézzel halhatatlanúl
Vél munkálkodni, és mikor kidőlt is,
Még a hiúság mûve van porán.
Vörösmarty Mihály
-
A vers csodálatos dolog: kristállyá változott indulat. Egy jegecben veszi ki lelkéből a költő, s ha kivette, nincs a lélekben többé, hanem önmagában él tovább. A szülés misztikus formája ez, ugyanolyan szaporodása a léleknek, mint amilyen a testé. A test húsból és vérből való utódokat éltet, a lélek szerelemből, bánatból, keserûségből, hangulatból valókat. (...) A versnek is van vér szerint való őse, mint az embernek, és mint ahogy Ádám volt, első vers is volt valaha: a csodálatos alma a tudás fáján, amelynek tüzében az isteni tudás édessége fanyarodik el az emberi nagyra törés keserûségével. A vers: az ember álma, hogy Istennel rokon.
Harsányi Zsolt
-
A képzelet ártatlan. (...) Mindaz, ami a fejemben van, csak rám tartozik, (...) ezek semmiképp sem "rossz gondolatok", semmiképp sem bûn, és hagyni kell a képzeletet, hadd csapongjon, amerre csak akar, még akkor is, ha véres, elfajult utakon jár.
Luis Bunuel
-
S a lélek! - ami gondol, és akar,
Ohajt, és képzel, búsong, és örûl;
Ez a világok alkotója bennem,
S rontója annak, amit alkotott;
A lélek! ami emberré teszen,
Azt mondom annak, s még nem ösmerem.
Vörösmarty Mihály
-
A lélek, azaz az embernek azon kiváló tehetsége, mely szerint érez és gondol, fogalmakat, itéleteket és képzelmeket alkot, nem valami a testtől különválható, függetlenül is létezhető felsőbb erő; de a körültünk élő természet legnemesebb productuma, tudajdonképen functiója az agyvelőnek, mely előállító szervévél együtt erősödik, együtt hanyatlik és együtt enyészik el.
Mentovich Ferenc
-
A gyerek az öröm, a reménység. Gyönge testében van valami világi; ártatlan lelkében van valami égi; egész kedves valója olyan nékünk, mint a tavaszi vetés: ígéret és gyönyörûség.
Gárdonyi Géza
-
Mi az ember? Testét illetve gyönge, törékeny holmi, nem kell hozzá barátságtalan szélfúvás, elég egy kis nyári szellő, és máris összeomlik. Természete éppoly védtelen és ingatag, mint egész lénye, gyakran segítségre is szorul. Lelke azonban magas helyről származik - a fenséges gondolkodás titkos birodalmából; míg testével a földön él, természetével énjét ápolgatja, gondolatai a legtitkosabbak, hiszen a születésüknél egyedül ő bábáskodik, senki más.
Lucius Annaeus Seneca
-
A lélek a test számára gondolkozik. Így emberi: amit a gondolat termett, az embertest élje meg lelkesen. Így terem az egyensúly a közös munkában, és a közös lebágyadásban, test és lélek jóllakva ha hever, ha együtt, egymásnak és egymásért élnek: Ember.
-
A gondolat: az elme mentális terméke, illúzió.
Ara Rauch
-
Az emberhez az illik, hogy jobban törődjék lelkével, mint testével; mert a lélek tökéletessége a porsátor gyarlóságán segíthet, ám e sátor ereje - értelem híján - a lelket semmivel sem teszi különbbé.
Démokritosz