Ugrás a tartalomra
A grund... Ti szép, egészséges alföldi diákok, akiknek csak egyet kell lépnetek, hogy künn legyetek a végtelen rónán, a csodálatos nagy, kék bura alatt, melynek égbolt a neve, akiknek a szemetek hozzászokott a nagy távolságokhoz, a messze nézéshez, akik nem éltek magas házak közé ékelve, ti nem is tudjátok, mi a pesti gyereknek egy üres telek. Ez jelenti számára a végtelenséget és a szabadságot. Egy darabka föld, melyet egyik oldalról düledező palánk határol, s melynek többi oldalán nagy házfalak merednek az ég felé. Most mára Pál utcai grundon is nagy, négyemeletes ház szomorkodik, tele lakóval, akik közül talán egy se tudja, hogy ez a darabka föld néhány szegény pesti kisdiáknak a fiatalságát jelentette.
Kapcsolódó idézetek
-
Egy házam van, annak az égbolt a teteje
Padló a végtelen föld, falak nincsenek.
Apám a nap, a hold anyám, csillagok a gyermekek
Határtalan horgolják illatok a kertemet.
Akkezdet Phiai
-
Olyan régóta élek ezen a földön. Sose tagadtam le a hibáimat. Nem szeretem a tökéletes embereket. Megéri, hogy bura alatt élj, csak mert attól félsz, hogy megsebesülsz? Van értelme lakat alá zárni a lelkedet, csak azért, nehogy kirabolja valaki? Éld az életet, ahogy neked tetszik. És amikor mélyre kerülsz, legyen bátorságod kimondani: Csak azért sem adom fel! Kezdem elölről! Semmi nyavalygás vagy siránkozás! Az élet szép, fiatalember, feltéve, hogy éled. Amikor vele együtt haladsz. Néha sárban, máskor meg rózsakertben. Õrizd meg az emlékeidet, és lépj tovább... Bolyongás a létünk ebben a világban. Bolyongás ég és föld között.
-
Mint a fecske, repülj messze földre,
Színarany szárnyú gondolat, repülj el!
Rég nem látott hazámba kerülj el,
Vár a hőn szeretett szép otthoni táj!
Üdvözöld várunk száz ősi tornyát,
Nézz az áldott, az egykor oly virágzó völgybe!
Tudd meg bús földünk szánalmas sorsát,
Ó, az emlék, hogy kínoz, hogy fáj!
Temistocle Solera
-
Gyalog és könnyû szívvel indulok a nyílt úton,
Épen, szabadon, előttem a világ,
Akárhova elvezet a hosszú barna fonal.
Többé nem kérdem a szerencsét, magam vagyok a szerencse,
Többé nem sopánkodom, nem késlekedem, semmi hiányom,
Elmarad az otthoni gond, kétség, óvatos ingadozás,
Egészségesen, elégedetten haladok a nyílt úton.
A föld elég nekem,
Nem vágyom a vezércsillagokat közelebb vonni az égről,
Tudom, ahol vannak, helyükön vannak,
Tudom, segítik a hozzájuk tartozókat.
Walt Whitman
-
Hogy az ember öregszik, azt egyebek közt azon is észreveheti, hogy gyermekkora földrajzilag megtekintélyesedik. Úgy értem: azok a helyek, ahol valaha játszott, haszontalankodott, átváltoznak: a híres grundból romantikamentes nagyvárosi utca lesz, a kerti udvarra négyemeletes palota épül, és így tovább. Az ember kiszorul emlékeiből.
Szabó Lőrinc
-
Hogyha a kövezet közt, a téglák közt, a keskeny földszegélyben gyökeret verhetett ez a smaragdzöld bársonyos élet, (...) talán az én életem számára is van valamelyes lehetőség, hogy tovább folytatódjon, s virágot hozzon, ha gyökerei nem is hatolnak mélyebbre, mint a moháéi, ha fennmaradásához éppen úgy beéri valami icipici táplálékkal, s valójában nem is más, mint valami penész a házak tövében.
Alberto Moravia
-
Öt fiatalok közti beszélgetést hallottam a napokban. Mindegyik az unásig ismert közéleti témákról szólt. Innen üzenem a harminc alattiaknak: inkább futkározzanak pucéran a szûnni nem akaró esőben, maradjanak az ágyban két hétig, írjanak ódákat egymásnak, találgassák, melyik felhő mit ábrázol, mintsem a fölöttük járó generációk idült marhaságait hallgassák szüntelen.
-
Az ég legyen tivéletek,
Üllői-úti fák.
Borítsa lombos fejetek
szagos, virágos fergeteg
ezer fehér virág.
Ti adtatok kedvet, tusát,
ti voltatok az ifjúság,
Üllői-úti fák.
Kosztolányi Dezső
-
Minden szürke, unalmas, egyhangú. Ilyen a világ. Ezt gondolod. Mert azt hiszed, mindent láttál. De van ám egy kis baj: a pinceablaknál ácsorogsz. Onnan nézed a világot. Illetve, azt, amennyit onnan látsz belőle. De ha felmész a tetőre, ahonnan messzire ellátsz, egészen más lesz a világ. Csodákkal teli, élményekkel, színekkel, illatokkal teli. Végtelen. És szép. Csak elhatározás kérdése. Hogy melyik ablakot választod.
Csitáry-Hock Tamás
-
Adjatok egy lakatlan évet, beköltözöm az összes szorongásommal, adjatok egy emeletet, az alagsorba vágyom, adjatok egy földszinti erkélyt, hadd szomjazzam a tériszonyt. Soha nem ez az év a jó, mindig másikra lesünk a decemberi nagy fal és a gyenge fagy mögül.
Hartay Csaba