Ugrás a tartalomra
A gyengéd, finom húrozatú emberek mindig ilyenek. Erős szenvedélyeik vagy szétzúznak mindent, vagy ők maguk roskadnak össze. Vagy megölnek valakit, vagy ők maguk pusztulnak el. Csip-csup bánatok, csip-csup szerelmecskék tovább élnek. De a nagy szerelmek és nagy bánatok saját teljességük által vesznek el.
Kapcsolódó idézetek
-
A szerelmes ember könnyen követ el butaságokat. Persze nem minden esetben végződik rosszul, csakhogy a szerelemben kiszolgáltatottá válsz, és könnyen megsérülhetsz. Elveszted az irányítást, és csak kapkodod a fejed. Tudod, hogy amit csinálsz, nem helyes, de aztán az érzelmeid elsodornak, akárhogy próbálkozol, nem eresztenek el.
-
De ha már mindenáron fel kell osztani az embereket szerelem dolgában, én a következőt javaslom: egyesek vannak olyan szerencsések vagy szerencsétlenek, hogy több embert szeretnek, egymás után vagy egymást átfedve, mások pedig vannak olyan szerencsések vagy szerencsétlenek, hogy egész életükben csak egyszer szerelmesek. Ha egyszer szerelmesek lesznek, történjék bármi is, az nem múlik el. Mert vannak, akik csak egyszer képesek rá.
-
Az emberek hajlamosak a romantikus túlzásokra, majd betudják az eddig történt kis malőröket az egymás iránt érzett szerelmüknek, és elnézőek lesznek. A szenvedélytől fûtött cselekedeteket könnyen megbocsátják.
Ashley Carrigan
-
Boldogok az összekulcsolódó szeretők: úgy kapnak, hogy adnak, s úgy adnak, hogy kapnak; adott és kapott ajándékot itt nem lehet megkülönböztetni, sem adományt és zsákmányt. Sebezve sebesülnek és sebesülve sebeznek. Egymás iránti féktelen szomjukban tulajdonképpen vágytalanok: hiszen karjukban tartják a kielégülést, aki éppúgy szomjazik. Dulakodnak, sírnak, haragusznak: de dulakodásuk ölelés, könnyük ékesség, haragjuk szerelem.
Weöres Sándor
-
A szerelmesek, mondják, gyakran annyira azonosulnak egymással, hogy átveszik a másik tulajdonságait, megváltozik az ízlésük, átalakul a viselkedésük, másként kezdenek beszélni, öltözködni, enni, a távolabbi ismerősök szinte rájuk sem ismernek már, ezután nem ritka, hogy az azonosulás következtében valóban szerepet is cserélnek, és a szerelem tetőpontja egyben a végét is előrevetíti, ilyenkor kezdődnek a kisebb-nagyobb bajok, hirtelen veszekedések, sûrû hangulatváltások, megmagyarázhatatlannak tûnő kifogások, kiábrándulás az illatokból, színekből, formákból, mígnem a lassú elhidegülés előbb kétségbeeséssé, aztán haraggá válik, ezután szükségszerûen sor kerül az elszakadásra, de már az sem old meg semmit, hiszen még ekkor sem ismerik fel, hogy a másikban önmagukat gyûlölték meg a magukra maradt szeretők.
Krusovszky Dénes
-
A szerelmes ember centruma nem önmagában, hanem mindig a másikban van: tőle függ, miatta hoz áldozatot - miatta boldog és boldogtalan. S ha ez a másik nem teljesíti be álmait, a vonzalom gyûlöletbe csap át, s a szerelmes nemcsak önmagát, de szeretőjét is elpusztíthatja.
Müller Péter
-
Van első, felejthetetlen szerelem! Amit az ember nem tud kitörölni szívéből, emlékezetéből, évek múlásával sem. Évtizedek után is egy szép, felejthetetlen, kellemes dolog. Egy felejthetetlen, gyötrelmes, megkínzó és mégis oly jó, oly kedves, oly gyönyörû! Ám az Élet mindenhez hozzápiszkál! Szép kapcsolatokat zúz széjjel, párokat szakít szét, szíveket tesz tönkre.
-
Ha az ember szerelmes akar lenni, akkor vállalnia kell annak kockázatát, hogy a szíve összetörik, méghozzá úgy, hogy szinte már meg se lehet javítani. Vannak olyanok, akik képesek boldogan elélni e nélkül a fájdalmas élmény nélkül, de vannak olyanok is, akiknek ez nem megy. Kénytelenek vagyunk kitenni magunkat ennek, ha érezni akarjuk, hogy élünk. A határtalan boldogság és a borzalmas bánat végletei között létezünk, és kibírjuk.
-
Feladhatunk mindent és elátkozhatjuk a világot. Elbújhatunk egy sötét, kilátástalan helyen, vagy reménykedhetünk abban a leheletnyi csodában, amit mindig újra átélünk. Mert vannak még Hamupipőkék, akik a lencsét és a kötényt kalandra cserélik. Mert élnek még bátor hercegek, akik hazaviszik Csipkerózsikájukat. Talán még szeretik egymást a szépséges királyi sarjak, akik csak arra várnak, hogy megtörjön közöttük az átok, amivel a gonosz sújtotta őket. Igen, amíg létezik varázslat, lesz "Happy End" is. Jó, talán nem egyik pillanatról a másikra, de valamikor. Addig pedig bátornak kell maradni, nem szabad feladni a reményt, és főleg tilos számolni a kalóriákat.
-
Ha szereted, viszont szeret.
Ha mosolyogsz, ő is ám!
Ha bánat ér, megosztozik
szegény szíved bánatán.
Csukás István